Politika rángatta a forintot
Ki mire emlékszik?
A többség hármast adna az Orbán-kormány első száznapos teljesítményére – ez derül ki a Szonda Ipsos 1200 fő telefonos megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatásából. Még a Fidesz-szavazók által adott érdemjegy sem éri el a négyest. A szocialista szimpatizánsok kettes osztályzata talán nem meglepő, náluk valamivel jobb véleménnyel vannak a kormányról a Jobbik és az LMP szavazói. A bizonytalanok 2,8-as átlaggal jutalmazták a kormány első hónapjait. Az augusztus közepén, 7-e és 15-e között készített felmérés szerint a válaszadók 57 százaléka szerint nem változtatott, vagy rontott a kormány az ország helyzetén, 37 százaléknyian gondolják úgy, hogy máris javul Magyarország állapota. A várakozások viszont nagyok: 76 százalék szerint a jövőben javít az ország helyzetén a kormány, romlást csak 6 százalék vár. Figyelemreméltó, hogy a közvélemény két intézkedésre emlékszik leginkább a száz napból: az adócsökkentésre, és arra, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek. Adócsökkentésnek eddig csak a vállalkozók örülhettek. A személyi jövedelemadó-változásoknak a költségvetési realitások, a kedvezményes nyugdíjnak pedig a nyugdíjrendszer fenntarthatósága szab gátat. Hogy lesz-e a szándékból valóság, az várhatóan csak önkormányzati választások után, a költségvetés benyújtásakor dől el. A leginkább támogatott lépés a bankadó bevezetése volt, de ezt is csak 8 százaléknyian említették spontán Mindenesetre 15 százaléknyi válaszadónak minden tetszik, amit a kormány tesz, 7 százalék semmivel sem ért egyet. Eddig mindössze 8 százalék gondolja úgy, hogy egyéni élethelyzete javult, 61 százalék szerint nem változott, de meglepően sokan, a válaszadók 29 százaléka adott számot saját helyzetének romlásáról. Komoly kihívás a kormány számára, hogy jövőre a többség, 51 százalék saját helyzetének javulását várja.
ÚtválasztásokA z új kormány első száz napja egyszerre volt mély benyomást keltő és nyugtalanító. Mély benyomást keltő volt, mert a kommunizmus bukása óta egyetlen párt sem szerezte meg a parlamenti mandátumok kétharmadát, és egyetlenegy sem lépett ilyen gyorsan, hogy átvegye az ország feletti irányítást. Orbán Viktor könyörtelen és ügyes politikai játékosnak bizonyult, aki minden parlamenti és parlamenten kívül eszközt felhasznál céljainak megvalósítására. Szinte egyedüliként a nyugati vezetők közül nem volt hajlandó alárendelni magát a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió követeléseinek. A gazdasági növekedés és az adócsökkentés politikáját követi, míg az általános felfogás szerint az ellenkező úton kellene járnia az országoknak. Ennek az útnak a választásához valódi politikai bátorság kellett, amely bizonyos belpolitikai árral is fog járni, különösen mivel a forint egyre lejjebb csúszik a svájci frankkal szemben. Ám egyúttal aggasztó is volt a kormány első száz napja, mivel az új vezetés elszántnak tűnik a demokrácia fékeken és ellensúlyokon alapuló rendszere egyes elemeinek felszámolására. A demokrácia nem csak a tiszta parlamenti választásokról, valamint a választást elbukó kormányok békés hatalomátadásáról szól – bár Magyarországon jobbára mégis. A demokrácia emellett független intézményeket is igényel, mint amilyen a bátor közszolgálati média, a független közigazgatási tisztviselők, és egy elnök, aki felülbírálhatja a parlamentet, különösen, ha az túllő a célon. Ahelyett, hogy ezeket az intézményeket megerősítette volna (és ez lenne a valós politikai önbizalom jele), az új kormány szántszándékkal és módszeresen gyengítette őket, s gondoskodott arról, hogy Fidesz-tagok és kinevezettek irányítsák őket. Ez rosszat tesz az országnak. Magyarországot gyötri a politika terén folyó törzsi háború, amely a civil társadalom és a hatékony kormányzat mindenfajta erősödésének gátja. Az új kormány cselekedetei csak tovább fogják súlyosbítani ezt a mélyen gyökerező és egészségtelen megosztottságot. Bár igaz, hogy a Fidesz példátlan kétharmados többséget kapott a parlamentben, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a képviselők egyharmada az ellenzéket képviseli, szavazóik változatlanul ennek az országnak a polgárai. Egy olyan kormány, amely valóban a nemzeti egység kormánya, és valóban birtokában van a politikai vezetés képességének, arról ismerszik meg, hogy az utóbbiaknak is biztosítja, hogy hallathassák a hangjukat.
Első hullámLényegét tekintve nem okozott meglepetést Orbán Viktor első száz napja. Már hónapokkal az áprilisi választások előtt Magyarország számos bel- és külföldi megfigyelője, köztük jelen sorok szerzője is, utalt a küszöbön álló egyértelmű Fidesz-győzelemre. Egyúttal figyelmeztettek a nyolcévnyi ellenzékiség után a hatalomba visszatérő miniszterelnök autoriter hajlamaira. A „választófülkékben történt forradalom” populista lózungja mellett pedig immár teljes lendülettel halad a demokrácia leépítése. A szervilis államfő kvázi kinevezése, az Alkot mánybíróságnak a párthoz lojális személyekkel való újrafeltöltése, és ezáltal a kormánypárt akaratának való alárendelése, az új, antiliberális és a kormányzati kontrollt szolgáló médiatörvény: mindez arra irányul, hogy Orbán Viktor – a kötcsei beszédében bejelentetteknek megfelelően – egy centrális politikai erőtérből uralkodhasson. Több választási cikluson keresztül akarják megakadályozni, hogy egy kellően megerősödött ellenzék leválthassa őket. Ám a forma, amelyet a hatalom kiépítésének első hulláma öltött, még a szenvedélyes Orbán-megfigyelők fantáziáját is meghaladta. Ki gondolta volna, hogy a várható „Trianon-törvény” ama fennkölt meggyőződésre fog hivatkozni, hogy „Isten a történelem ura”? Vagy ki tudta volna elképzelni, hogy a „választófülkék forradalma” utáni napon a magyarok egy teljesen új, „Nemzeti Együttműködés Rendszerében” fognak ébredni? És hogy a Fidesztöbbség által elfogadott „Nemzeti Együttműködés Nyilatkozat”-ot a köztársaság hivatalaiban ki kell majd függeszteni – mint egyértelmű intést az alattvalóknak, hogy hányadán is állunk? Orbán a pártját és a kormányapparátust egy majdnem tökéletes hatalmi piramis csúcsáról uralja. A csúcs és az alap közötti jelentős távolság azonban felveti a kérdést, hogy az ember ott fent mennyire van még köszönő viszonyban a valósággal. Az IMF-fel folytatott tárgyalások megszakítása, vagy a ködös remény, miszerint a legjobb keresetűeknek nyújtott adócsökkentés megelőzheti a szociális ellátórendszerek mélyreható reformjának szükségességét, nem éppen gazdaságpolitikai kompetenciára utal. Magyarország polgárai hamarosan a saját bőrükön fogják tapasztalni a hibákat és mulasztásokat e téren. Ám pont Orbán volt az, aki a választások előtt egy reformerőfeszítések nélküli Kánaánt ígért nekik. Ha ezt nem tudja szolgáltatni, akkor a „15-20 évre” tervezett „erőtér” gyorsabban kifulladhat, mint szeretné. A kérdés akkor csak az lesz, hogy meddig tudják ő és kiszolgálói a demokrácialeépítés által gyengített és apatikussá alakított társadalmat sakkban tartani.
Ellenállhatatlan forradalom
FLORENCE LA BRUYERE
A párizsi Liberation és a Radio France Internacionale budapesti tudósítója
Ezzel a címmel lehetne a legjobban összefoglalni az Orbán-kormány első száz napját. Tulajdonképpen azért ellenállhatatlan, mert az Orbán-bulla kötelező kifüggesztése megmosolyogtat és elég sok jó vicc forrása is lett. Továbbá ellenállhatatlan azért is, mert semmi és senki nem szabhat gátat a forradalom úthengerének, amely nem találkozik valós ellenállással. Az Orbán-kormány lázasan gyártotta a törvényeket és a rendeleteket, szerintem 3 célt követve: 1. az államot kívánják gyökeresen megreformálni, 2. a Jobbikot kívánják minél gyorsabban meggyengíteni és 3. a választási népszerűség által indított hullámon minél hosszabban szörfölnének. A 29 pontos akciótervvel a Fidesz egy hatékonyabb államnak az alapjait fektette le. Például, amikor egy könnyen kitölthető szja-bevallást ígér – mindeddig a magyarok azzal vicceltek, hogy minden évben a szükséges papír előállításához egy teljes erdőt kellett kiíratni –, valamint egy egységes 16%-os szja-kulcsot. Mindenki szeretne kevesebb adót fizetni, és a kutyát sem érdekeli, hogy mi lesz a legalacsonyabb bérekkel (amelyeket aránytalanul meg fognak terhelni). Viszont örül a középosztály. Ennek következményeképpen a Fidesz első száznapi kormányzása megelégedettséggel tölti el a jobboldali szavazót (és nem csak a jobboldali szavazót), sőt a Fidesz nem is veszített népszerűségéből az áprilisi választások óta. A Fidesz szavazói is szívből üdvözlik a kormány egy másik törekvését: az Elszámoltatás Műveletet. Az elszámoltatás azt az illúziót kelti, hogy véget vetettek a korrupciónak és a köztulajdonnal történő visszaéléseknek: ezen a téren hatalmas a magyarok elvárása, amelyet a Fidesz tökéletesen meglovagol. A második célkitűzés a Jobbik gyengítése volt oly módon, hogy miközben a Fidesz ellopja tőle a programját, kénytelenek folyamatosan áldásukat adni a kormány tevékenységére. Telitalálat: a Jobbik ma már messze nem ellenzék, mivel a Fidesz által előterjesztett legtöbb törvényt megszavazta. Tehát az első száz nap kormányzást leginkább sikerként könyvelheti el Orbán pártja. De ami jó a Fidesznek, feltétlenül jó-e az államnak? És az országnak? Nem igazán. Itt egy mindjobban központosított állam alakul, amelyet egy szuperközpontosított párt irányít. Törvényszerű, hogy az állam hatékonysága így előbb-utóbb csökkeni fog, mivel mindenki minden döntése előtt kénytelen a felettese pecsétjére várni. És amint Orbán az állami intézményeket zár alá helyezte azáltal, hogy pártembereket nevezett ki a kulcsfontosságú pozíciókra, a demokrácia lebénul. Ki fogja elhinni, hogy az új számvevőszék fideszes elnöke valaha is semlegesen fog eljárni például saját pártjának finanszírozási ügyeiben? Ki fogja elhinni, hogy egy szakmai követelményeknek meg nem felelő alkotmánybíró – aki közben a miniszterelnök barátja – valaha is semleges ítéleteket fog hozni? Mintha a futballpályán az egyik csapat jogot szerezne a bíró kinevezésére. „It is not cricket!”, ahogy az angolok mondják, ami annyit tesz, hogy ez sem igazságosnak, sem etikusnak nem mondható. Száz nap alatt az Orbán-kormány szakított az EU szokásjogával, amelynek alaptétele: a választásokon győztes párt ne a demokrácia gyengítésére használja ki győzelmét, akármilyen fényes is az. A jó kormányzás mellett tette le a voksát a szavazók jelentős többsége, amikor a Fideszre voksolt. De ez nem jelentette, hogy egyetértenek a köztársaság lerombolásával.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
