Csengőfrász

Már lassan egy éve halljuk, hogy gyökeres változások várhatóak, a közoktatási törvény koncepciója azonban még mindig nem készült el teljesen, bár időközben egy másik törvény, az önkormányzati küldi kényszerpályára az oktatásügyet: az államosítás útjára. 

„Ami az oktatásban az elmúlt nyolc évben történt, az elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan. Az egész oktatási rendszert újjá kell építeni, új értékrendet akarunk bevezetni” – egyéves szavak, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szavai. Tudjuk, hogy az újjáépítés általában rombolással kezdődik. Hoffmann Rózsa ennél nem is jutott tovább.

Kezdetnek a buktatás és az osztályozás első osztályba történő ismételt bevezetésével kívánta a tanárok tekintélyét visszaállítani, majd a pedagógus-életpályamodell bejelentése után (melynek egyik alappillére a béremelés lett volna) nem sokkal így nyilatkozott: „aki ilyen kiürült államkincstári vagy költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba vagy bohóc, mert egyszerűen nincs honnan”. Nem csoda, ha ezek után nem felhőtlen az államtitkárság viszonya a szakmai szakszervezetekkel, amit előbbi úgy igyekszik megoldani, hogy utóbbi véleményére nem kíváncsi. A szakszervezetek többször ágáltak már negligálásuk és egyes oktatási vitaanyagok miatt, a szakértők hangja nem hatolt be Hoffmann Rózsa ablakán. Pedig kifogásuk akadt bőven: hiányolták a hatástanulmányokat és háttérszámításokat, melyek az intézkedéseket igazolták volna. Abban sem volt sok köszönet, ha az államtitkárság kutatásra hivatkozott, a pedagógusok életpályamodelljének létjogosultságát egy 2001-es reprezentatív felmérésre hivatkozva igyekeztek igazolni.

A magyar oktatásügy fontos részletkérdéseivel kapcsolatos kormányzati álláspont szinte hetente változott az elmúlt évben. Volt például, hogy 17 éves korig lenne kötelező iskolába járni, azóta hallottunk 16 és 15 éves korig tartó tankötelezettségről is, ez utóbbi egyébként nem az oktatási államtitkárság, hanem a Széll Kálmán-terv szüleménye, tehát puszta gazdasági megfontolás lett volna. Innentől aztán nem volt megállás, legalábbis ami a nyilatkozatokat és a – többek szerint: szerencsére – meg nem valósult ötletek számát illeti: etika- és hitoktatás került volna a tantervbe, hol csökkent, hol nőtt a pedagógusok óraszáma, kötelező közösségi munka lenne az érettségi előfeltétele - egy kevéssé átgondolt pillanatában Hoffmann Rózsa még népszavazást is kilátásba helyezett az ügyben. Egyre emelkedik közben a megtanulandó idegen nyelvek száma – a vita egy pontján még az is megfordult többek fejében, hogy épp Magyarország töri majd meg az angol nyelv egyeduralmát. De talán ebből a zsákutcából sikerült időben visszafordulni. Tusnádfürdői beszédében mindenesetre Hoffmann Rózsa már egységes Kárpát-medencei tudásteret vizionált. Egységes tudástérhez viszont egységes Új Nemzeti Alaptanterv dukál, az államtitkárság ebben határozná meg, mit taníthatnak az iskolákban. Az egységes tudástérbe ágyazott egységes tananyagot pedig nyilván csak az oktatásért felelős miniszter által egységesen kinevezett iskolaigazgatók tudják számon kérni, ezért aztán a miniszter feladata lesz ezentúl az igazgatóválasztás, az önkormányzatok csak javaslatot tehetnek majd.

Az egymásnak is ellentmondó koncepciók szakmai és politikai bukását maga Hoffmann Rózsa is megsínylette. Pokorni Zoltánnal folytatott nyilvános vitája saját erejét és tekintélyét gyengítette, a Fidesz rendre visszaküldte az alapvonalra, ám (végső csapásként) államtitkári posztjáról történő lemondását sem fogadták el – közben talán észre sem vette, hogy épp a kormány lehetetlenítette el teljes mértékben munkáját. A Rózsa volt és a Rózsa marad – zárta le a vitát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, minekutána a nevezett lelkesen köszöntötte a tanárokat a pedagógusnapon, viszont elfelejtette bejelenteni, melyik napon kezdődik a tanév. Igaz, nagy meglepetésre nem számított senki, még annak ellenére sem, hogy a tervek szerint ebben az évben már a naptártól függetlenül hétfőn kezdődött volna a tanítás, és pénteken ért volna véget a tanév. Biztos, ami biztos alapon most még csütörtökön csöngetnek majd be – 26 ezerrel kevesebb gyerek és 2200 fővel kevesebb pedagógus kezdi meg a jövő héten a tanévet.

Ami pedig egy év után kézzelfoghatóvá vált: egyes iskolákat bezártak, másokat összevontak, több mint nyolcvan egyházi kézbe került. A jövő zenéje pedig az államosítás lesz. Az oktatási államtitkárság munkája még ki sem kerekedett, a hét fontos híre szerint az önkormányzati törvény máris kényszerpályára állítja a teljes közoktatási szférát: az óvodák és bölcsődék kivételével minden oktatási intézmény fenntartói jogát az állam veszi majd át. Kiveszik az önkormányzatok kezéből a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek óvodai és iskolai nevelését, a nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozók óvodai nevelését, általános iskolai, középiskolai és szakiskolai oktatását. Egyes feladatokat viszont a 2000 főnél több lakossal rendelkező települések önkormányzatai átvállalhatnak az államtól, mint például az általános és középiskolai oktatást, az alapfokú művészetoktatást, vagy a kollégiumi ellátást. Cserébe Hoffmann Rózsa megígérte, hogy nem vonnak ki pénzt a közoktatásból, a jövőben a pedagógusok bére (melynek emelését ismét kilátásba helyezte) is a kincstár ládikójából érkezne. A tanárok pozíciójának erősítése érdekében ismét nagyobb hatalom kerül majd a kezükbe, pedagógiai kérdésekben a jövőben a szülők és gyermekeik helyett dönthetnek. Ismét napirenden van a szigorodó érettségirendszer, a tervek szerint pedig a gimnáziumokba is nehezebb lesz bekerülni, várhatóan a gyengébben teljesítő diákokat a szakmunkásképzőkbe terelik majd. A jövő héten kiderül, mit szól a kormány az új közoktatási törvényhez, ha minden jól megy, szeptember második felében a parlament is foglalkozhat majd a kérdéssel.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!