Nagyon sok befutott ember számos, hatalmas példányszámban eladott könyvet írt már arról, hogyan vált sikeressé. Megszámlálhatatlanul sok kulcsa és receptje van e mindenki által vágyott létállapotnak, képletet azonban még senki nem írt hozzá. Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató bostoni kutatócsoportjával erre vállalkozott, amikor adatokat elemezve próbálta meg értelmezni a siker egyetemes törvényeit.
– Tapasztalatom szerint a siker akkor foglalkoztatja az embert, ha van vagy éppen hiányzik. Önt mikor kezdte el érdekelni ez a téma?
– Félig-meddig egy véletlennek köszönhető, hogy belevágtunk a csapatommal ebbe a kutatásba. Esetünkben nem is rólam, hanem egy diákomról volt szó, akivel írtunk egy szakmailag nagyon jó, de nem éppen sikeres cikket a katasztrófákról. Okos, ambiciózus srác volt, aki azt mondta: bármit hajlandó kutatni, csak ne szülessen belőle még egy publikálhatatlan katasztrófacikk. Ekkor ugrott be: akkor csináljunk egy sikercikket. Elnevetgéltünk az ötleten, majd egymásra néztünk: ez nem is olyan rossz ötlet. Ráadásul épp akkor, 2002 körül fizetős, online adatbázisokon keresztül elérhetővé váltak a tudósok, művészek, üzletemberek és sportolók szakmai életrajzai. Eljutottunk arra a pontra, hogy aki sikeres és aki nem, valamilyen módon követhető, leírható, számszerűsíthető az adatok segítségével.
– Pszichológusok, coachok, életmód-tanácsadók nem érzik úgy, hogy az ő vadászterületükre tévedt?
– Én magam olvastam ugyan pszichológiai szakcikkeket, de ezek csak az értelmezésben segítettek. A célom az volt, hogy adatra építsek, nem a pszichológiai motiváció érdekelt. Számomra a pszichológia arról szól, hogyan hozzuk létre a teljesítményt. A képlet – A siker egyetemes törvényei című könyv viszont arról, hogyan fordítsuk le a teljesítményt – ha megvan, ha nincs – sikerre. Ott kezdődik, ahol a teljesítmény véget ér.
– Jó, hogy a teljesítményt szóba hozta. Az első törvény ugyanis így szól: a kemény munka vonzza a sikert. Már amikor vonzza! Sokszor látjuk ennek ellenkezőjét is: nem jön be a befektetett munka.
– Számomra ez az egyik legdöbbenetesebb felismerés, mert én is úgy nőttem fel, hogy ha keményen dolgozom, leteszem az asztalra a megfelelő eredményeket, automatikusan sikeressé válok. Kétségtelen, így van ez a sportban. Minél gyorsabban úszik valaki, annál nagyobb bajnokként tekintünk rá. Ez pedig azért van, mert a sportban van kronométerünk, és nagyon pontosan meg tudjuk mérni a teljesítményt – az élet egyéb területén viszont nincs. Ez nem azt jelenti, hogy a gyengét a jótól nem tudjuk megkülönböztetni. Az amatőr is meg tudja különböztetni a jó bort a rossztól, a rossz tudóst a jótól. Amit nem tudunk megkülönböztetni, az az, hogy mi a különbség a jók között. Mindazok között, akik kiváló teljesítményt nyújtanak. Amikor nem lehet eldönteni, kié legyen a klasszikus zenei nagydíj vagy ki fogja megkapni az állást.
– Mit mutat a képlet, ilyenkor kit vesznek fel?
– Ha nem tudjuk eldönteni a teljesítmény alapján, tudat alatt mindenféle más mechanizmusok lépnek életbe. Általában azt hiszik a döntőbizottságok, hogy a legjobbat választják, de a kutatásunk azt mutatja, igazából azt választják ki, akit utoljára láttak – hiszen jobban emlékeznek arra a jelöltre. Vagy azt, akinek ők maguk, a döntnökök jobb kérdéseket tettek fel – gyakran ez épp az utolsóknál jön össze. És épp ez az oka annak is, hogy a férfiakat választják a női jelöltek helyett: ha nem lehet különbséget tenni, a bizottságok, függetlenül attól, hogy nőkből vagy férfiakból állnak, szívesebben választják a férfiakat. Amikor nem a teljesítmény dönt, hanem más faktorok, megjelenik a diszkrimináció.
– Meglepő dolgot állít a művészetről: ez az a terület, ahol nincs minőség. Mindenkinek más tetszik. Mégis, mitől lesz valami értékes, hiszen akár dollármilliókat is képesek vagyunk kifizetni egy-egy festményért?
– A művészeti világban egyáltalán nem titok, hogy az intézményeken, a hálózaton keresztül teremtődik meg az érték. Azaz, melyik galéria, múzeum állítja ki a munkánkat. Ez hitelesíti, hogy ez a pohár víz az asztalon holnaptól kezdve műkincs vagy nem. A művészeti érték elválaszthatatlan a kontextustól. A Ludwig Múzeumban egy állványon más szemmel nézünk rá, mint az asztalon. Mennyi benne az újdonság? Ki más készített hasonlót, ki mást befolyásolt az a munka? Önmagában még egy 18. századi vászon is értéktelen, ha nem tudjuk, honnan jön, ki csinálta, mennyire volt újdonság a maga korában. A kutatásaink azt bizonyítják, két esetben lehet megjósolni a sikert: ahol jól mérhető a teljesítmény, ilyen a sport, és extrém módon a másik eset az, amikor nincs mögötte teljesítmény, ilyen a művészet. Gondoljon bele: nincs meglepetés, hiszen a hálózat jósolja meg, merre fog továbbhaladni a művész. Ha a pohár víz helyett egy üveg vizet tesz le, legfeljebb azt mondják, az már egy másik korszaka a művésznek.
– Általános az a vélekedés, hogy aki nem ér el jelentős sikereket 20-30 éves kora körül, lehúzhatja a rolót. Az életkorral kapcsolatosan önöknek mást dobott ki a gép.
– Ha megnézzük a zsenik statisztikáját, kiderül, hogy a legfontosabb felfedezéseiket valóban fiatalon tették. Igen ám, de megvizsgáltuk a kevésbé sikeres, átlagkutatókat is, és kiderült, hogy rájuk ugyanez érvényes. Ennek az oka pedig nem az, hogy fiatalon kreatívabbak, hanem az, hogy akkor produktívak. Minden egyes projekt, amit az ember csinál, ugyanolyan eséllyel válhat sikeressé. Olyan a siker, mint a lottószelvény, minden egyes szelvény ugyanolyan valószínűséggel megnyerhető. Ahogy halad az idő, elfáradunk, megunjuk, egyre több családi kötelezettségünk van, a produktivitásunk csökken. Ergo: nem veszünk tovább lottószelvényt. Amennyiben termékenyek maradunk, éppolyan esélye van annak, hogy később jön össze a siker, mint fiatalon.
– A beszélgetés végére áruljuk el, ön hogyan is határozza meg a siker fogalmát: az az elismerés, amelyet attól a közösségtől kapunk, ahová tartozunk. A hatás, amit el szeretnénk érni. A kudarc ennek az ellentéte?
– Nem feltétlenül. A kudarcnak ugyanis óriási jelentősége van a sikerben. Fantasztikus eredmények születtek azzal kapcsolatban, mennyi kudarc szükséges ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. A trükk az, hogy mindig látjuk a sikert, de nem látjuk a kudarcot. A kudarc arról szól, hogy beküldök egy pályázatot, és nem kapok pénzt rá. Írok egy cikket, és nem fogadják el. Egy üzletet összerakok, de nem lesz belőle semmi. Kollégám, egyben volt diákom, Dashun Wang az elmúlt években a kudarcot tanulmányozta. Hozzájutott az amerikai kutatástámogatások adatbázisához, amelyben nemcsak azt látta, ki kapta meg a pénzeket, hanem azt is, aki nem. Azt találta, rengeteg kudarcon mennek át azok, akik végül sikeressé válnak. S azt is dokumentálta, hogy azok, akik valóban kudarcokon mennek át, hosszú távon sikeresebbek lesznek, mint akiknek az elején összejön minden. Ezt ő valahogy úgy fogalmazta meg: a kudarc, ha nem öl meg, akkor erősebbé tesz.
FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER
Barabási Albert László 2007 óta a Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpontjának vezetője, továbbá oktat többek között a Harvard orvosi fakultásán és a CEU-n is. A Magyar Tudományos Akadémia és az Akademie Europeae külső tagja. Több könyve megjelent magyarul, legutóbb ősszel A képlet – A siker egyetemes törvényei című a Libri gondozásában.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
