L. Ritók Nóra: Fogalmam sincs, hogy élik túl

– Egy év múlva nem létező fogalommá válik a magyarországi gyermekszegénység. Legalábbis azok a kormánypárti politikusok – maga Orbán Viktor miniszterelnök, Balog Zoltán emberminiszter és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője – szerint, akik a héten a tárgyban nyilatkoztak. Az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztése hivatott megszüntetni a „problémát”. Ön, aki 15 éve mélyszegénységben élő gyerekekkel, családokkal foglalkozik, vajon ugyanilyen egyszerűnek látja a megoldást?

– Magyarországon nincsenek, vagy nagyon kis számban élnek a harmadik világban élőkhöz hasonló módon éhező gyerekek. Olyanok viszont félmillióan is lehetnek, akik kevés és rossz minőségű ételhez jutnak csak otthon, akikkel előfordul, hogy elszédülnek az iskolában reggeli nélkül, és nem azért, mert – ahogy Harrach úr fogalmazott – életmódszerűen nem esznek reggelit otthon, hanem mert nincs mit. És délután, este, hétvégén sem, ahogy az év közbeni szünetekben sincs mit – és ezen nem változtat az, ha több gyerek számára lesz ingyenes a közétkeztetés. A 3 év alattiakról és a 14 év felettiekről nem is beszélve. Az ingyenes étkeztetés ezen túl egy sor, a szegénységhez kapcsolódó problémát nem old meg, például nem fűt be a házakba télen.

– Mit hoz a tél ezeknek a családoknak?

– El sem tudják képzelni, hogy mit jelent a hideg, különösen ezeken az alföldi településeken, ahol én dolgozom Hajdú-Bihar megyében. Itt nincsenek erdők, legfeljebb az utak mentén nyaranta felnövő akáchajtásokat lehet szigorú szabályok szerint irtani, aki megszegi, arra büntetés vár. Az egész telük a fűtőanyag előteremtéséről szól. Ha egyik szülő sincs behívva közmunkára, akkor a bevétel a 22 800 Ft segély, ami egy ötgyerekes családnál a családi pótlékkal és egyéb kiegészítésekkel együtt naponta fejenként körülbelül 500 forintot jelent. Ebből kell venni ennivalót, buszjegyet, ruhát, cipőt, iskolai dolgokat, gázpalackot, fizetni a kukadíjat, rátölteni a villanyórára. Ebből a ráadásul apránként érkező pénzből nem lehet egyszerre, kedvezményesen megvenni a fát. De minden máshoz is nagyon kedvezőtlen feltételekkel jutnak hozzá, a legszegényebbek vásárolnak a legdrágábban. És őket büntetik meg a legkönnyebben, pénzbírságra, ha nem tudnak fizetni, elzárásra, ha mondjuk fát hoznak egy elvadult kertből. Így általában az marad, hogy egy estére való ágat fél nap alatt tudnak kínkeservesen összeszedegetni, de be sem gyújtanak addig, amíg a kicsik nem érkeznek haza. És nem tudnak mosni, fürödni, mert a ruha vizes marad, a gyerek pedig megfázik. És akkor jön az, hogy nem gondozzák megfelelően a gyerekeket… Akik gyakran az egész telet megfázva töltik, mert fáznak, mert nem jutnak megfelelő vitaminhoz és sokszor nem tudják kiváltani nekik a gyógyszereket. Mióta van gyógyszer-támogatási programunk, látványosan kevesebb gyerek került kórházba.

– Az elégtelen táplálkozásnak milyen következményeit látja még?

– Eleve rendkívül szűk a szülők és a gyerekek ismerete az ételekről, mivel a tészta, krumpli, kenyér hármas a meghatározó. Leginkább a paprikás, pörköltszerű ízeket ismerik, mást és a megszokottól eltérő állagú ételeket nem szeretnek. De azoktól „legalább” jóllakottak. Sosem felejtem azt, amikor még az ittlétem elején háztartási kekszet adtam egy kislánynak, aki kihozott egy lábas vizet és beletette, hogy felázzon kicsit, és úgy kanalazta, mint a levest. Vagy egy óvodáskorú kisfiúnak a rutinszerű mozdulatát, amellyel a száraz kenyérből kimarta a belét. Ezek a gyerekek nem is tudnak mit kezdeni egy sor étellel, mondjuk a kirándulásokon, ami másoknak természetes, a rizibizivel, a mártásos hússal, nem eszik meg ezeket. És én látok összefüggést a rengeteg sajátos nevelési igényű gyerek és a helytelen, fehérjeszegény táplálkozás között is.

– A karácsonynak van fénye?

– Az ilyen családokban felnövő gyerekeknek jellemzően nincs karácsonyélményük. Nemrég tapasztaltam, hogy egy 9 éves gyerek nem emlékszik a tavalyi karácsonyra. Olyan nap, mint a többi, néhol van lebbencsleves vagy tejberizsa, fenyő, ajándék ritkán. És amikor kérdezgetjük őket, mire vágynak, nem is tudják megmondani.

– És a szülők vágyaival mi a helyzet?

– Vágyak a szavak szintjén vannak, de igazi jövőkép és igazi akarat nincs. A szegénység minden eleme az akarat ellen dolgozik. Persze, mindnyájan azt szeretnék, ha a gyerekeik tanulnának, de 16 évesen már otthon van mindegyik – hála a tankötelezettségi határnak. „Mit csináljak vele?” – fogadja el a helyzetet a szülő. Ez egyébként elképesztő veszélyhelyzetbe hozza a fiatalokat. Egy légüres teret teremtett számukra ez a rendszer 16 és 18 éves kor között, se iskola, se munka, miközben ebben a korban van a legnagyobb igényük a pénzre, nem véletlen, hogy ilyenkor kriminalizálódnak leginkább. Ha a minta átörökítését nézem, összefüggést látok a közmunka és az iskolaelhagyás között. Azt tapasztalom, hogy ritkán van tényleges, hasznos munkavégzés a közmunkaprogramokban, különösen télen. Elég egy aláírás reggel, és megy is mindenki haza. Nincs perspektíva ebben, nem érdemes erőfeszítést tenni. A gyereknek az a régi mondás, hogy az iskola a te munkahelyed, ahol erőfeszítéseket kell tenned, ezzel a mintával nem épül be. Sokan lemásolják a szülőt: reggel bemennek az iskolába, aztán elszöknek.

– Elképzelhetetlen, de még tovább romolhat a helyzet, ha a jövő évtől elveszik a családi pótlékot azoktól a családoktól, ahol a szülő nem dolgozik, akár mert nem jut munkához. Mi van a vegetáció alatt? És mit hozhat? Éhséglázadást?

– Amikor végigcsináltuk az első telet ezekkel a családokkal, azt mondtam, azt a telet nem fogják kibírni. Ennek már több éve. És minden évvel rosszabb a helyzet. Fogalmam sincs, hogy csinálják, hogy élik túl. Mégsem érzem, hogy okolnának, felelőssé tennének valakit „odafönt”. Elfogadják, tűrik, hogy számukra „ezt osztotta az élet”, nincs tudásuk arról, hogy az életük parlamenti döntések következménye. Még leginkább a polgármesteren, vagy az ügyintézőn csattan az ostor, ha mondjuk nem kapta meg időben a támogatást, és ígérete ellenére nem tudja kiosztani a fát, vagy segélyt adni. Ezek az emberek valahogy túl fogják élni ezt is, a veszélyt inkább abban látom, hogy egyre többen kriminalizálódnak, nem fogják hagyni, hogy ne legyen fa, ne legyen kenyér a gyereküknek, én sem hagynám.

– Hol kellene kezdődnie a hatékony állami beavatkozásnak? A felismerés, beismerés szintjén?

– Azoknak, akik csak – ráadásul jól szelektált – statisztikákból szembesülnek a szegénységgel, nem lehet erről tényleges tudásuk. A számokból nem azok a következtetések jönnek le, mint a valós helyzetekből. Már a módszertan, a kérdésfeltevések is megkérdőjelezhetőek számomra. Vajon szegény-e, aki nem tud elmenni nyaralni? Aki nem eszik naponta húst? És nem szegény az, akinek van tévéje? Ez a kérdés felveti a jó szegény és a rossz szegény megkülönböztetését. Abban a nyolcgyerekes családban, ahol egyetlen szobában élnek, a 21. században nem érthető, ha tévét akarnak? Mit csináljon este e nélkül, mikor semmi más nincs? Nemrég egy program keretében egy kérdőívet kellett kitölteni a gyerekeinknek a szociális helyzetükre vonatkozóan. Nem hittük el az eredményeket, hiszen nem is voltak valósak. A kérdésre, hogy van e szobája, az egyetlen helyiséges házban élő gyerek beikszelte, hogy van, hiszen fogalma sincs arról, hogy milyen az, ha van valakinek saját szobája. És beikszelte a mosogatógépet is, mert nem tudta, hogy mi az.

– Milyen programoknak van értelme? Hegedűs Zsuzsa „Minden gyerek lakjon jól” csibeosztása szakmai körökben már indulásától negatív visszhangokat keltett, most egy tényfeltáró cikk rávilágított arra, hogy sem hatásvizsgálat nem történt, sem lényegi elszámolás több százmillió forintról, amit a csibék utaztatására költöttek.

– Az állami segítségnyújtásnak szerintem az egyik legnagyobb hibája az, hogy kríziskezelés maximum, ami mellett nincs fejlesztő segítségnyújtás. Annak, akinek nincs ólja, nem tud egy zsák tápot megvenni, nem tud várni, hogy egy csibe felnőjön (mert a gyerek most éhes), és tudása sincs arról, hogy kell gondozni egy állatot, annak tejesen hibás dolog állatot osztani. Nyilvánvalóan az olyan típusú családok, akikkel mi foglalkozunk, akik nem rendelkeznek önfenntartási képességekkel, eladták a jószágokat. Voltak falvak, ahol egész utcák adták el. Dühös voltam, amikor a központi értékelésben úgy jelent meg, hogy az egyik környékbeli faluban 100 százalékosan sikerült a program, mikor én pontosan tudtam, hogy ott több család eladta. Nekem nagy felismerésem, hogy minden mindennel összefügg a szociális területen. Fölösleges oktatási programot kidolgozni a perspektíva kibontására, ha a családdal nem foglalkozunk. A családnál szemléletváltás kell, de közben az alapvető szükségleteiket is tudniuk kell fedezni. Fejlesztő segítség és lehetőség kell, a büntetés nem megoldás. Úgy elvenni a támogatást, hogy nem tesznek hozzá lehetőséget, az embertelen. A közmunka pedig nem igazi lehetőség, csupán vegetálás. Ezeknek az embereknek csak a fizikai ereje van, nincs szakképesítésük, érdekérvényesítő képességük, tartalékuk útiköltségre, hát hol, hogyan találjanak munkát. Voltak, akik feljöttek Pestre szerencsét próbálni. Eladták, hátrahagyták mindenüket, de nem bírták. A költözés miatt hónapokig nem kapnak családi pótlékot, a fizetésre minimum egy hónapot várni kell, az albérleti kauciót viszont le kell rakni. Szinte mind visszatértek a szerencsét próbálók, legtöbbször az üres házukba, hogy minden kezdődjön elölről.

– Ez alatt a 15 év alatt, amit Berettyóúfaluban és környékén az Igazgyöngy Alapítvány élén segítéssel töltött, hogyan változott a helyzet?

– Folyamatosan romlott és ez most döbbenetesen felgyorsult. A Nyomor széle blogomat még az MSZP-kormány alatt kezdtem írni, akkor is volt miről, de amilyen problémák akkoriban esetiek voltak, most már általánosak.

------------

L. Ritók Nóra
• művész-pedagógus, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Művészeti Iskola igazgatója.
Kollégáival 15 éve dolgozik szülőfalujában és környékén, az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségben. A művészei oktatás keretei között valósítják meg a tehetséggondozást és egy sajátos modell örve alatt a család egészének gondozásával és közösségfejlesztéssel is foglalkoznak, hogy javítsák több mint 650 tanulójuk életesélyeit.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!