Egyre többen döntenek úgy, hogy szabálysértési bírságukat nem fizetik be, hanem inkább ledolgozzák. Bár nem neveznénk szerencsének, de adódott lehetőségünk arra, hogy kipróbáljuk, megéri-e így törleszteni a büntetést.
0. nap: A rekkenő hőségben páran úgy döntünk, hogy eszünk egy fagyit. Az úttesten szabálytalanul közlekedünk. A többiek átérnek, engem elüt egy motor. Bűneimet még a mentőautóban becsülettel meggyónom a kiérkező rendőrnek, majd aláírom a vallomásomat. Bevisznek a kórházba.
20. nap: Két műtéttel, tengernyi fájdalomcsillapítóval és rengeteg élménnyel később, combig gipszben távozom a kórházból.
38. nap: Visszatérek a munkába, a kínos közjátékról elfelejtkezhetünk végre.
90. nap: Ajánlott levelet hoz a postás. A rendőrségtől jött, vaskos boríték. Benne az ítélet: baleset okozásában bűnösnek találtattam, szabálysértési bírságom összege 20 ezer forint, amelyet leülhetek vagy ledolgozhatok. Rövid mérlegelés után úgy döntök, 20 ezer forint sok pénz, befizetni nem szeretném, viszont börtönbe sem szívesen vonulnék, így a közmunkát választom. Némi kárörömmel veszem tudomásul, hogy a motorost is megbüntették, szintén 20 ezerre. Igaz, ő csak a KRESZ szabályainak megszegéséért lett elmeszelve. A 20 ezres büntetés 24 órányi, pontosabban négyszer hatórányi közmunkával egyenértékű. Tetszőleges kialakításban, de hetente minimum egyszer kell megjelenni. Már ha eljutok odáig.
117. nap: Első élmények a munkaügyi központból. Mivel a III. kerületben történt a baleset, itt is folytatták le ellenem az eljárást. A békásmegyeri kirendeltségen, miután végigállom a mintegy fél órás sort, kiderül, hogy Csepelen kell intéznem az ügyemet, ugyanis itt van a bejelentett lakhelyem. Kicsit több mint másfél órányi utazás után ismét egy sorban találom magam. Ez sem rövid. Az információs pultnál szigorú tekintetű asszony javít ki: nem közmunkára, hanem közérdekű munkára jelentkezem. Úgy teszek, mintha érteném a különbséget és átülök egy másik sorba. Az idő megáll. Valamikor a nap során bejutok a szobába. Felveszik az adataimat. Kis szövegértési feladat: ha a papíron az áll, hogy 30 napom van befizetni a büntetést csekken, és utána 3 napom arra, hogy közmunkára jelentkezzek a munkaügyi központban, az nem azt jelenti, hogy ki kell várni a 30 napot, és csak utána lehet továbblépni. Vagyis jöhettem volna egy hónappal ezelőtt is. Nem mintha számítana, egyébként sem lennék előrébb: mivel eddig a munkáltató küldte orvoshoz a közérdekű munkásokat, mostantól viszont ez a munkaügyi központ dolga, de még nem találtak orvost, aki vizsgálhatja a pácienseket, várakoznom kell. Jöjjek vissza a kijelölt napot, megmondják, van-e orvos. Számba veszem azt a közel hatórányi macerát, amit végigéltem ma (ez lehetne akár egynapnyi közmunka is), majd csendben elköszönök.
149. nap: Munkaügyi központ, Csepel: fél órával a nyitás előtt az ajtóban toporgok. Nem voltam elég rutinos, már így is nagy a sor. Végigállom. Bejutok a munkaügyi tanácsadómhoz. Örül nekem, emlékszik rám („a motoros lány”), de nem sok jóval kecsegtet. Még tart az interregnum, nincs orvos. Jöjjek vissza egy hónap múlva, hátha addigra lesz. Megkönnyebbülve megyek ki, utazással, sorban állással és konzultációval együtt sem telt 3 óránál többe a közjáték.
181. nap: A bürokrácia rafinálttá tesz. A pofátlanság csúcsát mutatom be, amikor háromnegyed órával a nyitás előtt negyedik(!) vagyok a sorban. Ajtónyitás után nem nézek se jobbra, se balra, beelőzöm a többieket, és elsőként kerülök be a munkaügyishez. Úgy látszik, a rendszer meghálálja a törődést: van orvos. Igaz, a város másik pontján. Nem kell azonnal mennem, elég a jövő héten is, de 7 nap múlva jelenjek meg ugyanitt, papírral a kezemben.
187. nap: Egészségügyi vizsgálat. Kezdő lépésként be kell fizetni 3300 forintot. Rendes helyeken ez bőven több mint félnapnyi közérdekű munkának felel meg, csak úgy mondom… Cserébe viszont várakozhatok úgy bő fél órát, hogy jöjjön a doki. Az orvos tetőtől talpig megvizsgál. A konklúzió: alkalmas vagyok közérdekű munka végzésére, kis megszorításokkal. Tekintettel a lábsérülésemre guggolni nem lehet, ionizáló sugárveszéllyel járó munkahelyen nem dolgozhatok, metrót nem építhetek, és vegyi anyagokkal sem kerülhetek közeli kapcsolatba. Csendben jegyzem meg, hogy jobb is ez így, mindannyiunknak. Amúgy egészséges vagyok, de ha lehet, járjak úszni a gerincferdülésemmel. Nettó két óra az életemből, de hozott némi hasznot.
188. nap: A munkaügyibe már úgy megyek, mintha haza érkeznék, kackiás léptekkel csattogok be az előttem várakozókat beelőzve a tanácsadóhoz. Ma van a napja annak, hogy bármi lehet belőlem: tetszés (és persze képességeim, illetve egészségügyi állapotom) szerint választhatok büntetésem letöltésének színhelyéül munkahelyet. A kínálat elég vegyes, és igencsak bőséges. Sajnálkozva veszem tudomásul, hogy lódoktor csak megfelelő papírral (diploma) lehetnék, cserébe viszont nem vonznak az adminisztratív feladatok, vagyis a papírtologatás. A hólapátolást hóhiány miatt hanyagoljuk. Végül szemérmesen bevallom, hogy ha már lehet választani, akkor valami hasznosat szeretnék csinálni. Társadalmilag. Van is egy hely, ahova mehetek: egy hajléktalanokkal foglalkozó alapítványhoz, nagyvonalúan figyelmen kívül hagyom a tényt, hogy több mint egy órát kell majd minden egyes alkalommal utaznom, hogy odaérjek. A hazaútról nem is beszélve, de lassan hozzászokom a hosszú utazásokhoz. Kis kuncsorgással (ilyen a protekciósok élete) elérem, hogy idén már ne kelljen bejelentkeznem hozzájuk, mert sok a munka, és nyakunkon a karácsony is. A papíromra rákerül egy január eleji dátum. Érzékeny búcsút veszünk egymástól, ha minden jól megy, soha többet nem kell bejönnöm a munkaügyi központba – legalábbis ez ügyben. Pedig már szinte szerettem idejárni.
212. nap: A kijelölt időpontban pedánsan megjelenek az új munkahelyemen, mármint a büntetésem helyszínén. Papírokat kell kitölteni, aláírni – fontos az adminisztráció, ha ugyanis nem tudom igazolni, hogy időben megkezdtem a munkát, újabb büntetésre számíthatok. Munkavédelmi szabályok megismerése („ne nyúljunk a konnektorba”) után megegyezünk abban, hogy négy hét alatt hétfőnként kell megjelennem. Feladatköröm vegyes, de főként adminisztrációs lesz.
219. nap: A délelőtt a feladatok megismerésével, a délután azok elvégzésével telik. Mint kiderül, bár éppen nem látszik, de rajtam kívül rengetegen jönnek ide, hogy a büntetésüket ledolgozzák. Van köztük, akit garázdaságért, mást jogosítvány nélküli vezetésért büntettek meg, sokan parkolási díjat nem fizettek, olyan is akad, aki okirat-hamisítás okán közmunkázik. Nyilván az esetek súlyosságától is függ, ki mennyi ideig dolgozik, de néhány órától negyven napig (ami 240 órát jelent) terjedő skálán mozgunk.
226. nap: Második nap – rutinosabb vagyok már, tudom a dolgom. Sokat amúgy sem kellett magyarázni, a feladatkör nem igazán bonyolult: főként adatokat rögzítek, leveleket szortírozok, fénymásolok, és kisebb ügyeket intézek. Emellett jut idő arra is, hogy a környezettel ismerkedjek. Szerencsémre nem egyedül vagyok büntiben. Úgy tűnik, nem csak nekem volt bonyolult végigjárni az ide vezető utat, a többiek közt is akad, aki hónapokig intézte az ügyét. Hogy mások miért döntenek úgy, hogy nem fizetnek, hanem inkább dolgoznak? Van, aki dacból, mert igazságtalannak érzi a büntetését, de fellebbezni nem akart, mert úgy vélte, nem nyerhet a rendszerrel szemben. Más ennél prózaibb okra hivatkozik: nincs pénze.
240. nap: Az utolsó nap semmiben sem különbözik az előző háromtól: ugyanazokat a dolgokat kell csinálnom, csak mivel már gyorsabban mennek, ezért több időm marad tereferélni. Még így is roppant gyorsan telik le a megszabott idő. Sajnálom, mert olyan élethelyzetekkel találkoztam, amelyekkel máskülönben soha. Mondjuk, ez igaz az összes többi állomására is a történetnek. Azért egy kicsit szomorú vagyok, hogy vége. Valószínűleg csak én érzem, amikor kilépek a kapun, hogy ünnepélyes a légkör. Innentől nekem semmi dolgom az egésszel, a munkáltató és a munkaügyi központ közt lesz még egy levélváltás, de én a magam részéről elfelejtkezhetek az egész ügyről. Szinte napra pontosan 8 hónappal a szabálysértés elkövetése után leróttam a tartozásomat. Óvatos becsléseim szerint ahhoz, hogy ezt a 24 órányi közmunkát elvégezzem, legalább ugyanennyi előkészület kellett. Lényegében utazással, üldögéléssel, várakozással telt az időm nagy része. Viszont az előzetes feltételezéseimmel ellentétben mindenhol, ahová csak küldtek, segítőkész emberekkel találkoztam. A rendszer tehát rugalmas, csak lassú – ezt is jó tudni.
43 500 – 2013-ban közel ennyien jelentkeztek szabálysértési ügyben kiszabott bírsággal kapcsolatosan közérdekű munka végrehajtására a Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai alapján. Ebben a létszámban szerepelnek azok az elkövetők is, akiknek közvetlenül közérdekű munkát szabott ki szabálysértési hatóság vagy bíróság. 2012. április 15-e óta van lehetőség a helyszíni bírság, illetve pénzbírság közérdekű munkára történő átváltásra. 2012 áprilisától, vagyis a lehetőség életbe lépésétől 2012. december 31-ig összesen 17 861 fő jelentkezett szabálysértési ügyben közérdekű munkára, vagyis jól látszik, hogy jelentősen nőtt a közérdekű munkára jelentkezők száma. A jogszabály szerint a pénzbírság megváltásához ötezer forintonként 6 óra közérdekű munkát kell teljesíteni. A bírság legalacsonyabb összege ötezer forint, vagyis 6 óra, a legmagasabb pedig 150 ezer forint, amit 180 óra közmunkával lehet kiváltani. Az elzárással is büntethető szabálysértéseknél viszont a bírság akár 300 ezer forintig is emelkedhet, ami 360 óra közérdekű munkát jelent. A helyszíni bírság 5 és 50 ezer forint közti összeg lehet, ami legfeljebb 60 óra közérdekű munkával egyenértékű, de ha a megbüntetett személy hat hónapon belül ismét szabálysértést követ el, akkor az összeg már 70 ezer forintig emelkedhet, tehát legfeljebb 84 óra közérdekű munkával váltható ki. A legtöbb szabálysértő Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében jelentkezett közérdekű munkára 2013-ban. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol szintén jelentős számban történt közérdekű munkavégzés, a harmadik helyen pedig Békés megye áll.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
