Láthatatlan határok - Új generáció, új szemlélet – Ablonczy Balázs történész a legfrissebb Trianon-kutatásokról

– Kivételesen borús lenne a magyar nemzettudat? Múlt heti, a konzervatív Eötvös József Csoport szervezésében tartott előadásában ugyanis a felsorolt tizenkét jellemző címke többsége – magány, délibáb, búcsú, seb, rablás, közöny – negatív konnotációjú, alig pár pozitív előjelű (terv, reform, erő).

– Az előadásomban a magyar nemzettudatot meghatározó jellemzők között valóban sok a negatív jelző – és utólag elgondolkodtatott: lehetne másként is fogalmazni. Hiszen például a balti népek a nyelvi elszigeteltséget nem rettenetes hátrányként élték meg, nyitott társadalmakat, gazdaságot építettekmaguknak. De szűk körben a franciák is elég önkritikusak önmagukkal szemben, a negatív önmeghatározások a nemzeti önismeretük része. Kétségtelen, hogy az elmúlt kétszáz év magyar történetében számos tragikus esemény történt, másfelől bizonyos értelemben a negatívumokból ki lehet hozni jó dolgokat. A magyarok esetében közönyként leírt attitűd egy kritikus történelmi pillanatban (pl. holokauszt) az elkövetőket segíti, másfelől a mai magyar táradalomban sokszor szorgalmazott tolerancia és nyitottság már eleve jelen van ennek révén: „ha engem békén hagysz, én is békén hagylak”.

– Miközben az Európai Unió a határok feloldásával lehetővé tette a nemzetközösségek szorosabb kapcsolódását, újabban a politika mégis a nemzetállamok megerősítését tűzte zászlajára. Ez mennyiben hozhat változást a nemzettudat szempontjából?

– Kétségtelenül érzékelhető a nemzetállamhoz való visszafordulás, ám ennek hatásait a magyar kisebbségek közösségeire a szomszédos országokban még nem látni. A Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek tekintetében azonban általánosan azt lehet mondani, jobban megy a soruk, mint 1990 előtt. A magyar nemzettudatban ugyanakkor létezik határvonal, amit a magyarországi nemzettudat és a határon túliak közé húzunk. A magyar közvélemény „távolsága” egy határon túli magyartól nagyobb, mint a határon túli magyarnak a magyarországitól – ők számos esetben közelebb gondolják magukat a magyarországiakhoz, mint fordítva. Néhány hónapja egy migrációs témájú közvélemény-kutatás azt is vizsgálta, kit szeretnének a magyarok szomszédjuknak. Ebből kiderült, jórészt senkit, ám ha mégis, akkor legföljebb erdélyi magyarokat. Politikai szimpátia alapján érdekes, hogy a Demokratikus Koalíció szavazóinak majdnem a fele elutasította, hogy erdélyiek költözzenek mellé. De a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás adatai is világos képet rajzolnak az elutasítások pl. területi eloszlását illetően: a tiszántúli megyékben a korban egzisztenciális fenyegetést jelentő, olcsó erdélyi munkaerő miatt erős volt az elutasítás, szemben a távolabbi, nyugati megyékkel. Az államhatárral keretezett nemzettudatban azonban egy másik láthatatlan határvonal is meghúzódik – a Kárpát-medencén kívül élő magyarokkal szemben. Az elmenést, az emigrálást a magyar köztudat mindig is nagyon erősen szankcionálta.

– Hasonló az álláspont az utóbbi években Nyugat-Európába költözött közel félmillió honfitársunkat illetően is?

– Egyelőre sokkal finomabb a megközelítés, hiszen új a szituáció, mivel szinte minden magyar család érintett az ügyben, nehéz lenne azt mondani: ezek már nem magyarok…

– Vajon a legutóbbi generációk is osztják ezt a nemzetfelfogást?

– Nehéz megmondani. Egy évtizede végzett felmérés azt mutatta a magyar történelmi traumákról való tudást illetően, hogy a ’90 előtt érettségizettek tényszerűen többet tudtak, mint a később születettek, annak ellenére, hogy az információk már nem estek tabu alá, hozzáférhetőbbekké váltak.

– Ha már történelmi traumák: Trianon 100 elnevezésű kutatócsoportja, mely a centenáriumig nyert támogatást a Magyar Tudományos Akadémia Lendület pályázatán, jellemzően 35-40 éves fiatal tudósokból áll össze. Szemléletváltást is jelent a generációváltás?

– Annyiban mindenképpen, hogy az elődeink által kikutatott alapokra építkezve megpróbáljuk a fókuszt elmozdítani Trianon kapcsán. Igaz, a békedelegációk diplomáciai iratait is közétesszük, de a politikatörténetet kicsit félretolva az emlékezetkutatás és a társadalomtörténet (közellátás, menekültkérdés) kerül a figyelmünk középpontjába.

– Nem leplezve az aktualitást: a 1918–24 közötti mintegy 350-420 ezer átköltöző „elvette a magyarok munkáját”?

– A munkánk e téren még csak most kezdődik, nincs teljes képünk róla – az Országos Menekültügyi Hivatal iratanyagai elvesztek, végig kell rágnunk magunkat a főszolgabírói, alispáni iratokon, amiből ezt rekonstruálni lehet. De Egry Gábor történész korábbi kutatásai alapján elmondható: a két világháború között az erdélyiekről való gondolkodás messze nem volt egynemű. Nagyon sok tartózkodás fogadja például az erdélyi diákokat Budapesten.

– Az öt évre összesen 150 millió forinttal támogatott kutatóprogramjuk eredményeivel, mit gondol, képes lesz változást hozni a legendákkal tarkított (pl. román kéjnők szerepe a békekonferencián), pontatlan, érzelemvezérelt közvélekedéseken?

– Egy kollégám éppen a minap jelezte, megtalálta a bizonyítékát, miszerint a román békedelegáció tényleg fizetett prostituáltakat a döntéshozók befolyásolása végett. Írhatom át a Trianon-legendák könyvemet!... Már az is hosszú folyamat, amíg a kutatások eredményei megjelennek az oktatásban, de ne legyenek illúzióink, a tankönyvekben tárgyaltak is nagyon lassan terjednek el a társadalomban, ha egyáltalán! A vándorlegendák ellenben iszonyatosan szívósak, és sokak történelemről való gondolkodását ezek határozzák meg. Ez a kutatócsoport tehát nem fogja tudni megoldani a magyar nemzettudattal kapcsolatos problémákat az elkövetkező száz évre. Mindemellett a lehető legtöbb kommunikációs csatornán igyekszünk folyamatosan megjelenni, nem zárkózunk el a rendhagyó történelemórák tartásától sem.

– Ennek ellenére 2020. június 4-e gyásznap lesz?

– Ez nagyban függ a kormányzattól. Látok ugyan törekvéseket, hogy a nemzeti összetartozás-napi ünnepségek kilépjenek a hagyományos iskolai ünnepélyek jobbára unalmas formái közül, de legtöbbjük belefullad a magyar ünnepkultúra általánosságába: matrózblúzban szavalás, zászlólengetés… Bizonyára lesz igény sok-sok Trianon-emlékműre, köztük egy nagy központira. De ezeknek is akkor van értelme, ha a valóban művészi megvalósítás mellett az adott település, közösség számára ténylegesen jelentenek is valamit.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!