Lecsúszóban

Ez a mondat a számok nyelvén így fest: az egy főre jutó jövedelmek legfelső és legalsó tizedébe tartozók aránya 7,2-ről 9,0-ra nőtt, ám a legalsó tized részesedése az összes jövedelemből közben 3,1-ről 2,5 százalékra csökkent – a Tárki legutóbbi, Egyenlőtlenség és polarizálódás a magyar társadalomban című jelentése újabb tanulságos látlelet a magyar társadalomról. A kutatás szerint a magyar népesség növekvő aránya, 46,6 százaléka él szegénységben és társadalmi kirekesztettségben. Tavaly a teljes népesség 17 százalékának háztartásában nem haladta meg a havi 66 ezer forintot – a szegénységi küszöböt – az egy főre jutó jövedelem. Szívós Péterrel, a Tárki kutatójával, a friss jelentés szegénységet taglaló fejezetének szerzőjével próbáltuk értelmezni az adatokat.

– Szegényekről és társadalmi kirekesztettségben élőkről írnak a kötetükben. Mi a különbség?

– Szegények alatt a jövedelmi középérték 60 százalékánál kevesebből élőket értjük. A társadalmi kirekesztettség a szegénység mellett további két tényezőt jelent: a súlyosan hiányos élethelyzetet – ami vonatkozik az étkezésre, a lakáskörülményekre vagy például arra, hogy az illető nem tud elmenni nyaralni –, és az alacsony munkaintenzitást, vagyis, hogy a családban kevés munka jut egy főre, és kevés jövedelem. Az alacsony munkaintenzitás felső határa 20 százalék, amit úgy képzelhetünk el, hogy egy öt keresőkorúból álló családban csak egy embernek van rendes, 8 órás állása. Az alatt tehát, hogy a magyar társadalomnak már csaknem a fele szegénységben és társadalmi kirekesztettségben él, ezt a korábbinál szélesebb, az élethelyzettel is számoló szegénységfogalmat kell érteni.

– Mekkora azok aránya, akik a jövedelmük alapján a küszöb alá kerültek?

– A „régi”, de ma is mért – csak jövedelmi értelemben vett – szegénység adata 17 százalékos. De ez is jelentősen növekedett 2009 óta, mert akkor még csak 14 százalék tartozott ide. S van még egy mutató, ami a szegénység mélységét méri, azt, hogy a szegények jövedelme mennyire marad le a szegénységi küszöbtől. Ez a lemaradás 2009-ben 22 százalék volt, legutóbb pedig már 25-26 százalék, ami esetükben tavaly 49 ezer 500 forintos havi átlagjövedelmet jelentett. Ők inkább fiatalok, mint idősek, a nemi különbség nem annyira számottevő. Jellemző viszont, hogy ebben a körben alacsony iskolázottságú a családfő vagy, hogy egyszülős család – mindkét típusú famíliából 73 százalék tartozik a szegények közé. Az etnikai helyzet inkább jellemző: száz roma háztartásból 92 szegény. És az imént vázolt helyzet következménye, hogy az ilyen ember elégtelenül táplálkozik, rossz körülmények között él, és még ha erős és fiatal is, kellő végzettség híján akkor sem kelendő a munkaerőpiacon. Ezt pedig csak súlyosbította a gazdasági recesszió, amikor a munkaerő iránti kereslet is visszaesett.

– És mi történt a másik jövedelmi póluson? Nőtt gazdagság? Ez van az egyenlőtlenségek növekedése mögött?

– Nem egészen… Miközben a szegények számaránya és a szegénység mélysége is nőtt, a gazdagoknál nem látszik az ellenkezője: nem változott a számarányuk és a gazdasági recesszió miatt nem is váltak érzékelhetően gazdagabbá. Nem az történt, amit előző monitorvizsgálatnál láttunk. Akkor, 2008–2009-ben még voltak a középrétegből gazdagodók és voltak elszegényedők. Az elmúlt három évben viszont inkább csak lefelé, a szegénység irányába mozdultak a középrétegből, amely így lassan kiürül.

– Milyen szerepet játszott ebben a politika?

– A nagypolitika nem volt a vizsgálatunk tárgya. De azt meg lehet jegyezni: sem a szociálpolitika, sem az adórendszer változásai nem kedveztek a legrosszabb helyzetűeknek. És úgy tűnik: nem tudták megvédeni a lesüllyedéstől a középrétegbe tartozókat sem.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!