Tényleg minden csoda három napig tart – legfeljebb. Míg kedden Varga Mihály azzal a mondással szántotta fel a hírpiacot, hogy 2020-ra Magyarország már bevezetheti az eurót, csütörtökön Tusnádfürdőn már relativizálta saját magát. Amellett ugyan kitartott – joggal –, hogy Magyarország simán teljesíti az euró bevezetéséhez szükséges követelményeket, ám rögvest hozzátette, hogy ez a csatlakozás egyelőre nem opció, hiszen az eurózóna épp egy válság elé néz (lásd beszakadni készül az olasz bankrendszer). Ráadásul áttételesen azt is beismerte, hogy a „formai kritériumoknak” ugyan megfelelünk, ám a tartalmiakkal bajok vannak – így egyelőre nem vonzó Magyarország számára sem a csatlakozás. Ugyanis hazánk versenyképessége messze alulmúlja az EU-átlagot, csak egy példa: a magyar cégek átlagos termelékenysége mindössze 40 százaléka az uniós vállalkozásoknak.

Márpedig ha az ország az eurózóna tagja, akkor ezt a versenyhátrányt nem ellensúlyozhatja azzal, hogy a nemzeti és a közösségi valuta árfolyamával játszik, illetve nem kompenzálhatja brutálisan lenyomott  bérekkel sem. Ami az utóbbit illeti, egy ausztriai melós ötször annyit keres, mint egy idehaza robotoló – ám ha a „sógorok” sokkal magasabb árszínvonalát nézzük, akkor is kétszeres egy osztrák fizetés vásárlóereje. (Ráadásul az euró bevezetése szinte minden országban drágulás hozott – ennek mértéke 2–11 százalék volt – a gazdaság gyengeségétől függően.) Nem véletlen, hogy Orbán Viktor korábban arról beszélt, akkor jöhet szóba az euró bevezetése, amikor az egy főre eső GDP eléri az uniós átlag 90 százalékát, valamint az államadósság a nemzeti össztermék 50 százaléka alá hanyatlik. Csakhogy az előbbi mutatószám még csak 68 százalék, míg az utóbbi arány több mint 75 százalék.

Ahogy a kormányfő korábban világossá tette, a gazdaságpolitika a politika szolgálólánya. Márpedig az euró bevezetésének egyik követelménye, hogy az ország két évig tagja legyen az úgynevezett ERM-II árfolyamrendszernek, amihez egy 2020-as céldátum esetén már 2017 tavaszán csatlakozni kellene. Magyarán: a parlamenti választások előtti kampányévben a Fidesz kénytelen lenne mellőzni egyik fontos voksmaximalizáló eszközét, nevezetesen, hogy bűnbakot csináljon az EU-ból (az mégiscsak hiteltelen, hogy ezerrel nyomulunk az eurózónába, miközben a közösséget kiáltjuk ki minden baj forrásának). Továbbá az euró bevezetése szűkítené kormányzat pénzügyi és klientúra-építési lehetőségeit is. Egyrészt a kabinet egyre több törekvését finanszírozta a Matolcsy György vezette MNB. A jegybank két helyről jutott pénzhez: ott volt a saját devizatartaléka, illetve a gyenge forintra játszott, azaz az árfolyamnyereségen kaszálhatott százmilliárdokat.

Értelemszerűen az euró bevezetése után mindkét forrás befagyna. Másrészt a pályázatokat szigorúbb elszámolási rendszerben (a jelenlegi visszásságokról lásd keretes írásunkat) menedzselné az EU, és már így is több tucatnyi esetben követel vissza pénzt az unió. Harmadrészt pedig az eurózóna tagjai konzekvensebb adó- és szociálpolitikát kénytelenek életbe léptetni, mint a „nemzeti valuták országai”, így a kabinet elesne a választás előtti, szavazatmaximáló osztogatás lehetőségétől.

Ezért a kérdés továbbra is az, miért kötné gúzsba magát egy csatlakozási folyamattal a kormány? A válasz pedig az: a kabinetnek valószínűleg esze ágában sincs ilyesmit tenni. Varga „bevezetési nyilatkozata” felfogható például a Miniszterelnökséget irányító Lázár János kilépési „odamondogatásának” ellenpontjaként, illetve a nemzetgazdasági miniszterrel a kormány áttételesen azt próbálja üzenni, hogy Magyarország önerejéből is képes volt felkapaszkodni az eurózóna-tagok szintjére. Ez a sejtetés persze erősen torzít, de arra alkalmas lehet, hogy elhitesse Magyarország az EU-n kívül, önerejéből is képes lenne megállni a helyét – következésképpen a kvótaellenes népszavazáson is mindenki elküldheti a menekülteket máshova (lásd vezércikkünket a július 23-án megjelent Vasárnapi Hírek 5. oldalán: Gál J. Zoltán:  "Tudás").

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!