Lehet, hogy mégis túléljük?

Kampózni a főnöknek

H. fiatal nőgyógyász. Az egyik budapesti kórházban dolgozik, választott szakterülete az onkológia. Míg kollégái egymást tiporják, hogy pénzes (vagy csóró) kismamáktól minél több paraszolvenciát akasszanak le egy-egy előre tervezett szülésért, ő folyamatosan továbbképzi magát. Konferenciákra jár, bújja a külföldi szakirodalmat. Teszi mindezt a szabadidejében, már amennyi marad a heti három éjszakai ügyelet és a rengeteg kórházi papírmunka mellett. Tavaly sikerült bekerülnie egy ösztöndíjprogramba: egy határhoz közeli osztrák kórházban gyakorolhatta azt a műtéti technikát, amely lényegesen gyorsabb gyógyulást és kevesebb kórházi bent fekvést jelent a betegeknek. Hazatérve jelezte az osztályvezető főorvosnak, hogy érdemes volna megvásárolni a szükséges műszereket, amelyek nem olcsók, de már középtávon spórolhatna vele a kórház. A főorvos meghallgatta, majd közölte, hogy amíg ő itt a főorvos, addig minden marad a régiben. „Járt utat járatlanért…”, mondta, de nagylelkűen hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalember egy másik kórházban, ahol rendelkezésre állnak a megfelelő műszerek, gyakorolhassa a tanultakat. Persze csak a szabadidejében, mert ugye heti három éjszakai ügyelet és a rengeteg papírmunka mellett máshogy nem is lehetne.

Lang György a bécsi Klinische Abteilung für Thoraxchirurgie professzora, egyben a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikájának vezetője. Ő irányítja azt az orvoscsoportot, amely hamarosan – talán már idén – elvégezheti az első teljes tüdőátültetést Magyarországon. „Át tudom érezni a fiatal kolléga problémáját, velem nagyjából ugyanez történt, még a kilencvenes évek végén” – mondja. Az akkor harmincöt éves mellkassebészt főnökei kiküldték Bécsbe, hogy tanulmányozza a tüdőtranszplantáció lehetőségét. Világos volt, hogy a máj-, vese- és szívátültetés után előbb-utóbb a magyar egészségügynek is képesnek kell lennie erre a bonyolult, hatalmas szaktudást és tapasztalatot igénylő beavatkozásra. Az első kint töltött hónapok ráébresztették, hogy ez nem „egyszemélyes műfaj”, itt csapatot kell építeni, ahhoz pedig még több tapasztalatra van szükség. Így hát újabb másfél év következett, de ebben az időben már egy sor magyar kollégáját hívta meg Bécsbe, hogy minél többen ismerkedjenek az eljárással. Letelt a másfél év, Lang doktor hazajött. Pechjére két mentora, a kórház igazgatója és az osztályvezetője nyugdíjba mentek. Utódaik pedig úgy gondolták, nem a tüdőtranszplantáció a legfontosabb feladat. „Menj föl a műtőbe, és kampózz a főnöknek! – ezt mondták. Nekem nem nagyon volt más választásom: a gyerekeim még kicsik, a fizetésem nem valami magas. Annyit kértem, hogy ha már majd’ két évet beletettem ebbe a projektbe, legalább szinten tarthassam a tudásomat. Évi 5-6 tüdőtranszplant esetünk volt, a bécsi műtéteket nálunk, a Korányiban készítettük elő. Mondtam, szeretném ezeket én csinálni. Ezt sem engedélyezték. Akkor kértem két hét gondolkodási időt, majd felmondtam.” Lang doktor nem akart felállni, de a magyar egészségügy feudális viszonyai rákényszerítették. 2003-at írtunk. A bécsi klinika tárt karokkal várta, azóta is ott dolgozik. „Egészen más világ volt – meséli. – A főnököm azt mondta: én csináljam a nehezebb műtéteket, a többinél inkább csak asszisztáljak. Tanítsam a fiatalabbakat. Ez idehaza teljesen ismeretlen szemléletmód volt.”

A helyzet az utóbbi három évben változott meg. A kormány 2012-ben úgy döntött, haza kell hozni a tüdőtranszplantációs programot. Megkeresték Lang professzort, hogy koordinálja a munkát. „A dolog ugyan most sem egyszerű, de sokkal nagyobb támogatást kapunk. – Az átültetés első lépése a donortüdők kiemelése és megfelelő tárolása. Amikor még 2001ben elvégeztük az első hazai donortüdő kiemelését, még nem voltunk teljes jogú tagjai az Eurotransplantnak, vagyis csak magunkra számíthattunk. Jóakaratú kollégák azonnal feljelentettek, hogy tiltott műtétet végzek” – emlékszik vissza.

Három év telt el azóta, és Lang György ma már nemcsak a tüdőtranszplantációs csapatot, hanem a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Tanszékét is vezeti. „Azt hiszem, a magyar orvosok külföldre vándorlása ébresztette rá a szakmát arra, hogy paradigmaváltásra van szükség – mondja. – Idehaza van ötven mellkassebész, ebből 25 nyugdíjas. A maradéknak kell ellátnia az egész országot. Szerintem a szakma is rájött arra, hogy ha nem engedik a fiatalokat az új technológiák közelébe, őket sem fogja megoperálni senki, ha netán szükségük lenne rá.”

Ritmusváltás

Az évezredfordulón dr. Merkely Béla kardiológusprofesszor ültette be Magyarországon az első speciális, a szívelégtelenség kezelésére alkalmas háromelektrodás pacemakert az általa vezetett Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. Először évente 20 ilyen beavatkozást végeztek orvostársaival, majd a tapasztalatok függvényében – mennyire jelentős pozitív változást hoz a szívelégtelen betegek várható túlélésében, gyógyulásukat hogyan segíti elő – egyre többet. Ma 1000 szív-újraszinkronizáló kezelés történik évente az ország 12 szívcentrumában – 15 év alatt tehát 50-szeresére emelkedett a beavatkozások száma. Ennyi idő kell, hogy ilyen széles körben elterjedjen egy mégoly kicsi országban is, mint Magyarország, egy modern orvosi technológia. Amikor az innovatív eljárások a gyakorlattól már egyszerűsödnek, biztonságossá, olcsóbbá válnak. Ugyanakkor – figyelmeztet az igazgató professzor – a technológia elterjedése önmagában nem cél, nem szükséges, hogy minden városban legyen egy-egy speciális szívcentrum, a szívritmuszavarok katéteres terápiás kezelését például országosan 6-8 centrum magas színvonalon képes ellátni, sokkal inkább az számít, hogy egy-egy központ orvosai rendelkezzenek kellően magas számú beavatkozási gyakorlattal. Ahol pedig igenis fontos az időfaktor, például a szívinfarktus vonatkozásában már országos lefedettséggel bírunk, a magyar beteg a technológiát tekintve jó eséllyel indul a gyógyulás felé, mert az összes itthoni katéteres labor jól felszerelt. Mégis, a halálozási adatok nem teljesen kedvezőek nálunk, még akkor sem, ha az elmúlt évek élettartamnövekedése (plusz 6 év) jórészt a szív- és érgyógyászat fejlődésének köszönhető. „Technológiai és szakember szempontjából nagyon jól állunk, a betegek egészséges életmódról való tudását és a betegségek felismerésével kapcsolatos ismereteit kellene bővíteni. Ez a különbség, ami megnehezíti az ellátást” – mutat rá a professzor arra, hogy a kevésbé egészségtudatos magyar polgárok miért kerülnek a jól szervezett ellátás ellenére is rosszabb állapotban az orvos elé. „Tisztában kell lenniük, mikor milyen tünetekkel kell mihamarabb orvoshoz fordulniuk, és milyen módszerek segíthetnek a feltárt tünetek elmulasztásában.” „Vannak persze olyan speciális, életet közvetlenül veszélyeztető szívritmuszavarok, ahol nagyon speciális elektro-anatómiai feltérképezésre van szükség a rendellenesség diagnosztizálására és megszüntetésére, ez nagyon komplex beavatkozás és magas technológiai igénnyel bír – magyarázza Merkely Béla. – De ahogy a világon másutt is, Magyarországon is ilyen beavatkozást 2-3 centrum végez, nagy gyakorlattal, nincs szükség 20-30-ra az országban, hogy a pár száz esetet kezelni tudja. Míg az évenkénti 30-40 műszívbeültetésre is elégséges 2 központ.” A városmajori klinika nemzetközi hírnevének növekedésében nagy szerepe volt a kardiológia ugrásszerű fejlődésének is. És annak, teszi hozzá a professzor, hogy a klinika fiatal, ambiciózus orvosai nemcsak átveszik az új technológiákat, hanem azok kidolgozásában maguk is aktívan részt vállalnak. Ismertségüket a nemzetközi publikációik, innovációs, kétoldalú partnerkapcsolataik erősítik. A szívátültetések száma alapján Európában a második helyen áll az intézmény az Eurotransplant adatai szerint, míg világviszonylatban (beleértve Kínát és az USA-t is) a legelső tíz között foglalnak helyet. „Mivel a klinika a szív- és érrendszeri betegségek kezelésének teljes portfólióját fel tudja mutatni” – mondja büszkén az igazgató. A saját fejlesztések, melyek aztán világszerte hírét viszik az intézmények, döntően nem gyógyszeres, eszközös kezelések: ezek új típusú, a szívelégtelenséget, -ritmuszavart katéteres kezeléssel gyógyító módszerek, eszközfejlesztések. Az egyértelműen életmentő technológiai háttér megteremtésére mindig rendelkezésre áll a dotáció, szögezi le az igazgató. Ha 50 szívátültetésre van szükség ebben az évben, ám jövőre 60-ra, akkor sincs megkötés a finanszírozást tekintve. Ha viszont egy eljárás eredményessége kisebb, már más megítélés alá eshet. Ők is minden lehetőséget megragadnak – EU-s pályázatok, nemzetközi kooperációk, klinikai, egészségügyi együttműködések például gyógytechnológiai eszközök gyártóival –, hogy az újabbnál újabb technológiákhoz hozzáférjenek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!