Hogyan formálta át a kormány migránskampánya az emberek politikai meggyőződését és lelkét az utóbbi egy évben – ezt próbálta feltérképezni a Vasárnapi Hírek megrendelésére készült kutatás.

Csöppet sem zavarja az embereket a politikai cinizmus és nyilvánvalóan manipulatív kampányüzeneteket is örömmel fogadnak be – ha azok egyeznek előítéleteikkel. A Vasárnapi Hírek megrendelésére készült kutatásból ugyanis világosan kiderül: a többség pontosan tudja, hogy „a népszavazás legfontosabb célja, hogy egy nyilvánvalóan népszerű témát használva növelje a Fidesz a népszerűségét”. Ezt még a fideszesek harmada is elismeri. Sőt a kormánypárti szimpatizánsok 40 százaléka szerint egyértelmű, hogy a kabinet az emberek félelmeire építve, e félelmeket növelve beszél a menekültekről. (A kormánypárti szavazók 60 százaléka hiszi, hogy egy érvényes és eredményes népszavazás nem a Fidesz sikere, hanem a menekültektől való félelem hozadéka.) Azaz miközben még a Fidesz- támogatók egy jelentős része is érzékeli a politikai haszonszerzés és manipuláció szándékát, mégis mindössze 17 százalékuk gondolja azt, hogy a kormány nem a valóságnak megfelelően tájékoztatja az embereket menekültügyben. Persze lehet, hogy ebben a kérdésben azért olyan kevés a hitetlen fideszes, mert azt egy érzelmileg kötődő szimpatizáns nehezen ismeri be, hogy a kormány effektíve hazudik neki.

Ám úgy tűnik, az észlelt negatívumok nem tántorítják a kormánypárti szavazókat, 96 százalékuk ígéri, hogy biztosan/ valószínűleg elmegy az urnákig, és 91 százalékuk a „nemet” ikszelné be. Annak ellenére – és itt megint visszaköszön az előző szempont –, hogy a hatalom hívei pontosan értik: pártfelmutatási aktuson vesznek részt, hisz a többségük úgy gondolja: a kormány megakadályozhatná a kényszerbetelepítést népszavazás nélkül is (ám így sem zavarja a kormánypártiakat a kampány és a referendum mintegy 7 milliárdos költségvetése).

A fideszesek azonban mindenképp a papírformát hozzák. A nagyobbik baj, hogy a politikai zsákmányszerzés miatt a kormány épp elsorvasztja a társadalomban a politikai tudatosságot (többek között a kisebbségi vélemény vállalását), illetve az emberséget és a rációt. Ami az elsőt illeti, jól látszik, hogy az elvi alapon (EU-pártiság, közösségi kötelességek) igennel voksolók „átzsilipeltek” az otthon maradók közé.

Így nem csoda, hogy az átlagmagyar senkivel nem szolidáris. Nem hajlandó segíteni az EU-nak, hiszen arra a felvetésre, hogy „Magyarországnak a teljesítőképességének megfelelő mennyiségű menekültet be kellene fogadnia” a lakosság 76 százaléka elutasítja (a Fidesz és a Jobbik hívei között mintegy 90 százalék az arány). De amikor az a kérdés, hogy „kötelességünk-e segíteni a menekülteken”, akkor is 58 százalékos a tagadás. (Menekültignorálásban a Jobbik jár az élen 72 százalékos aránnyal, 61 százalékkal a Fidesz második.)

Ennél sokkal erősebb társadalmi lelketlenséget mutat az, miszerint nem elég, hogy az ország nem segítene a menekülteken, de a többség véleménye az, hogy nem is kell velük emberségesen bánni. Ezt a vélekedést a Jobbik tábor 65, a Fidesz-hívek 56 százaléka osztja, és a baloldal sem nyújt segítő kezet: az MSZP-szavazók 42 százaléka nem pazarolná emberségét a „migránsokra”.

A Publicus – VH közvélemény-kutatás módszeréről:
A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2016. szeptember 16–19. között. A nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív mintába 1000 fő került. A teljes mintában a mintavételi hiba +/–3,1 százalékpont.


68%
A közvélemény-kutatásunkban megkérdezettek 68%-a úgy gondolja,
hogy túl sok
a hirdetés, amivel a kormány az utcán, a médiában és más helyeken kampányol
a népszavazás sikeréért. 29% szerint szükség van ennyi hirdetésre.


48%
szerint a népszavazás legfontosabb célja,
hogy egy nyilvánvalóan népszerű témát használva növelje a Fidesz a népszerűségét. Augusztusban 47% gondolta így.


Mennyire ért egyet a következő állítással?
(Összes megkérdezett, %)
piros színnel: inkább nem ért egyet
kék színnel: inkább egyetért
a 2015. szeptemberi, 2016. augusztusi és 2016. szeptemberi adatok összehasonlítása

A menekülteket emberségesebben
kellene kezelni 


Mennyire ért egyet a következő állítással?
(Összes megkérdezett, %)
piros színnel: inkább nem ért egyet
kék színnel: inkább egyetért
a 2015. szeptemberi, 2016. augusztusi és 2016. szeptemberi adatok összehasonlítása

Kötelességünk segíteni
a menekülteken 


Mennyire ért egyet a következő állítással?
(Összes megkérdezett, %)
piros színnel: inkább nem ért egyet
kék színnel: inkább egyetért
a 2015. szeptemberi, 2016. augusztusi és 2016. szeptemberi adatok összehasonlítása

Magyarországnak a teljesítőképességének
megfelelő mennyiségű menekültet
be kellene fogadnia 



Az alábbi kérdéseknél a 2016. augusztusi és 2016. szeptemberi adatokat hasonlítjuk össze

A kormány népszavazás nélkül is megakadályozhatná a kényszerbetelepítést, felesleges erre költeni
augusztusban ezzel 39 százalék inkább nem értett egyet, 52 százalék inkább egyetértett – szeptemberben 29 százalék inkább nem értett egyet, 60 százalék inkább egyetértett


Mennyire ért egyet a következő állítással?
(Összes megkérdezett, %)
piros színnel: inkább nem ért egyet
kék színnel: inkább egyetért
A 2016. augusztusi és 2016. szeptemberi adatokat hasonlítjuk össze

A kormány az emberek félelmeire
építve, a félelmet növelve beszél
a menekültek problémájáról




Mennyire ért egyet a következő állítással? 
(Összes megkérdezett, %)
piros színnel: inkább nem ért egyet
kék színnel: inkább egyetért
A 2016. augusztusi és 2016. szeptemberi adatokat hasonlítjuk össze

A kormány a valóságnak megfelelően
tájékoztatja a magyar embereket
a menekültekkel kapcsolatban 



Mennyire ért egyet a következő állítással?
(Összes megkérdezett, %)
piros színnel: inkább nem ért egyet
kék színnel: inkább egyetért
A 2016. augusztusi és 2016. szeptemberi adatokat hasonlítjuk össze

A letelepedési kötvények példája
jól mutatja, hogy nem a külföldiek
betelepedésének megakadályozása
a kormány célja



Elmegy szavazni?
(biztosan elmegy - valószínűleg elmegy - valószínűleg nem megy el - biztosan nem megy el - nem tudja/nem válaszol)
2016. júliusi, 2016. augusztusi és 2016. szeptemberi válaszok



Ha mégis elmenne, hogyan szavazna?
(a kvóták mellett - a kvóták ellen – érvénytelenül - nem szavaz, nt/nv)
2016. júliusi, 2016. augusztusi és 2016. szeptemberi válaszok – külön grafikonokon láthatóak az arányok a Fideszre, az MSZP-re, a Jobbikra szavazók és a bizonytalanok csoportjain belül 




Ön szerint, ha nem megy el elég ember szavazni, és érvénytelen lesz a népszavazás, az...
(Összes megkérdezett, %)


a népszavazás bojkottjára felszólító ellenzék sikere - csak az emberek érdektelenségét mutatja – mindkettő - biztos, hogy sikeres lesz a népszavazás -
egyik sem, más ok – nem tudja/nem válaszol


És ha a népszavazás sikeres lesz, és elegen szavaznak a betelepítési kvóta ellen, akkor ön szerint ez:
(Összes megkérdezett, %)

A Fidesz sikere - csak az emberek menekültektől való félelmét mutatja – mindkettő - biztos, hogy sikertelen lesz a népszavazás - egyik sem, más ok -  nem tudja/nem válaszol
külön ábrákon láthatóak az arányok a Fideszre, az MSZP-re, a Jobbikra szavazók és a bizonytalanok csoportjain belül

Mentés

Mentés

Mentés

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!