A nyugdíjasok esetében ugyan gyakorta a tudat határozza meg a létet, ám ez sem változtat azon, hogy több mint a felük küszködve él. Többek között azért, mert a jövedelme negyedét azonnal megeszi az egészsége.

VH, 2018. február 24.

- – Kép 1/10

Az idős emberek zöme a „baloldal zsoldosa” vagy az élet hitelteleníti a Fidesz nyugdíj-kommunikációját. Az első kitétel valószínűtlen, ugyanis a kormánypárt táborának több mint negyedét a 60 év felettiek adják, azaz körülbelül 600 ezer idős „Orbán Viktor szavazója” – vagyis a kétmillió nyugdíjas majdnem harmada a hatalomhoz húz. (Illetve körülbelül ugyanennyien vannak a bizonytalanok között.)

Következésképpen a második mondás az igaz: hiába állítja a Fidesz, hogy megvédi a nyugdíjakat, ez nem sikerült (értsd: vesztettek az értékükből). Legalábbis így érzi a nyugdíjasok majdnem 60 százaléka, a Publicus Intézet mérése szerint, ami a Vasárnapi Hírek megrendelésére készült.

Persze ebben az esetben is igaz a marxi filozófia alapvetése, miszerint a „lét határozza meg a tudatot”, csak fordítva. A „Fidesz-tudatú”, a kormánypártot támogató 60 év felettieknek csupán a harmada érzi úgy, hogy kevesebbet vásárolhat, mint öt éve. Harminchét százalékuk viszont úgy számol, hogy pont ugyanannyit pakolhat a kosárba, mint 2014-ben – 20 százalékuk pedig arra jutott, hogy bizony jobban él.

A jelek szerint a kormánypárti nyugdíjasok valósága más, mint az ellenzékieké. Utóbbiak közül a Jobbik „öregjei” a legkevésbé elégedetlenek, közülük csak háromnegyedük érzi úgy, rosszabbul megy a sora, mint öt éve. A legkiábrándultabbak az LMP-nek drukkoló nyugdíjasok: mindegyikük azt vallja, hogy kevesebbre futja járandóságából, mint 2014-ben. És bizony a pártpreferenciával nem rendelkezők zöme sem érzi úgy, hogy klasszabbul élne, mint öt éve.


Megélni képtelenség

Hogy pszichés jobb létről van szó, azt jól mutatja, hogy amikor már nem a nyugdíj értékéről van szó, akkor „durvulnak” a válaszok.

Az idősek ötöde, azaz mintegy 400 ezer ember saját bevallása szerint egyáltalán nem tud megélni a nyugdíjából. Ez praktikusan azt jelenti, hogy csak mérsékelten fűti otthonát, gyakorta éhesen fekszik le, a közműszámlákat nem mindig tudja fizetni, és gyógyszerre sem futja sokszor. Ennél nem sokkal jobb annak a 33 százaléknak a helyzete (majdnem 700 ezer ember), aki azt mondja: csak nagy lemondások árán tud kijönni a nyugdíjából.

Magyarán összesen több mint a nyugdíjasok fele cudar körülmények között él.
(A statisztikák a „népi érzetet” igazolják, ugyanis azt mutatják, hogy több mint egymillió idős ember havi százezer forintból vagy kevesebből kénytelen gazdálkodni, miközben a létminimum majdnem 90 ezer forint.)

Persze van, aki úgy érzi, elég odafigyelnie és spórolnia ahhoz, hogy hó végéig kitartson időskori járandósága – ezt vallja a nyugdíjasok 41 százaléka, azaz valamivel több mint 800 ezer ember. Viszont ez sem gondtalan időskort jelent – az mindössze 7 százaléknyi nyugdíjasnak adatik meg, ugyanis csak 140 ezer idős ember gondolja úgy, hogy könnyedén megél abból, amit az állam biztosít számára.


Sokkal több nyugdíjat!

A jelek szerint ezt mindenki érzékeli, hiszen miközben egyre vékonyabb a társadalmi szolidaritás szövete, abban mindenki egyetért, hogy a nyugdíjakat emelni kell. Vita leginkább abban van, hogy miként. Hetvenhárom százaléka az embereknek „rászorultságérzékeny”, ugyanis azt szeretné, ha az időskori járandóságokat differenciáltan emelnék. Ez annyit tesz, hogy az alacsony nyugdíjakat jobban megtolnák, míg azok, akiknek szép summát hoz így is a postás, csak kevéske pluszt vagy épp semmit sem kaphatnának.

Mindössze 21 százalék gondolja úgy, hogy egységesen (arányaiban) kellene feljebb tornázni a nyugdíjakat. (Megjegyzendő: ez az arány is úgy jön ki, hogy a 18–29 évesek 46 százaléka gondolja helyesnek az egységes emelést, márpedig ez a csoport rendelkezik a legkevesebb tapasztalattal a nyugdíjasok élethelyzetéről.)

Ráadásul nemcsak a meglévő havi járandóságokat növelné meg a többség, de egy új tételt is biztosítana az időseknek, nevezetesen a 13 havi nyugdíjat. És félreértés ne essék, ezt az ötletet nem csak a 60 év felettiek szeretik (ennek a csoportnak 89 százaléka venné jó néven a pluszpénzt), de az aktív dolgozók 76 százaléka szerint is jár ez a summa az időseknek. Persze nem csoda, hiszen mindenki szereti a pluszt – ráadásul az utóbbi nyolc év kormányzati intézkedései arra tanították az embereket, hogy a büdzséből számolatlanul lehet költeni. Így az emberek 67 százaléka hiszi, hogy a 13 havi nyugdíj belefér a költségvetésbe.

Pedig nem pöttöm összegről van szó – tekintve, hogy az átlagnyugdíj 124 ezer forint, 248 milliárd forintot kellene többet fizetni a nyugdíjkasszának. Az MSZP mindenesetre választási programjában azt ígéri, hogy a nyugdíjasoknak – pénzügyi szempontból – kormányváltás esetén nem 12, hanem 13 hónapos lesz egy esztendő. És ezt az ígéretet mindössze az emberek 24 százaléka tartja hiteltelennek: a tamáskodásban persze a Fidesz-szimpatizánsok járnak az élen, de a kormánypárt híveinek is csak 38 százaléka hiszi, hogy alap nélkül ígérgetnek a szocialisták. A bizonytalanok 63 százaléka és az ellenzéki pártok támogatóinak 69–92 százaléka gondolja úgy, hogy most sokkal jobb állapotban van az ország, mint 2009-ben, amikor kiradírozták a 13. havi nyugdíjat.

Csakhogy miközben a kabinet azt kommunikálja, hogy dübörög a gazdaság, a 13. havi nyugdíjról mélyen hallgat, és a kötelező nyugdíjemelésen kívül évi  tízezer forint nagyságrendű Erzsébet-utalvánnyal és nyugdíjprémiummal próbálja magához édesgetni a 60 év felettieket.


Minden pénzt felemészt az élet

Csakhogy ennél sokkal többet vesz ki a nyugdíjasok zsebéből egyetlen tétel is – például a havi egészségügyi kiadás. Ugyanis az idősek, figyelmeztet a Publicus, átlagosan jövedelmük 23 százalékát költik erre, azaz egy átlagnyugdíjjal számolva körülbelül 28 500 forint, éves szinten 342 ezer forint. Azonban a hálapénz aránya meglepően alacsony (az egészségügyi költségek 12 százaléka átlagosan), ökölszabály szerint a nyugdíjasok mintegy 41 ezer forintot csúsztatnak a fehér köpenyek zsebébe.
 


Bár ennek az írásnak az „olvasói levelek” között lenne a helye, ám tökéletesen rímel a nyugdíjakról szóló anyagra, így itt közöljük.


Levél Orbán Viktornak
ERDÉLYI ISTVÁNNÉ, HATVAN

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önök emelték a nyugdíjakat három százalékkal, de a gyógyszerek és az élelmiszerek ára nem ennyivel, hanem sokkal többel nőtt.
Mi, ketten a férjemmel 246 ezer forint nyugdíjat kapunk. Lehetetlen élni belőle, legalábbis nagyon nehéz. Fizetjük a lakásrezsit, a biztosításokat, a gyógyszereket és az élelmiszert. Ha éppen marad valamennyi, a gyerekünknek, illetve az unokánknak, dédunokánknak tesszük félre névnapra, születésnapra, karácsonyra.
Eltettem a 2017-es gyógyszerszámláinkat, a végösszeg 560 ezer forint.
Hogy tudjak félretenni? Nem cigarettázunk, nem iszunk, nem nyaralunk, nem telelünk, csak éljük a magunk szerény életét. A gyerekeknek le kell mondaniuk a születésnapi, a névnapi ajándékról, miközben sokan megtehetik, hogy autót vesznek gyerekeiknek a nevezetesebb napokra.
El ne felejtsem, mennyit kell adni az orvosoknak ahhoz, hogy tegyenek is az egészségünkért valamit!
Tehát gondolja át, hogy milyen napokat élünk meg. Ne hasonlítsanak bennünket más országokhoz, hiszen önök jól tudják, hogy ott az emberek vagy többet keresnek, vagy az árak alacsonyabbak. Nem arról van szó, hogy ott jobban tudnak élni, ahogy több politikustól hallottam.
Nagy gondom, hogy nem tudom, kire szavazzak. 72 évesen nem tudom, nem is értem a politikusok gondolkodását. Lehet, ők sem a miénket.
Ha levelem alapján tudatlannak tunnék, nem érdekes, a pártokban is sokan vannak, akik nem odavalók.


PUBLICUS INTÉZET - VASÁRNAPI HÍREK 
A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2018. február 9–14. között.
A nem, életkor és iskolázottság szerinti reprezentatív mintába 1002 fő került.
A teljes mintában a mintavételi hiba +/–3,1 százalékpont. 



53 százaléka  a nyugdíjasoknak
csak nagy lemondások árán vagy egyáltalán nem képes megélni a nyugdíjából. 




87 százaléka a nyugdíjasoknak
semmilyen jövedelemmel nem rendelkezik az állami járandóságán kívül.




58 százaléka az időseknek
kevesebbet tud vásárolni a nyugdíjából, mint 5 éve.



80 százaléka az embereknek (azaz nemcsak a nyugdíjasoknak)
egyetért a 13. havi időskori ellátás újbóli bevezetésével.


23 százalékát költik
jövedelmüknek egészségügyre a nyugdíjasok.


92 százaléka az embereknek
továbbra is megadná az ingyenes tömegközlekedés lehetőségét a 65 év felettieknek.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!