Karinthy Frigyes már az 1917-es Barabbás című novellájában megírta, előfordul, hogy a tömegben egyenként mindenki „názáretit”, azaz Krisztust kiált, közösen mégis „Barabbásnak” hangzik. Valahogy így állunk ma mi is azzal a felvetéssel, lehet-e női miniszterelnöke Magyarországnak? Kérdezzünk bárkit, időst vagy fiatalt, vidékit vagy fővárosit, férfit vagy nőt(!), a válasz többnyire olyasmi: „Nekem személy szerint semmi bajom nem lenne vele, sőt, örülnék neki, de mások úgyse szavaznák meg!” Lapunk többek közt egy tanulságos kísérlettel eredt a téma és a miértek nyomába.

  -
  <h1>Margaret Thatcher (Fotó: Profimedia)</h1>-
  <h1>Angela Merkel (Fotó: Profimedia)</h1>-
- – Kép 1/3

Úgy fest, a vélemény, miszerint Magyarországon a többség úgyse voksolna egy női jelöltre, önbeteljesítő jóslattá válik, jelenleg ugyanis tényleg nemigen látni olyan hölgyet, aki komolyan vehető, potenciális esélyesként szóba jöhet. Pedig mostanság, főként a 2009 után ismét miniszterelnök-jelölti válsággal küszködő baloldalon, egyre többektől hallani, milyen jó is lenne végre egy rátermett nő ebben a hihetetlenül macsó (sőt, nemegyszer böszme-tahó…) magyar politikai közegben, aki aztán méltó kihívója lehetne Orbán Viktornak.

Még fantomkép sincs

De milyen is egy ideális női miniszterelnök-jelölt? Ezt az egyszerűnek tűnő kérdést tette fel egy egyetemi kurzuson Dr. Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének igazgatója. A hallgatók válasza: döbbent csend, egymásra nézés, kínos mosolyok és feszengés. Aki azt hinné, hogy csak a szokásos „ciki felszólalni az órán” jelenségről van szó, annak eláruljuk, hogy mikor ezt követően az ideális férfi jelölt került szóba, csak úgy záporoztak a jellemzők. A diákok elmondták, hány éves legyen, hogy nézzen ki, hogyan kommunikáljon a szóban forgó politikus, sőt, még arra is volt ötletük, milyen egyetemi diplomával rendelkezzen. „A hallgatóktól direkt kértem, hogy vonatkoztassanak el az aktuális politikai helyzettől, és a fantáziájukat szabadon engedve csak fessenek le egy nőt, aki szerintük alkalmas politikai vezető lenne. És ez a kép nincs meg. Ez teljesen üres. Körvonalai és valóságos tartalma sincs. A kérdés is annyira váratlanul éri őket, hogy képtelenek bármit mondani. Pedig a válaszadók valamennyien fiatal értelmiségiek, a közélet iránt érdeklődő lányok és fiúk. A férfi jelöltre persze vannak mintáik, de nem csak azok, hanem sok csalódásuk is, mégis kizárólag a férfi politikusról tudnak képet kialakítani” – összegzett Aczél Petra.

A fentieknek első ránézésre ellentmondhatnak azok a népszerűségi listák, amelyeken az utóbbi években gyakran szerepeltek előkelő helyen a politikusnők. Dávid Ibolya szinte teljes frontvonalban eltöltött karrierje során a lista elején volt, de 2007-ben például akadtak olyan pillanatok is, amikor Szonda Ipsos mérése szerint Dávid Ibolya, Szili Katalin és Göncz Kinga révén három hölgy számított a három legkedveltebb magyar politikusnak.

A kutatások a nők hasonló rangsorokban elfoglalt jó helyezéseit azzal magyarázzák, hogy általában kevésbé vesznek részt a nyílt politikai csatározásokban, így nem válnak annyira elutasítottá a „túloldalon”. Dávid Ibolya például annak idején a jobb- és baloldali szavazóktól is átlagos pontszámot kapott, miközben a többi pártvezért – mint Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet – a saját tábora ugyan nagyon magasra értékelte, de az ellenoldal még ennél is jobban lehúzta. Igen ám, de miközben a nők gyakran kimaradnak az ütközetekből, azt is elérhetik, hogy nem számolnak velük, mint potenciális vezetővel. Utóbbihoz ugyanis a magyar társadalom túlnyomó többsége még mindig a határozott fellépést, az erőteljes, kissé harcias stílust – vagyis alapvetően a férfias vonásokat – társítja.

Ezek után nem csoda, hogy kevés férfiasabb világot találni, mint a magyar politika. A hazai parlamenti képviselőknek jelenleg mintegy 9 százaléka nő, ennél alacsonyabb értéket az Európai Unióban csak Máltán találunk. A jelenlegi kormány 2010-ben női miniszter nélkül alakult meg, Németh Lászlóné szűk két éve került a nemzeti fejlesztési tárca élére. Egyes szervezetek aggódnak, hogy a tavasszal esedékes választások után az arány tovább csökken, a kisebb Országgyűlés miatt várható „helyezkedésnek” a nők eshetnek áldozatul, ráadásul csökken a listás helyek aránya, ahonnan korábban hagyományosan több nő jutott parlamenti székhez.

Egy biztos, a női képviselők aránya nagyon messze van, nemcsak az európai átlagtól (25 százalék), de az úgynevezett kritikus tömegtől is. Az ENSZ egyharmadban határozta meg azt az arányt, amelyet ha egy kisebbség jelenléte nem ér el, akkor nem is tud kellőképpen a saját értékeinek és céljainak megfelelően politizálni, és nagyon erős a nyomás az asszimilációra. A nők esetében – akikkel kapcsolatban furcsa a „kisebbség” kifejezést használni, hiszen a magyar társadalom 52,5 százalékát adják, a politikában mégis ez a helyzet – ez azt jelenti, hogy a közéletben kénytelen a férfiak által diktált kommunikációs stílust és témákat felvenni.

Mindez persze nem magyar sajátosság, hiszen a két talán legismertebb – és legelismertebb – politikusnő, Margaret Thatcher és Angela Merkel személye is azt mutatja, hogy biológia ide vagy oda, társadalmilag sokszor nekik is férfiként kell(ett) viselkedniük. „A női miniszterelnök önmagában nem sok változást jelent, mert ha egy férfi kormányt kell férfi politikai közegben vezetnie, akkor azokat a képességeket kell magára vegye, amelyek egy maszkulin világra jellemzők.” Ezt már Dr. Hadas Miklós szociológus, a BCE Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központjának vezetője mondja, aki a szlovák közéletet és társadalmat is közelről ismerve hozzáteszi, északi szomszédunknál se állt be változás a nők helyzetében attól, hogy Iveta Radicová személyében nő ült a miniszterelnöki székben. Sőt, ellenfelei – és ilyet már a magyar parlament falai is hallottak – szexista beszólásokkal illették, mindenáron a buta szőke nő bélyegét próbálták rásütni. Hadas szerint Radicová veszte az lett, hogy – hagyományos női vonásként – túl szelíd volt, nem vette fel a kesztyűt a méltatlan támadások ellen.

Férfi összeesküvés?

Mielőtt a nők alacsony politikai jelenlétének hátterében valamiféle férfi összeesküvést sejtenénk, érdemes idézni a közkeletű véleményt, miszerint az emberiség történetében mindig is voltak bizonyos feladatok, amelyeket biológiai adottságaiknál fogva inkább a nők vagy inkább a férfiak végeztek. Ez kétségkívül igaz, más kérdés, hogy alkalmazható-e a 21. században a politikára, mintegy érvként a férfi dominanciára.

Dr. Lánczi András filozófus, politikatudós, a Századvég Alapítvány elnöke arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt 2500 évben egyetlen gondolkodó, Arisztotelésztől Rousseau-n át a liberalizmus atyjaként emlegetett Locke-ig, sem állt a nők politikai szerepvállalása mellé. „Lehetséges persze, hogy mindannyian tévedtek. De akkor egyéb ügyekben miért hivatkozunk rájuk, és miért tesszük zárójelbe azt, amit a nőkről mondtak?” – teszi fel a kérdést Lánczi, aki úgy véli, a politikában a legnagyobb forradalom ma a nők körül zajlik, nem véletlenül vezet a Corvinuson 8 éve egyetemi kurzust a témáról.

Az, hogy milyen változásokkal járhat, ha több nő kap helyet a politikában, ma már nem csak elméleti felvetés. A fentebb már említett kritikus tömeget Európában egyedül a skandináv országokban éri el a női képviselők aránya, ahol a szabályozás már nem is úgy szól, hogy a nők aránya érje el a 40 százalékot, hanem, hogy az egyik nem(!) aránya – Finnországban például egyes szakmákban már a férfiak esélyeit kell kiegyenlíteni. Hadas Miklós szerint az ott bekövetkezett változásokból lemérhető, mit hozhat magával kellő számú női politikus megjelenése: nagyobb szerep a diplomáciának, az egyeztetésnek, és kisebb az elrettentésnek, a megtorlásnak. A társadalomban a szolidaritás kerülhet előtérbe, szemben a másikban mindig a rosszat látó értékrenddel. Nagyobb esély az együttműködő, kompromisszumkereső politikára, és kisebb a konfliktusgerjesztő, azokat kiélező, folyton ellenséget vizionáló, háborús retorikával élő hatalomra.

Mintha csak 2013 Magyarországának segélykiáltását hallanánk.

Akkor tehát a megoldás: több nő a döntéshozatalban? Ha nem is pont erre, de valami nagyon hasonlóra jutott két amerikai kutató, John Gerzema és Michael D’Antonio, akik 13 országban (köztük olyanokban is, mint Kenya, Peru vagy India) 64 ezer ember megkérdezésével zajló vizsgálatukat összegezték a The Athena Doctrine című idén megjelent könyvben. Az eredmény: az emberek kétharmada úgy gondolja, hogy a világ jobb hely lenne, ha a nőies gondolkodás kerülne előtérbe. A szerzők állítják, a 21. század egyértelműen a nőies vezetési stílusé lesz, ami a többség számára már most is vonzóbb a macsós mintáknál.

Befejezett mondatok

Ami a témákat illeti, tartja magát a nézet, miszerint a nők előretörésével az oktatás, a szociális ügyek és a gyermekekkel kapcsolatos kérdések válhatnak hangsúlyossá a politikában. Aczél Petra szerint azonban a legrosszabb, amit tehetünk, hogy a nőket bizonyos témák mellé horgonyozzuk le, mert azzal kőbe véssük, hogy a gazdasághoz példádul nem érthetnek. A „nehogy már egy nő döntsön a költségvetésről” hozzáállással már egyetemi hallgatónál is találkozott, ami persze nem is csoda, tekintve, hogy a magyar társadalom 80-90 százaléka a legarchaikusabban – Hadas Miklós szerint a többi posztszocialista országhoz képest is konzervatívabban – szemléli a férfi-női szerepeket, előbbihez, leegyszerűsítve, a pénzkeresést, utóbbihoz az otthon melegének megteremtését rendeli. Ez a szemlélet többek közt az olyan szállóigékben is tovább él, mint „A pénz számolva…” kezdetű.

Mert hát azt se felejtsük el, hogy ez az az ország, ahol a mai napig parlamenti képviselő lehet az, aki bevallottan e mondás második felét is betartotta…

Amikor tehát a nők alacsony politikai szerepvállalásának okait keressük, akkor a férfiakhoz képest gyakoribb politika iránti érdektelenség, valamint a közéleti kérdésekben őket jellemző önbizalomhiány mellett érdemes számításba venni, hogy a klíma, ahol egy államtitkár úgy reagálhat női képviselőtársa szavaira, hogy „attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos” (sic!), is távol tarthatja őket. A politikától legalábbis mindenképpen, a gazdasági életet nézve ugyanis más a helyzet, ott több női sikertörténetről hallani – bár a topmenedzserek szintjére ott is kevesen jutnak el. Ezen akarnak változtatni Németországban: a hét elején derült ki, hogy női kvóta bevezetéséről állapodott meg a koalíciós tárgyalásokon, a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD. Az elképzelés szerint a tőzsdén jegyzett vállalatok felügyelőbizottságában legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát. Jelenleg a német cégek felügyelőbizottságában átlagosan 12 százalék a nők aránya. A legnagyobb tőzsdei cégeknél, a DAX-30 indexben jegyzett részvénytársaságoknál magasabb, 22 százalékos ez az arány. A változás tehát fontos, mégsem hatalmas lépés, de azért nagyobb német cégek így is hangosan tiltakoznak a tervezett törvény ellen. Aligha kétséges azonban, hogy Merkel kancellár a maga nyugodt, de határozott módján letöri majd ezt az ellenkezést. Csak ahogy az egy női vezetőhöz illik.

A női vezetők témáról számos tanulmányt szerző Dr. Nagy Beáta egyetemi docens szerint a két szféra közti különbség abban rejlik, hogy a gazdaságban alapvetően a teljesítményt értékelik, a politikában viszont már sokkal inkább számítanak a személyes kapcsolatok, a lojalitás, a lobbitevékenység. Márpedig ezekben a nők sokkal kevésbé vesznek részt, mert meg vannak győződve arról, hogy elég a hozzáértésük. Csoportos kutatások ezzel szemben azt igazolják, hogy a nőknél kevés a kompetencia, nagyon kedvesnek és szerethetőnek is kell lenniük, különben a környezetük elutasítja őket. Utóbbit a férfiaktól már nem várjuk el.

Akadnak persze, akik eleve kétségbe vonják a férfi-női kérdés létjogosultságát az Országgyűlésben, mondván, ott úgyis mindent felülír a frakciófegyelem. Nincs okunk feltételezni, hogy a kormányoldal képviselőnői ne ítélnék el Balogh József tettét, mégis megszavazták az ellene tiltakozókkal szembeni büntetést, ami jól mutatja, a női szolidaritás nehezen érvényesül – legalábbis az árkokat képtelen átugrani.

Sokak szerint egyébként egy esetleges női miniszterelnök megválasztása is épp a női szavazókon bukna el. Bár óvatosan kell bánni az USA-val történő összehasonlítással, de tény, hogy 2008-ban a demokrata elnökjelölti versenyfutásban Hillary Clinton sem tudta maga mellé állítani a női szavazókat Barack Obamával szemben. Ha azonban a következő választáson Clinton asszony lenne a demokrata elnökjelölt, az alighanem megváltoztatná az amerikai női szavazók hozzáállását, és talán más országok szavazóiét is.

Szemben a bizalmatlansággal

Ahhoz, hogy Magyarországnak egyszer tényleg női miniszterelnöke legyen, egyszerre van szükség a politikai elit akaratára, illetve a társadalom igényére. Az általunk megkérdezett szakértők egyetértenek abban, hogy erre a térség más országaihoz hasonlóan nálunk is sor kerülhet, függetlenül akár a női parlamenti képviselők arányának növekedésétől. Hiába tehát a többség által vallott konzervatív szemlélet a nemi szerepekről, ha egy nagy párt női jelölttel rukkolna elő, a választói alighanem elfogadnák.

Kérdés persze, hogy mennyire érdemes előre gondolkodni a kérdésben. A 2014-es választásokig hátralévő néhány hónap nem biztos, hogy elég a nulláról felépíteni egy új jelöltet. A magyar politika, ahogy azt Lánczi András megjegyzi, hagyományosan egy bizalmatlan kultúra, amelyben az újdonság ereje önmagában kevés lehet a sikerhez. Igaz, az európai politikában láttunk már jól elsülő meglepetéseket.

A sikeres női politikusok pályája világszerte más és más, kevés hasonlóságot találunk történeteikben. Nagy Beáta szerint, ha mégis létezik helyzet, amelyben hajlamosabbak vagyunk a nőkben bízni, akkor az a válság. Az üzleti életre kidolgozott, de a politikára is használt elmélet szerint a szinte megoldhatatlan helyzetekben szívesen adjuk a vezető pozíciókat nőknek.

Nos, a szinte megoldhatatlan helyzet már adott.

A szomszéd női

Míg a kelet-európai, volt szocialista országokban nagyjából húsz százalék körüli a parlamentben helyet foglaló nők aránya, addig Magyarországon a kilenc százalékot is alig teszi ki a női képviselők száma. A szomszédos országoktól miniszterelnöknőkben is elmaradunk. 2010-ben Szlovákia történetében első női kormányfőnek választották Iveta Radicovát, aki egy évvel korábban államfőjelölt is volt. Ukrajna volt miniszterelnökét, Julija Timosenkót 2005- ben a Forbes magazin a világ harmadik legbefolyásosabb nőjének választotta. A negyvenhárom éves Alenka Bratusek (képünkön) szlovén miniszterelnök asszony a múlt héten élte túl a bizalmi szavazást, így végigviheti gazdasági reformját. De a szélesebb értelemben vett kelet-közép-európai térség országai is előbbre járnak. Volt már miniszterelnöknő Lengyelországban, Hanna Suchocka, Horvátországban Jadranka Kosor, Moldovában Zinaida Grecenail. (K. O.)

A gyengébb nem uralma

Két nő végzett a múlt héten tartott chilei elnökválasztások élén. A nyertes a 2006-ban először és első nőként megválasztott baloldali Michelle Bachelet lett, ám nem szerzett abszolút többséget, így decemberben újabb forduló következik. Bármelyikük sikere egy valamin nem változtat: Dél-Amerika negyven százalékát a gyengébb nem uralja, errefelé a legmagasabb a nők jelenléte a politika csúcsain. Brazília elnök asszonyára, Dilma Rousseffre hárul egy labdarugó-vb és olimpia összes gondja. Szomszédjában az argentin kollegina, Christina Fernandez már a második terminusát tölti. A legnagyobb talányok közé tartozik, hogyan juthatnak a kontinens sok országában ilyen szerephez nők, akiknek számtalan társadalmi, jogi problémával kell megküzdeniük. Akár még az is lehet, hogy Latin-Amerika így reagál a tábornokok már lezárt korszakára. Van, aki szerint az argentin Isabel Peron szolgáltat mintát, aki férje után lett elnök, és a hadsereg fosztotta meg tisztségétől. Lehet ez az oktatás kiterjesztésének, a nőjogok elfogadásának következménye. Ugyanakkor nem biztos, hogy a női vezetők léte önmagában javít a latin-amerikai nők helyzetén. Például Laura Chinchilla (képünkön), akit 2010 februárjában választották Costa Rica elnökévé, nyíltan ellenzi a legális abortuszt. (K. O.)

Stylistok kíméljenek

Angela Merkelt sokan korunk legjelentősebb politikusának tartják. Merkel minden – nőies – feltűnést és csillogást elutasító jelenség, olyannyira, hogy sajtóorgánumok fő témájává válik, ha új kosztümben jelenik meg a nyilvánosság előtt. Az elemzők szívesen vonnak párhuzamot a Vaslady és a Vasfrau, vagyis Margaret Thatcher és Angela Merkel között. A német kancellár nem igazán kedveli ezt a hasonlatot. A Mutti (Mami) becenévvel illetett Merkel egyszerű és olykor kissé slampos megjelenése lenyűgözi a választópolgárokat, s zavarba hozza főként hímnemű kollégáit és ellenfeleit. Merkel karakterének sikerét abban is látják, hogy teljes mértékben átvette elődei, Konrad Adenauer és Helmut Kohl patriarchális politikáját. Nem fél megmutatni emberi oldalát sem, de nem olyan, aki népszerűsége növeléséért kiteregetné magánéletét, vagy aki fontosnak tartja, hogy stylistok dolgozzanak megjelenésén. Elég csak ránéznünk nadrágkosztümjére… (K. O.)

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnökének nagy álma, hogy Magyarországnak egyszer nő legyen a miniszterelnöke, mert akkor egy boldogabb és sikeresebb ország lenne. Még női politikusszájból is kivételes mondat ez. S mint mondja ő maga is: álom. Ahogy a napokban szervezett „A nők részvétele a 2014-es parlamenti választásokon” címmel tartott konferencián is világosan látszott: a meghívott politikai szereplők ugyan abban bőszen egyetértettek, hogy a nők jobb, sikeresebb és eredményesebb döntéshozók és vezetők, abban viszont már politikai pártállás szerint nagyon is megoszlottak a vélemények, mennyire kellene mindezt a politikai életben is hasznosítani. Az alapvető különbség a két oldal érvelésében Czunyiné Bertalan Judit és Szelényi Zsuzsa rövidke párbeszéde mutatja: „Csak azért, mert nőből van, ne legyen a képviselet automatikus” – mondja a fideszes honanya, „Csak attól még, hogy nő, de!” – hangzik az Együtt PM jelöltjének mondata. Merthogy a kormánypolitikus szerint a teljesítmény és a képesség döntsön akár a politikai helyekről is, Szelényi Zsuzsa viszont azt kérdezi: valóban csupán 8 százaléknyi olyan nő van, akit képességei, tudása alkalmassá tesznek a politikára? Úgy hat, a tények is másként formálódnak a két oldal szájában. Az a kutatási eredmény, amire Várnagy Réka, a Corvinus Egyetem tanársegéde jutott, miszerint minél kisebb egy település, annál nagyobb az esélye, hogy női vezetője legyen, ott ugyanis 19 százalék a női polgármesterek aránya, duplája az országos átlagnak, a kormánypárt olvasatában csupán annyit tesz: itt közelebb tud kerülni a jelölt a választókhoz. Az MSZP képviselője, Gurmai Zita viszont sarkosan csak úgy summáz: ahol nincs lóvé, oda nem mennek a férfiak. A kutató szerint egyébként tévhit az is, hogy a nők ambíciók híján ne jelentkeznének két kézzel politikusnak, ha ugyanis az ifjúsági szervezeteket nézzük, ott még kétszer-háromszor nagyobb a női vezetők aránya. Vagyis a dolgok később romlanak el. A választási rendszerben, a mostani választási reformok ezt tovább erősítik, ahogy Várnagy Réka fogalmaz: a nők még a kapuig sem jutnak el. Bár a női jelöltek száma az elmúlt két évtizedben megduplázódott, ez nem vonta maga után a megszerzett női mandátumok növekedését, ami arra enged következtetni, hogy a választási rendszer jellege akadályokat gördít a női jelöltek megválasztása elé. Az elmúlt három évben jelentősen romlott a nők politikai részvételi aránya, és bár a baloldali és liberális pártok női kvóták bevezetése mellett döntöttek, 2014 után sem várható érdemi javulás. Dr. Pető Andrea, a Közép-európai Egyetem Társadalmi nemek tudománya tanszékének docense szerint a nők részvétele alapjaiban tudná a mai „férfiklubként” működő Országgyűlést reformálni: a pozícióharc helyett sokkal inkább az ország és a köz érdeke kerülne, kerülhetne előtérbe, ahol akár pártokon túlmutató összefogás és együttműködés születne. A magát nemzeti, konzervatívként jelölő kormánypárt azonban csapdahelyzetbe kerül, mert ugye hogyan lehetne több nőt bevonni a politikába, mikor a cél éppen az, hogy a család mellett maradjanak? Miközben arról beszélünk, hogy a magyar társadalom a nőket leginkább a konyha-gyerek-takarítás háromszögében látja szívesen, felmérések szerint 78 százalék támogatja a nők politikai részvételét, és több mint ötven százalék a kvótarendszert is. (K. V.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!