Büszke, erőtől duzzadó mondatok, ahogy az egy belügyminiszterhez illik. Olyanhoz, aki kinevezésekor két hét alatt ígért rendet. Az országos statisztikák azóta a bűncselekmények számának megszaporodásáról tudósítanak, ám a miniszter szerint ez csak a hatékonyabb felderítés következménye. Pintér Sándor az elmúlt napokban többször is a Miskolchoz tartozó Lyukóbányát említette példaként. – Most meg lehet nézni, hogy visszatért a rend, és el lehet olvasni azokat a köszönőleveleket, amelyeket Lyukóbányáról a valódi tulajdonnal rendelkezők írnak – mondta, de volt ahol hozzáfűzte: ezt a területet a rendőrség kemény munkával kitakarította, most Lyukóbányán este sétálni lehet az utcán.

Méghogy az újságírók csak a rosszat látják?! Félre a kételyekkel! Irány a példás Lyukóbánya!

A völgy – Miskolc diósgyőri részéből a 2004-ben bezárt szénbányához vezet – első pillantásra a volt és a nincs határa.

“Volt“ valaha: a bányászok, a virágzó nehéziparból élő munkások, a városlakók hétvégi pihenője, gondozott telkekkel, víkendházakkal. Ám ez már jórészt a múlté. Maradt még a völgyet övező domboldalakon többtucatnyi hétvégi telek, zömmel idős tulajdonosaik vagy az örököseik afféle rózsadombi elitnek számítanak errefelé. Egyesek itt is laknak, mások legalább a nyár javát a telken töltik. Az elszegényedés megtette a magáét: a telküket mind kevesebben látogatták, a gaz felverte földön álló vityillókat rendre feltörték, belakták a bevándorló nincstelenek, akiknek ez a kevés is valami.

A “nincseket“ sorolni se győznénk, hisz‘ még az egyetlen itteni bolt is bezárt néhány hónapja „ideiglenesen”. Lyukó­bánya az a hely, ahol még kocsma sincs. Az infrastruktúra a villanyvezetékből és az útból áll, amin a városi busz jár. És van még egy imaház és egy konténer-rendelő, ahová kedden és csütörtökön kijár az orvos. Mellette kapott helyet a védőnői és a szociális gondozó szolgálat is. A többi, ami a város közepétől alig pár kilométerre életfeltétel lenne, az mind „nincs”. Az itt élők számát 3-4 ezerre teszik, de naprakész adatot senki nem tud. Bő 5-6 éve szinte naponta mennek el családok és jönnek új bevándorlók, az ország távoli részeiből is.

Benczés Miklós, a körzet önkormányzati képviselője szerint a fő probléma Lyukón, hogy az infrastruktúra „hétvégi” és alkalmatlan az állandó életre berendezkedett többségnek. Víz, szennyvízelvezetés, gáz, több útjavítás, közvilágítás, üzlethálózat kellene – de sok minden nem lehet, mert ez alábányászott külterület, és pénz sincs rá…

Kiss Edina védőnővel – ő itt majd’ mindenkit ismer, a városi önkormányzat egészségügyi bizottságának tagja – még a városközpontban találkoztunk. – Nem mondanám, hogy Lyukón a közbiztonságért nem történt semmi, hisz’ októbertől akcióztak, rengeteg volt az ellenőrzés, ha már ritkul is. Én ugyan szóvá tettem: nem elég a völgyben járőrözni, ha a domboldalon lopják a fát, törnek be a telekre, és nem a főúton.

A bűnözés csökkenhetett, aminek a telkesek nyilván örülnek. De a helyi lakosok egy részét – és nem csak a romákat, mert élnek itt más nagyon szegények is – irritálja a gyakori ellenőrzés. Nagyon nagy a nyomorúság. Aki élemet vagy eladható fémet lop, mert éhesek a gyerekei, és télen fát, mert fáznak, azt még, ha rajta is kapják, én nem tekintem igazi bűnöző gazembernek. Persze, akad itt is egy kis töredék, aki világéletében lopott, akkor is, ha nem szorult rá.

Az egészségőr, Horváthné Bódi Blanka cigány, és az egészségügyi konténernél azt mondja: van bűnözés most is, betörések a telkeken, valami vasért, rendre fent a dombon. De olyan még nem fordult elő, hogy ne lehetne kimenni az utcára. Őhozzá még nem törtek be, tőle nem vittek el még egy műanyag kádat se, pedig már 22 éve itt él… – Túlzás, hogy Lyukón marha nagy a bűnözés. Meg rendőr is annyi van itt már hónapok óta, hogy nem lehet már tenni egy lépést se. Jó, ha elkapják azokat, akik megérdemlik, de felesleges, hogy még a gyerekeket is igazoltassák.

– Nekem négy hónapja felgyújtották a házam, mindenünk elégett – veszi át a szót Horváth Terézia, aki a tűz óta Gulyakúton lakik, a hegyen. – Kint volt a rendőrség, a tűzoltóság, de nem derült ki semmi. Segítséget sem kaptunk. Úgy kellett megvennem mindent, egy másik házat, a gyerekeknek ágyat… Ötszázezer volt a ház, a nyugdíjamból havi húszezrével fizetem. A bányánál dolgoztam 32 évet, a szénosztályozóban. Sok a rendőr, de sok a telekbetörés, a vaslopás is. Ha elmennek a rendőrök, akkor visszamennek a tolvajok, késő éjszaka. Van más baj is. Mostanában ketten akasztották fel magukat.

– Engem piszkálnak a rendőrök! – szól a mellette álló tetovált férfi, Karcsi. – Megállítottak a biciklivel, meg kellett fordítanom, hogy lássák a számát, nem lo­pott-e. Nekem lopott biciklim? Nem volt sose! Mást? Hát, loptam, na… De nem itt. Még Mező­kö­ves­den. Mit? Min­­dent… Azután Lyukóba nő­­sültem. Megja­vul­tam. Most a segélyből élek. Huszon­­nyolc­­ezer-ötszáz. Hogy ab­­ból nem lehet megélni? Nem hát! Lopok hozzá most is, a telkekről ezt-azt, néha. Réz, alu…

Magyar Pál árufuvarozó, a lyukóvölgyi polgárőrök vezetője mondja: ők heten egy héten három-négyszer, amennyire az üzemanyagpénzből futja, iparkodnak bejárni a domboldalakat is. De jön kocsi a vasgyári rendőrőrsről, a megyétől, a készenléti rendőrségtől is. Míg meg nem szűnt idén nyáron a városőrség, voltak itt városőrök is. És még a mezőőrök is megfordulnak az olykor közös ellenőrzésre a dombokon. – Ma reggel is találkoztam két lovas rendőrrel, a hegytetőre tartottak. Gyakori a telekfeltörés, a lopás. Volt telkes, aki megunta, hogy lopkodják a gyümölcsöt, inkább kivágta tarra az egészet. Már nincs miért mérgelődnie. De vannak súlyosabb esetek is. Előfordul, hogy ha valaki nem adja el olcsón a víkendházát, akkor felégetik. Itt lakom én is a völgyben, de tőlem még nem loptak semmit. Nem is ajánlom! Hét kaukázusi kutyát és kuvaszt tartok. Éjszakára kiengedem őket a kennelből. A nagy szigor miatt csökkent ugyan a bűnözés, de úgy van az: ha egyik helyen elkapják őket, elmennek máshová. És mindig jön helyettük más.

– Akkor Lyukó mégsem lett afféle mintatelepülés?

– Nem hát. A ’80-as és ’90-es években még az volt. Pedig akkor is voltak itt kisebbségiek. De nem gyüttmentek, mint most, hanem bányászok, kohászok. Itt a bűnözés nem romakérdés – a törzslakos akkor sem lop, ha cigány –, hanem betelepülési kérdés. A bevándorlókkal jön a baj. Igaz, közülük a legtöbb roma.

– Pedig a rendteremtésért köszönőlevelet is írtak a rendőrségnek, a polgármesteri hivatalnak…

– Én voltam, aki elindítottam! Vagy százan írták alá a telkesek közül. Elküldtük minden rendőri szervnek. De azért még most is van lopkodás. A legutóbbi áldozat ott az úton túl, a dombon, az Imre bácsi…

– Vandál munka volt, kihúzkodták, kitépték a földből a krumplit, ami kijött, azt elvitték, ami nem, az megmaradt – mondja a sértett, Megyes Imre rokkantnyugdíjas. – Három hete a kapun másztak át. Azóta húztam szögesdrótot a kapu és kerítés fölé.

Vittek a hagymából, a répából, karalábéból, paradicsomból, uborkából is, de persze nem mindet, ma­­radt azért még szépen. Ha kértek volna, adtam volna nekik is valamennyit. A károm? Nem nagy, talán tízezer forint. Nem is tettem följelentést. Még a biztosítónál se jelentettem be, ennyiért nem érdemes, és fölemelhetik a díjat is…

Az egyik szomszédja szerint tavaly sorozatban törtek be, levágták a szivattyújáról a vezetéket, elvitték a hegesztőtrafóját. El is fogták végül a tettest, visszakapta a lopott holmit, azután elengedték a tolvajt, aki újra elvitt mindent. Nemrég a szilvafájáról szedtek gyümölcsöt úgy, hogy letörték az ágat. Nem is a szilvát bánja ő, hanem a kárt… Itt lakhatnak a hegyen, a sarkon túl, az emelkedő tetején, egy kis házban. Nagy család.

Arra tartunk a fotóssal. Meg is találjuk az aprócska házat a kidőlt kerítésű gazos telken, de nincs ott senki. Nem csoda. Kivágták a négy fát az udvaron. Elégették, ott a tűzhelyen a hamu. Így viszont a 37 fokos melegben nincs, ami árnyat adna…

Körülnézünk a völgy Miskolchoz közelebbi részén is. Erre már szinte minden hajdani víkendház inkább putrira emlékeztet. Száradó ruhák, apró lurkók, loboncos, kurta lábú kutyák, kecske legel a kapu elé kikötve. Egy ház falán felirat: „Az épület feszültség alatt!” Bár 10 óra után jöttünk, és már jócskán délutánba fordult, járőrrel mi nem találkoztunk Lyukón. Már indulni készülünk, amikor elhúz mellettünk egy rendőrségi terepjáró.

– Nyilván elkerülték egymást, mert hatan is járják a környéket – csak fenn, a kis csapásokon, ahol a settenkedők is járnak – mondja Soltész Csaba százados, a Vasgyári Rendőrőrs parancsnoka. Azután sorolja az adatokat: a lyukó­völgyi térségben novembertől idén áprilisig a területre irányított nyomozók, közrendvédelmi gyalogos és ku­­tyás, valamint készenléti lovas rendőrjárőrök 24 ezer 630 órában, jelentősen megnövelt létszámban hajtottak végre ellenőrzéseket.

Elfogtak 36 országosan körözött személyt, bűncselekményen tetten értek 22-t, előállítottak 30-at. Szabálysértési feljelentést 359 fővel szemben tettek, helyszíni bírságot 309 ízben, 2 millió 357 ezer forint összegben szabtak ki. Igazoltattak 5537 embert, gépjárműveket 829 esetben ellenőriztek, 8 vezető ittas volt. És három alkalommal kaptak lakossági köszönőleveleket, azok az irattárban vannak.

Ami Lyukó és környéke bűnügyi statisztikáját illeti: míg 2009. november 17. és 2010. április 26. között 182 lopás, 3 zaklatás, 2 garázdaság és 1-1 magánokirat-, illetve közokirat-hamisítás történt, egy évvel később, a fokozott ellenőrzés időszakában 104 lopást, 2 állatkínzást, 2-2 magánokirat-, illetve közokirat-hamisítást, 1-1 súlyos testi sértést, garázdaságot és jármű önkényes elvételét jegyzeték fel. A puszta statisztika szerint a bűncselekmények száma tehát 189-ről 113-ra csökkent, zömmel a kis értékű lopások számának mérséklődése miatt.

Mit is mondott a miniszter? A 113 bűncselekménnyel „visszatért a rend.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!