Magyarország bajban van

– Ön éppen 1956-ban került Nagy-Britannia külügyminisztériumához, két év katonai szolgálat után. Mit tudott akkor arról az országról, vagyis Magyarországról, amely két évvel később első komoly megbízatása és állomáshelye lett?

– Nagyjából annyit, amennyit egy közepesnél kicsit műveltebb iskolásfiú tudhatott akkoriban. Mindszenty bíboros 1948-as kirakatperére viszont határozottan emlékeztem. Aztán, 1956. október 23-át követően igyekeztem mindent elolvasni Magyarországról, ami hozzáférhető volt. Akkoriban a közel-keleti osztályon dolgoztam, de azonnal rabul ejtett a magyar forradalom sorsa. Akkor határoztam el, hogy egyszer, ha lehetőségem lesz rá, Budapesten fogok dolgozni.

– És ez 1958-ban össze is jött.

– Így volt, bár elég sokat lobbiztam ezért a megbízatásért.

– Mi volt az első benyomása egy középosztálybeli brit diplomatának az akkori Magyarországról?

– Szegénység, félelem és a világháború kézzelfogható jelei. A tizenhárom évvel azelőtt véget ért háború nyomai sokáig rányomták a bélyegüket a fővárosra, sokkal inkább, mint a forradalom harcai.

– Hol lakott akkor a harmadik beosztott?

– Egy szerény, sashegyi lakásban. Amikor 1983-ban a feleségemmel együtt visszatértünk, óriási volt a kontraszt a régi lakásunk és a Harmincad utcai pazar rezidencia között.

– A forradalom utáni időkben a külföldi nagykövetségek, köztük például az indiai hol aktívan, hol kevésbé aktívan igyekeztek elérni, hogy a hatalom bocsássa szabadon a bebörtönzött és halálra ítélt politikai foglyokat. Mi volt az önök megbízatása ekkoriban?

– Az én időmben inkább az volt a feladat, hogy segítsük dokumentálni és Nyugaton publikálni az új hatalmi rendszer brutalitását. Mi elsősorban a követség egykori magyar munkatársait szerettük volna kiszabadítani, akik közül többen ültek börtönben.

– Ön szívesen barátkozott magyar közéleti emberekkel. Hogyan választotta ki itteni barátait?

– Ez inkább úgy működött, hogy volt néhány író, költő, művész, aki elég bátor volt ahhoz, hogy kapcsolatba lépjen velünk. Közéjük tartozott Lajtha László zeneszerző, a festő és grafikus Szántó Piroska és a szobrász Borsos Miklós. Ők sokat kockáztattak azzal, hogy velünk „barátkoztak”.

– Gondolom, akkoriban önök is keveset mozoghattak anélkül, hogy titkosrendőrök ne figyelték volna minden lépésüket.

– A követséggel szemben volt egy üzlet, a cégtábla O betűjébe volt beépítve az a kamera, amelyik minket és a hozzánk érkezőket figyelte. Ennek ellenére el-eljárogattunk, próbáltunk minél több helyre eljutni. Azért a legbiztosabb pont minden héten a vasárnapi mise volt az amerikai követségen. Ezt Mindszenty József celebrálta, aki akkor már két éve lakott itt önkéntes száműzetésben. Amikor én megismertem, már vörös reverendás, jámbor öregember volt, nem az a bátor és nehezen kezelhető figura, aki a nácikkal és a kommunistákkal is szembeszállt. Ő keresztelte a kisfiamat – az önök Szent István királya után – Stephennek. Még egy mandarint is adott az akkor hároméves kislányunknak, aki ezt örömmel el is mesélte később a házvezetőnőnknek. Így utólag biztos vagyok benne, hogy ő volt az, aki jelentett rólunk az állambiztonságnak, vagyis Julia bizonyára „államtitkokat” fecsegett ki.

– 1958-ban végezték ki Nagy Imrét és társait, abban az évben, amikor Budapestre érkezett. Ön sokat foglalkozott Nagy életével, első könyvét róla írta, még 1991-ben. Most magyarul megjelent Nagyhatalmi játszmák című könyvében olyan embernek ábrázolja, aki inkább sodródott az eseményekkel. Ki volt valójában Nagy Imre?

– Nagy Imre a forradalom első napjaiban inkább pragmatikus volt. Igyekezett megoldást találni az egyre élesedő konfliktusra. Később valóban elsodorták az események, de – véleményem szerint – a hősiességbe, végső soron mártíromságba sodorták.

– Gondolom, a magyar barátai a szemére hányták, hogy a Nyugat nem tett meg minden tőle telhetőt a magyar forradalom megvédéséért.

– Hogy megtettük-e, amit tudtunk? Nem volt egyszerű a helyzet. Így utólag már nyilvánvaló, hogy a Nyugat vezetőiben fel sem merült a katonai beavatkozás lehetősége. Ez akár nukleáris konfliktushoz is vezethetett volna, a Szovjetunió nagyon erős és beágyazott volt a térségben. Amit viszont megtettünk, bár sok foganatja nem volt: megpróbáltuk mozgósítani az ENSZ-t, de a világ közvéleménye akkor inkább a szuezi válsággal volt elfoglalva.

– Több mint húsz évvel később újra visszatért Magyarországra, de akkor már mint nagykövet. Mi volt a legnagyobb különbség az akkori és a korábbi Magyarország között?

– Az, hogy a félelmet a remény váltotta fel. Amikor 1986-ban lejárt a terminusom, azt mondtam a külügyben, hogy úgy érzem, a magyarok még az én életemben (akkor 56 éves voltam) elérik a szabadságnak azt a fokát, amit mi Nyugaton élvezünk. Három évvel később eljött a demokrácia és a szabadság a magyarok számára, hogy végre saját maguk hozhassanak döntéseket a sorsukról. Akár hibás döntéseket is.

– Ha egyetlen mondatban kellene valakinek megfogalmaznia, kik is azok a magyarok, mit mondana?

– Egy nép, tele tehetséges emberekkel, akik időről időre meghökkentik a barátaikat azokkal a magasságokkal és mélységekkel, amelyeket képesek elérni. A térképen elfoglalt helyük teszi őket sérülékennyé. Most a barátaik úgy látják, hogy bajban vannak.

– Amennyiben?

– Minden szeretetem és csodálatom Magyarországé és a magyar embereké, de néha csalódnom kell bennük. Például akkor, amikor az az ország, amelyik 200 ezer menekültet küldött Nyugatra 1956-ban és utána (akiket a többi között Nagy-Britanniában és az Amerikai Egyesült Államokban is jó szívvel fogadtak), ma teljesen lezárja a határait a Közel-Keletről érkező menekültek előtt. Azok a hírek, amelyeket ma látok és hallok Magyarországról, egy nacionalista, idegengyűlölő ország képét rajzolják ki. A Jobbik felemelkedésében a Nyugat – érthető módon – veszélyt lát. Eközben Magyarország mostani vezetője nagyon más embernek látszik, mint az, aki 1989-ben oly szenvedélyesen és mély humanizmussal beszélt Nagy Imre újratemetésén. De az én szememben Magyarország és a magyar emberek sokkal méltóbbak a megbecsülésre, mint az a kép, amit magukról mutatnak.



+1 KÉRDÉS
– Mit gondol a Brexitről? Helyes döntés volt?
– A Brexit borzasztó döntés volt, amely máris rengeteg kárt okozott Nagy-Britanniának. De szerintem elég tehetséges és tapasztalt nép vagyunk ahhoz, hogy idővel rendbe hozzuk a dolgokat.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!