– Az egyik pártban az a keringő mondás, hogy akár határozatképtelenségbe is fulladhat a kongresszus. Mit szól hozzá?

– Miért is?

– Érdektelenség okán.

– Megválasztották a küldötteket, az a dolguk, hogy ott legyenek. Nem tudom elképzelni azt a kongresszus utáni beszámoló taggyűlést, amikor a küldöttek azt mondják, hogy „én nem mentem el, mert úgy döntöttem, hogy nem érdekel”.

– Sokan tisztújítást várnak, az nem lesz, nem nyúl hozzá az MSZP érdemben az alapszabályhoz – szekcióüléseken vitatnak tisztes témákat (béremelés, demokrácia), amiket azért más fórumokon is ki lehetne dolgozni.

– Szerintem fontos dolgokról komolyan beszélni sokszor fontosabb, mint személyekről.

– Ön miről beszél majd?

– Hogy most már ne önmagunkkal és egymással legyünk elfoglalva, hanem az emberek mindennapjaival.

– És mi akadályozta meg az MSZP-t, hogy 2010 után abbahagyja a hatalmi tusakodást?

– Nem akadályozta semmi és meg is tette.

– Igazán?

– Gyurcsány Ferencék kiválása után 2012 nyaráig az MSZP szépen jött is fel. A Fidesz támogatottsága 35 százalék volt, mi 30 százalékra gyúrtuk ki magunkat.

– És aztán?

– Aztán Bajnai Gordon visszatért és az Együttel lejtőre rántotta a baloldalt.

– Egy vadiúj párt miként boríthatta meg a Fideszt majdnem megszorító MSZP-t?

– Úgy, hogy nekimentek Mesterházynak, és megüzenték a 2010 után önerőből magára találó MSZP-nek: be lehet állni mögéjük. Ettől kezdve a teljes médiateret az töltötte ki, hogy ki kivel fog össze, az emberek problémáiról a kutya sem beszélt. Majd miután nagy nehezen kiizzadtuk az úgynevezett összefogást, kiderült, hogy az embereknek mégsem kell.

– Most nincs Bajnai, a teljes népesség körében mégis 7–11 százalékra fogyott vissza az MSZP 2015-ös támogatása.

– Nyilván fontosak ezek a mérések, de azért nézzük a tényeket: a három nagy időközi választásból kettőt megnyertünk, méghozzá 30 százalék körüli eredménnyel. Korántsem olyan sötét a helyzetünk, mint ahogy azt egyesek láttatni szeretnék.

– Itt a fizetésemelés ügye: jogos, szükséges, baloldali. Mégis alig beszél róla a nyilvánosság. Nem a közlő személye a hiteltelen?

– Én ezt nem így látom. A téma lassan kezd beérni. Már gazdasági szakemberek is elismerik, hogy a fizetésemelés piaci törvényszerűség. A többi ellenzéki párt is kezdi szépen átvenni a mondatainkat… Persze nincsenek százmillióink óriásplakátkampányra, de tudjuk, hogy az emberek több mint 70 százalékának baja van a fizetésével. És egy baloldali pártnak kötelessége a bérek uniós szintre zárkóztatását célnak tekinteni. Az ugyanis lehetetlen helyzet, hogy míg a szolgáltatásokért nálunk az EU-átlag 75 százalékát kell megfizetni, addig a bérben a közösségi átlag 35 százaléka jut az embereknek.

– Akkor még egyszer: miért van az, hogy miközben azzal van tele a sajtó, hogy ki akar frakcióvezető, választmányi elnök, pártelnök lenni, semmilyen normális üzenet nem jut át?

– Egységes üzeneteket csak egységes párt tud kommunikálni. Szerencsére a helyi szervezetek szintjén az MSZP ma is ilyen. Probléma mindig akkor van, ha egy-egy párttársam személyi ambícióit, kritikáját a nyilvánosságban üzeni meg, mert akkor már nem a feladatokról beszélünk. Pedig a lényeg mégiscsak az, hogy nekünk az emberek problémáit kell megoldanunk, egy csapatként, egy irányba húzva. Nincs ebben a pártban két párt. Egymásra vagyunk utalva – mindenkire szükség van. Mindenkire, aki nem a sajtóban üzenget, hanem teszi a dolgát.

– Lehet, hogy helyben dúl a harmónia, ám úgy látszik, a párt teteje azért a kevés mandátumért huzakodik, amit 2018-ban a szocik megszerezhetnek.

– Nem értek egyet. Az MSZP 2018-ban győztes csapat lehet. De aki szerint ma az MSZP-ben a „ti” és a „mi” ideje van, az rossz úton jár. Az embereket halálosan nem érdekli, hogy ki milyen posztról álmodik. Ők azt várják, hogy velük foglalkozzunk – és igazuk van. 1993 óta vagyok az MSZP-ben – én még fogtam kezet Horn Gyulával –, amikor természetes volt, hogy az emberek problémáival törődünk. Na, akkor sikeresek voltunk.

– Ez az, amit a pártban lukácsizmusnak neveznek?

– Lukács György?

– Nem. Ön. Lényege: húzzon a fenébe a balliberális értelmiség, foglalkozzunk a kisemberek ügyeivel, fenébe a magasztos ideológiával.

– Nincs bajom az értelmiséggel és az ideológiával sem. A balliberális nekem oximoron.

– Azt jelenti, hogy…

– Azt értem, hogy mákos lecsó, csak jelezném: nem finom… A baloldalnak és a liberálisoknak is vannak értékeik, de azok sokszor nem egyeznek. El kell dönteni. Itt vannak a kis pártok…

– Együtt, PM, DK.

– Azok. Baloldalinak nevezik magukat, pedig szinte minden gazdasági és más kérdésre liberális választ adnak. Egykulcsos adót akarnak, elutasítják a nyugdíj 40 pluszt és a béremelési javaslatunkat is támadják. Mitől baloldaliak? Én vállalom, hogy a melósok pártján állok. A nyugdíjas pártján, akinek egyes élelmiszereket 110 százalékkal kell drágában megvennie. Az anya mellett állok, aki egész nap gürizik, késő este vacsorát főz, szinte bezuhan az ágyba – s közben nem tudja, miből vásároljon hónap végén. Nekünk ezekért az emberekért kell kiállni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!