Hogy mit jelent a család? Kinek mit. Definíció még a szakemberek szerint sincs, legfeljebb megszokott sémák. Kapitány Balázs, demográfus szerint a családpolitikában láthatóan ideológiai harc folyik, demográfiai hatása ennek a nagy fenekedésnek azonban gyakorlatilag nulla. Bár a mostani Alaptörvény-módosító javaslat már túlmegy az „ideológiai csipkelődésen”.
– Mit jelent ma az, hogy család? Meg lehet ezt pontosan mondani?
– Nem. Milyen alapon rekesztenénk ki bizonyos formákat, csak mert ők nem illeszthetők be egy-egy definícióba, miközben nagyon is családként működnek? Az eddigi definíciós vitáknak nem volt gyakorlati jelentőségük, mert a tényleges és lényeges juttatások meghatározásánál ezeket nem vették figyelembe. Ideológiai csipkelődés, hogy az új Polgári törvénykönyvben a családjogi fejezetből kipakolták az élettársakat és a szerződéses jogba tették be. A „elmúltnyolcévben” meg fordított csipkelődések voltak. Ez az elit értelmiség „játéka”, a tényleges demográfiai folyamatokra ezeknek – amíg ilyen szinten maradnak – nincs befolyásuk. Az erőltetés tökéletesen kontraproduktív.
– De a család fogalma azért a fejekben egyértelmű?
– Ott igen. A hagyományos kép ma is férj, feleség és a gyerek. Még ha ma már a társadalom többsége nem is így él.
– Konzervatív a magyar társadalom?
– Nem. Egész egyszerűen ez a kép él. Ahogy egy kisfiúnak azt mondják, rajzoljon le egy autót, biztos, hogy egy hagyományos kockaautót rajzol, hiába lát már kombikat, meg jeepeket többnyire az utakon. Ugyanez igaz a családról alkotott képre is.
– Kézenfekvő indoka mégiscsak lehet a meghatározás fontosságának: a gyerek.
– Az egyértelmű, hogy nő a házasságon kívül született gyerekek aránya, de országonként nagyon más a kép. A skandináv országokban, például Izlandon, 60 százalék, míg máshol csupán 10-15 százalék. És az is tény: Magyarországon egy élettársi viszonyban élő nő átlagosan kevesebb gyermeket vállal, mint a házasok, ugyanez viszont több skandináv országban fordítva van. Izlandon, Norvégiában házasságon kívül van nagyobb esélye a gyermekvállalásnak, a nők ugyanis több párkapcsolatba lépnek bele, ahol várhatóan újabb és újabb gyerek születik.
– Akkor tehát milyen összefüggés van a gyermekvállalási kedv és a klasszikus családformák között?
– Nincs meghatározott kapcsolat. Egyes országokban fontosabb a házasság, máshol kevésbé, de ez messze nem tükrözi a gyerekvállalási hajlandóságot. Vagyis nem igaz, hogy ott, ahol kevésbé házasodnak, kevesebb gyerek jönne a világra. És fordítva sem igaz.
– Akkor mégis miért érzi feladatának a magyar politika, hogy újra és újra megalkossa, majd, mint legutóbb, alaptörvénybe is foglalja a maga családképét?
– A magyar joggyakorlat teljességgel az ideológiai vitát tükrözi. Elég sok olyan jogi szabályozás van, ami a házasság keretei között élő családoknak kedvez, míg legalább ennyi olyan, ami az élettársi közösségben élőknek. Egy házasságon kívüli kapcsolatban élő nő nyilatkozhat arról, hogy ő egyedülálló és akkor neki emelt összegű családi pótlék jár, de előrébb kerül például a bölcsődei várólistán is. Ugyanakkor, ha mondjuk, egy pár élettársi kapcsolatban nevel három, a korábbi kapcsolataikból származó gyereket, ezért háromszor 10 ezer forintnyi adót írhat jóvá, míg ha házasok, háromszor 33 ezret. Vagyis a családpolitika hol az egyik, hol másikat preferálja, mögötte pedig egy olyan elvi harc folyik, aminek semmiféle népesedési hozadéka nincs. A most beterjesztett újabb alkotmánymódosítás, ha ebben a formában elfogadásra kerülne – amit én erősen kétlek –, lenne az első olyan módosítás, ami túlmenne a korábban említett „csipkelődésen”. Ennek a hatására például nem tekintenék családnak a megárvult gyermeket nevelő nagyszülőt, vagy egy élettársi kapcsolat megszűnne családnak lenni, ha például a közös gyermek meghal vagy elköltözik. Ha ez bekerülne az Alaptörvénybe, erre hivatkozva később meg lehetne támadni bizonyos jelenlegi családtámogatásokat, mondván nem is „családok” kapják.
– Ha a politika nem ideológiai alapon közelítene a családhoz, hanem a valós társadalmi folyamatok alapján, akkor milyen helyzettel szembesülne Magyarországon?
– Egyértelmű, hogy tör előre a házasságon kívüli gyerekvállalás, ebben pedig a társadalom megítélése gyökeresen változott. Az egzotikumból eljutottunk a teljesen elfogadottig. Ez úgy a ’90-es évek elején indult, amikor a házasságon kívül született gyerekek aránya 10 százalék körül volt és leginkább a magasabb társadalmi körökben, illetve a „lenti” rétegekben volt jellemző. Majd elindult a növekedés, de egyben teljesen át is alakultak a folyamatok. Ma ott tartunk, hogy csaknem minden második gyerek házasságon kívül születik, de minél magasabb valakinek a társadalmi státusza, annál kisebb az esélye, hogy papírok nélkül vállal gyereket. Kapaszkodjon meg! Ma a budai kerületekben, illetve a gazdagabb nyugati, észak-nyugati országrészekben születik a legkevesebb gyerek házasságon kívül, ott csak minden negyedik, miközben a kistérségekben, az alföldi régiókban 60-65 százalék ez az arány.
– Vagyis a családmodell is szimplán pénzkérdéssé lett?
– Érdekes kérdés, kik azok, akik számára fontos, hogy ez az esemény olyan legyen, ami egy életre szóló emlék, vagy akiknek ez tényleg csak formaság. A fejekben azért az benne van, milyen az ideális. Összeköltözünk, majd megházasodunk, nagyon ritka, hogy valaki „próba” nélkül ugorjon a házasságba. Régen még megvolt a társadalmi nyomás, hogyha véletlenül például „becsúszott” a gyerek, akkor ezt az egészet legalizálni kell. Ma már ez nincs. Semmiféle ilyen elvárás nincs. Persze jó kérdés, hogy miért? Az emberek mindig valamilyen társadalmi mintát átvesznek. Ugyanilyen egyébként az első szülések idejének kitolása. Míg kezdetben ez a diplomás, karrierjüket építő nők „privilégiuma” volt, ma olyan csoportok vették át, akiknek semmilyen logikus magyarázata nincs rá. Mert mondjuk, egy bolti pénztárosnak, vagy egy gyártósori összeszerelőnek miben vágná keresztbe a pályáját egy gyerek? Semmiben. Mégis, náluk is kitolódik a gyermekvállalás a „karrierépítés utánra”. Látunk egyfajta mintát és elkezdjük követni. De úgy tűnik, már nem ez a trend, ha 10 év múlva térünk vissza erre a kérdésre, nem zárható ki, hogy mint már sokszor a történelemben, visszafordulnak a folyamatok, megint növekedni kezd majd a házasság szerepe.
– Tíz év múlva lehet, de most az első házasságok fele végződik válással, a másodiknak már hetven, míg a harmadik „kísérletnek” már 80 százaléka kudarc…
– Igen, a házasságok csaknem fele elbukik. Itt már eleve van egy szelekció, míg régen, amikor 10-20 százalék volt a válási arány, nagy eséllyel maradtak a rossz kapcsolatban is együtt, ma könnyebben válnak. Tehát a házasságokon belül nő a jó házasságok aránya. Ugyanakkor egyre később válnak, a nőknél folyamatosan csökken a válásban érintett kiskorú gyerekek aránya. A szűk többség még mindig „halálig” marad együtt. Tavaly a házasságkötést követő harmadik évben váltak el a legtöbben, de ez csalóka, mert a szám alig tér el az 5. vagy a 8. évben elváltakétól. Egy „átlagos elvált” 13 év után válik el. Ez 2000-ben még 11 év volt. Annak az esélye, hogy egy mostani fiatalnak élete folyamán valamikor lesz együtt élő partnere: 88-90 százalék. De hogy meg is házasodik, annak csak 39 százalékos a valószínűsége. Az együttélés nélkül házasodók aránya ma már 10 százalék alatt van. Ugyanakkor él az az örök paradoxon, amire mindig minden vizsgálat jut: aki közvetlenül házasodik, nagyobb eséllyel marad együtt, mint az, aki előtte „lakva ismeri meg egymást”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!