Délután 4 körül főként dobozos sört szorongató, „Apám magyar, anyám magyar, gebedjen meg, akit zavar” és egyéb egyszerű és barátságos üzeneteket a pólójukon hirdető fiatalokkal sodródom befelé a Hajógyári-szigetre, a Jobbik Nemzeti Majálisára.
A családosok nagy része már hazatart – épp rendetlenkedő kislányait fenekeli el a HÉV-megállóban egy nemzeti érzelmű apuka –, a kemény mag koncentrálódik odabent, elkezdődtek a koncertek, tetőfokra hág a hangulat. No, nem az a virágos-nevetős majálisos, hanem az a hangszóróból áradó, megzenésített sérelmeket (a magyarság testén etc.) feszülten kántálós.
A hozzávalók egy része – ugrálóvár, sörpad, fagyi – ugyanaz egy Jobbik-majálison is (virslit viszont nem találtam), de a kollégákkal tapasztalatot cserélve elmondható, hogy kedvezőbb az árképzés (korsó sör 280!), mint az egyéb rendezvényeken. A sorok leginkább az ételárusító helyek körül gyűlnek fel, a pia a legtöbb esetben a sarki kisboltokból és az „erdélyi barátom pálinkafőzdéjéből” került a szigetre, mindenesetre kevesen szomjasak a meleg idő ellenére.
A látogatók nagy része a színpad előtti nagy és zsúfolt téren ropja a szokásos zászlókat lengetve, de akad érdeklődő a lovas kocsikázásra, maradt pár gyerkőc az arcfestősátorban és a nemzeti játszótéren is. Nem rohamozzák meg viszont a birkaszőr- és köcsögárusokat, még a pólóárusítás tűnik a legnagyobb biznisznek, és a bőrcikkek is szépen fogynak.
A politikusi felszólamlások már a nap első felében lezajlottak, így csak a Kárpátia osztja az észt tematikus blokkokban (fúj EU, Vesszen Trianon, ilyenek) egy-egy nóta előtt. Bármerre nézek, mindenki tudja a szövegeket idős bácsikáktól a fiatal lánykákig, utóbbiak közül párral elegyedek szóba.
Bár úgy gondolják, hogy „Gábornak” nem lesz egyszerű dolga, ha egyszer kormányra kerül, de középtávon megoldja majd a gondokat. Melyek közül a legfontosabb a magyarok széthúzása és ezzel összefüggésben a nemzetietlenség. Amikor a munkáról és annak ünnepéről kérdezősködöm, mindenki elhúzza a száját. Egyrészt komcsi ünnepet nem tartanak, másrészt katasztrófa, ami a munkavállalókkal történik az országban – és sorolják a sérelmeket: egyikük most veszítette el az állását egy közjegyzőnél, mert a szombati melót még bevállalta, a vasárnapit már nem, másikuk az iskolából kikerülve fél éven át keresett munkát. Többen gondolkoznak azon, hogy külföldre menjenek dolgozni, még ha ez nehezen is összeegyeztethető az elveikkel.
Az elvek szilárdságával amúgy is akad itt némi gond: egy középkorú – „jobb híján jobbikos” – férfi gazdag jelzőkkel ellátva sorolja az egymással háttéralkukat kötő pártokat, majd a fülembe súgja: a többiek még nem tudják, de a Jobbik is megkötötte már azokat. És nem valószínű, hogy Gábor megveregetné a vállát a színpad tövében marihuánás cigit pöfékelő srácoknak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
