Még nem láttak békaembert - Szűcs Ágnes elemzi a "szabadságharcoló" Orbán-kormány és Brüsszel viszonyát.
Brüsszelből nézve példátlan nyomás alá helyezték Orbán Viktor miniszterelnököt a múlt héten.
Szerdán az Európai Parlamentben (EP) tárgyalták a „magyar ügyet”, az Európai Bizottság szóban és írásban is tételesen megcáfolta a nemzeti konzultáció állításait, majd szombaton az Európai Néppárt elnöksége adott ki egy erősen kritikus közleményt. Mindez Budapestről csak egy kis ejnye-bejnyének tűnik.
Többet nem is nagyon lehet várni. A politikai számítás és az eltérő gondolkodásmód is a Fidesznek kedvez.
A Fidesz napjai meg vannak számlálva a Néppártban – suttogták szűk egy hónappal ezelőtt az EP folyosóin, miután a magyar parlament elfogadta a CEU-t súlyosan diszkrimináló törvényt.
Aztán néhány nappal később elült a nagy felháborodás, és már arról lehetett hallani, hogy a Fideszt csak akkor lehetséges kontroll alatt tartani, ha továbbra is az európai konzervatív pártcsalád tagja marad.
A Néppárthoz tartozásnak – vagy éppen az onnan való kirúgásnak – alapvetően politikai és szimbolikus jelentősége van.
Jelenleg a klasszikus európai konzervatív nézeteket valló Néppárt a legnagyobb frakció 217 fővel, a szociáldemokraták pedig 190 képviselője a második helyre elég. Jóval kisebb, de nagyra becsült csoportot alkotnak a liberálisok és a zöldek.
Aztán létezik még néhány érdekes társaság, akik – kis sarkítással – leginkább kritizálni szeretik az EU-t, majd az uniós kasszából érkező fizetést felveszik minden hónapban. Ebbe a kategóriába sorolható a Fidesz számára reális alternatívának tetsző Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakciója is, melyet 2009-ben olyan konzervatívok hoztak létre, akik összevesztek a Néppárttal: itt ülnek – még egy darabig – a brit toryk, vagy éppen a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság politikusai.
Kinek az érdeke
Érthető módon a két nagy pártcsalád között állandó a versengés.
Ha a Fideszt kitessékelnék a pártcsaládból – vagy egész pontosan felfüggesztenék a fideszes képviselőket –, akkor szavazás esetén a 12 politikus véleményét a független voksok közé számítanák egy-egy határozat meghozatalakor.
Ami a gyakorlatban azzal járna, hogy ha néhány néppárti képviselő netán lebetegedne vagy félrenyomna, akkor a szociáldemokraták kerülnének fölénybe. A hatalmi érdek pedig nagy úr.
A kizárás nyilvánvaló szégyene mellett a fideszes képviselőknek azzal is szembe kellene nézniük, hogy személyes presztízsük és befolyásuk minimálisra csökkenne. Szájer Józsefet például a második-harmadik legfontosabb néppárti politikusként tartják számon. Ha a Fidesz kényszerűségből átpártolna az ECR-hez, Szájernek egész biztosan valamilyen magas pozíciót biztosítanának.
Csak nyilvánvalóan nem ugyanolyan lehetőségei vannak egy negyven éve létező, hatalmas és megbecsült szövetség élén, mint vagy éppen egy futóbolondok gyülekezetének tartott csoportocska vezetésében. Persze az ECR-ben borzasztóan örülnének a Fidesznek, hiszen a britek távozásával a frakció jövője is veszélybe került. A lengyel kormány pedig Orbánék első számú szövetségese.
A lengyel példa ugyanakkor azt is jól mutatja, hogy a világ attól még nem dőlne össze, ha a Fidesz kikerülne a Néppártból. Lehet, hogy a döntés után néhány napig pár forinttal gyengülne az euró árfolyama, és néhány fideszes politikus kicsit kellemetlenül érezné magát. De ami a magyar kormány szemében a legfontosabb: az uniós támogatások ugyanúgy érkeznének.
Kárenyhítés
Minderre azonban alig van esély. Brüsszeli körökben a 2017-es év szava kétségkívül a kárenyhítés (damage control) lesz, ami szinte minden esetben elhangzik, mikor a Brexitről van szó. Azonban nagy tétekben lehet fogadni arra is, hogy hamarosan a Néppárt és a Fidesz viszonyának is egyik kulcsszavává válik ez a kifejezés.
A Néppárthoz kötődő forrásaink többször is megemlítették, hogy a pártcsalád minden feszültség ellenére azért viseli el a magyar kormány egyre vállalhatatlanabb lépéseit, mert így tudják Orbánt kontroll alatt tartani. A cél tehát, hogy ne csússzon ki a kezükből az irányítás, mint az ECR-hez csatlakozó lengyelek esetében.
A helyzetre ugyanakkor jellemző, hogy mikor afelől érdeklődtünk, eddig mégis miben sikerült Orbánt befolyásolni, csak nyögvenyelős válaszok érkeztek: rávették, hogy ne vezesse be újra a halálbüntetést, és arra is, hogy ne a lengyel kormány ellenjelöltjére szavazzon, hanem erősítse meg Donald Tusk újraválasztását az Európai Tanács élén.
Az viszont már a gesztusok terén is jól látható, hogy Orbánnak barátja nem igazán maradt a konzervatívok között. A múlt szerdai vitára is olyan pillanatban vonult be, mikor a legkisebb feltűnést keltette. Ráadásul a néppárti vezetők sem előtte, sem utána nem ültek össze vele egyeztetni, mint tették ezt két évvel ezelőtt a halálbüntetés kapcsán tartott parlamenti vita után. Egy hete pedig Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke messziről kerülte a magyar miniszterelnököt: már a diktátoros poénokhoz és a pofozkodáshoz sem volt kedve.
Mindig csak a kompromisszum
Maga a tény, hogy a Néppárt közleményben hívta fel egy kormány figyelmét a jogállamiság és az európai értékek betartására, európai mércével példátlanul erős lépésnek tűnik. Úgy hallani, a múlt szombaton kapott egy hónapos határidőt az európai konzervatívok valóban komolyan is gondolják: elvárják a magyar kormánytól, hogy a kifogásolt törvényeken változtassanak. Ugyanakkor az eddigi gyakorlat arra mutat, hogy mindkét fél a kompromisszumra törekszik majd. Orbánék apróbb változtatásokat hajtanak majd végre a törvényeken, ami otthon nem jelent meghátrálást. A néppártiak pedig örülnek majd annak, hogy sikerült a befolyásukat érvényesíteni, és a frakció sem szakadt.
Az EP plenáris ülése egy, a magyar kérdésről szóló határozatot tárgyal hamarosan. A dokumentumot kezdeményező szociáldemokraták jelenleg a többi kisebb frakcióval tárgyalnak a szövegen: a jelenleg igen kemény szöveg tíz napon belül úgyis meglágyul. Ha pedig el is fogadják, a határozatnak szimbolikus jelentősége lesz, jogilag semmire nem kötelezi majd a magyar kormányt.
A politikai alkuk logikája mellett az is Orbánnak kedvez, hogy a nyugat-európaiakat nem nyugtalanítja, ami történik. Egyszerűen csak nem értik, mit miért tesz a magyar miniszterelnök, vagy ostobának gondolják.
A néppárti holdudvar jobbszárnyához tartozó egyik forrásunk is csak a vállát vonogatta arra a kérdésre, hogy nem tartja-e ijesztőnek a kommunizmus legsötétebb éveit idéző retorikát.
Egy szociáldemokrata politikus csak nevetett a nemzeti konzultáció irányított kérdésein. Ők nem hallottak ugyanis még olyan tanúvallomást, miszerint „akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni”.
- - -
Ennyit az uniós keménységről
Kedden még Budapesten tárgyalt az uniós delegáció a menekültek helyzetének rendezéséről (az uniós jog szerint tilos az összes 14 év fölötti menedékkérőt táborba zárni), és a kormány egy szóval nem mondta, hogy a maga részéről lezártnak tekinti a tárgyalásokat. Aztán szerdán közleményben tudatta, hogy megvan a végső álláspontja, és kész megharcolni érte. A kabinet azt ajánlja, hogy a zárt tranzitzónából a 14–18 év közötti migránsokat átviszi egy ugyancsak zárt „ifjúsági táborba”, és (drága, de legalább megbízhatatlan) DNS-mintavétellel állapítja meg a magukat 18 év alattinak mondók korát. A képlet nem túl bonyolult, az Orbán-rezsim a tárgyalásokat arra használja fel, hogy érdemi konfliktust robbantson ki az EU-val, mert a migránsveszélyen kívül nincs más üzenete.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!