„Ez lesz az egyik legfontosabb nap a karrieremben” – üzente rajongóinak Babos Tímea a közösségi médiában még csütörtökön.

 
Babos (balra) és Mladenovic első csókja a serlegre - Fotó: Greg Wood, AFP

Másnap aztán kiderült, nemcsak a legfontosabb, de minden bizonnyal az egyik legszebb is lesz számára ez a bizonyos pénteki nap: első számú teniszezőnőnk ugyanis a francia Kristina Mladenovic oldalán megnyerte az Australian Open páros fináléját, ezzel megszerezte pályafutása első Grand Slam-címét. A 24 esztendős soproni születésű játékos és a nála négy nappal fiatalabb – szülei révén szerb, illetve bosnyák származású – Mladenovic kettőse ötödik kiemeltként 1 óra 22 perc alatt, 6:4 6:3-ra győzte le a másodikként rangsorolt orosz Makarova, Vesznyina duót.

A melbourne-i torna fő pályáján, a Rod Laver Arénában játszott mérkőzést a riválisok kezdték jobban, de Babosék az első szettben 2:4 után 4 játékot nyertek zsinórban, majd a másodikban 3:3 után egy újabb jó szériával lezárták a döntőt. A győzelem azt is jelenti, hogy Temesvári Andrea 1986- ban a Roland Garroson, szintén női párosban aratott diadala óta van ismét Grand Slam-győztesünk, ráadásul az Australian Opent korábban egyetlen magyar sem tudta megnyerni. A sikerrel Babos hétfőtől karrierje legelőkelőbb helyére, az 5.-re lép előre a páros-világranglistán, ezzel a rangsorok 1975-ös bevezetése óta ő a legmagasabban jegyzett női játékosunk – az abszolút rekorder Taróczy Balázs, aki 1985-ben 3. volt a pároslistán.

Babos a tavaly októberi világbajnoki címe után jelentette be, hogy „szakít” akkori párostársával, a cseh Andrea Hlavackovával, akivel a pályán kívül nem jöttek ki jól egymással. Akkor sokan nem értették a döntést, mostanra viszont világos lett, jó választás volt 2015 után újra összeállni Mladenoviccsal: a mostani finálé utáni nyilatkozatukban mindketten kiemelték, a kettejük közti baráti viszonynak nagy szerepe van a sikerükben. A duó tagjai a hírek szerint továbbra is az egyéni karrierjükre koncentrálnak, de párosban az év hátralévő Grand Slam-versenyeinek újra együtt vágnak majd neki.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még a melbourne-i torna se ért véget! Alig két és fél óra pihenés után ugyanis Babos és az indiai Rohan Bopanna bejutottak a vegyes párosok döntőjébe, miután 7:5, 5:7, 10:6-ra legyőzték a Martinez Sanchez, Demoliner spanyol–brazil kettőst.

A magyar teniszezőnő így a vasárnapi fináléban a Dabrowski, Pavic kanadai–horvát duó ellen duplázhatja meg Grand Slam-trófeái számát, és teheti még emlékezetesebbé karrierje eddigi legfontosabb hetét.
 

Könnyen lehet, Fucsovics Márton hamarosan elmondhatja, hogy csak a végső győztes tudta megállítani az év első Grand Slam-tornáján, Roger Federer ugyanis pénteken bejutott az Australian Open férfi egyesének fináléjába. A svájci teniszezőnek ehhez alig egy órát kellett pályán töltenie, dél-koreai ellenfele, Csung Hjon ugyanis lábfájdalmak miatt feladta a meccset. A vasárnapi döntőben Federer ellenfele a horvát Marin Cilic lesz.

Címkék: tenisz, Fókusz

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!