Emberes pofont kapott az ellenzék a vasárnapi választáson, és nagyot a kormányváltásban reménykedő emberek is. Döbbenet, értetlenség, düh és lehangoltság hullámzott mindazokban, akik megelégelték a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, és leváltanák a korrupcióval, megfélemlítéssel, propagandával felépített párhuzamos valóságot. Pofon után mindig van előre, de vajon merre?
A még mindig nem hivatalos végeredmény szerint a Fidesz–KDNP a szavazatok 49,53 százalékával 2010 után harmadszor is kétharmados többséghez juthat az Országgyűlésben, 134 képviselője lehet. A második a Jobbik lett (19,35 százalék, 25 képviselő), a harmadik az MSZP–Párbeszéd (12,26 százalék, 20 képviselő). Az LMP 6,89 százalékkal, a DK 5,54 százalékkal ugrotta meg a küszöböt, 9, illetve 8 helyet kaphatnak.
A választás meglepetése az volt, hogy a magas, 70 százalékot közelítő részvételi arány a várakozásokkal szemben a Fidesznek kedvezett. A kormánypárt 340 ezer új voksot szerzett, döntően vidékről. Ugyancsak újszerű, de technikai körülmény volt a választási honlap összeomlása, az átjelentkező szavazók sorban állása, a csordogáló számok helyett beeső „végeredmény”, és a héten kiderült különös választókerületi jelenségek a szavazatok eltűnéséről (erről Pálffy Ilonát is megkérdeztük, lásd a 9. oldalon), amelyek jelen állás szerint nem utalnak rendszerszintű választási csalásra.
A pártokat érintő következmények ismertek: elindult a lemondások sora, felszínre kerültek az ellentétek, a belső kritikák. Vona Gábor (Jobbik) pártelnök még aznap lemondott, és a parlamentbe sem ül be, a Toroczkai László és Novák Előd nevével leírható radikális szárny a gyökeres változásért emelt szót. Az MSZP-ben Molnár Gyula vezetésével a teljes elnökség felelősséget vállalt, utódlásról a nyári kongresszuson lehet szó, a hírek szerint Kunhalmi Ágnes budapesti elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető is várományos lehet. Betartva ígéretét, lemondott Hadházy Ákos (LMP) társelnök is, aki később összetűzésbe került Schiffer Andrással és Sallai R. Benedekkel. Szerinte perrel fenyegették a visszalépést tervező képviselőket, de az említettek ezt cáfolták.
Vannak lehetőségek
Az ellenzék előtt elvben több lehetőség is áll. Elképzelhető forgatókönyv, hogy valamelyik pártban egy olyan erős, karizmatikus vezető lép színre, aki képes az adott párt támogatottságát érdemben javítani. Az is lehetséges, hogy a hódmezővásárhelyi modell alapján „kívülről” érkezik valaki, aki összehozza a pártokat, illetve a bizonytalanok egy részét is becsatornázza. Továbbá az sem elképzelhetetlen, hogy a társadalomban robban ki olyan „szikra”, amely egybekovácsolja a rendszerrel elégedetleneket.
Juhász Attila politológus mindenesetre borúlátó a választást elvesztő párok közeljövőjét illetően. „A jelenlegi parlamentbe jutott ellenzéknek igen kevés esélye lesz, hogy megszervezzen egy olyan társadalmi szövetséget és szavazótábort, amellyel egy következő választáson eséllyel tud indulni”– véli Juhász Attila. A politológus szerint egy normális, tiszta versenyben, demokratikus rendszerben az a pártok feladata, hogy megjelenítsék a különböző árnyalatokat, programokat alkossanak és versenyezzenek egymással. „Ha azonban az az ellenzéki pártok alapállítása, márpedig mindegyiknek az volt ebben a kampányban, hogy ez nem egy tiszta verseny, és nem egy normális demokratikus rendszer, akkor nem lehet úgy viselkedniük, ahogy ezt a kampányban tették. El kell dönteniük, rendszerváltást akarnak-e valóban vagy kormányváltást, és akkor a rendszerváltás nem lehet csak egy jelszó. Úgy is kell viselkedniük, és ennek a következményeit vállalniuk kell.”
Lejtmenet és antipátia
A Political Capital szakmai vezetője a parlamenti ellenzék legnagyobb, de máris válságba került erejéről úgy nyilatkozott: a Jobbik számára nem nagyon van alternatívája a középre húzódó, néppártosodásnak nevezett politikájának. Vissza lehetne menniük ugyan a szélsőséges-radikális irányba, de egyáltalán nem biztos, hogy ez eredményes lenne. Az MSZP és a DK esélyeivel kapcsolatban pedig azt mondta: az a lejtmenet, amiben az MSZP 2010 óta van, és amely a Gyurcsány-kormány idején kezdődött, nehéz jövőt fest a szocialisták számára. „Ez egy elöregedő, a szervezetét és a bázisát egyre inkább elvesztő párt, amely a leépüléssel harcol évek óta. A DK és Gyurcsány Ferenc egyetlen célja a minél jobb ellenzéki pozíció és a legnagyobb frakció megszerzése volt, ami nem sikerült: a végén már csak arra törekedett a párt, hogy minél több szavazót vegyen el az MSZP-től.”
Az LMP pedig egy rosszul sikerült kampányhajrá emlékét viszi tovább. Szél Bernadették a régóta gyakorolt külön utas politika megóvása és a kampány végének párton belül is feszültséget okozó pánikszerű visszalépései miatt kapnak most kritikákat. Az ellenzéki szavazók kifejezetten nagy antipátiája, ellenszenve veszi körül a zöldpártiakat, és ezzel számolniuk kell.
Keleti típusú autokrácia
Juhász Attila nem számít konszolidációra, és úgy látja: a Fidesz a saját táborát is összetartó abszolút keményvonalas politikát folytat majd a kormányzásban. Az a politikai rendszer, amit építenek, a radikális fellépést kívánja meg. „Keleti típusú autokrácia épül tovább Magyarországon. A kormánykritikus civil szervezeteknek, és főleg a sajtónak rövid időn belül nagyon látványosan szűkülni fog a terepe. Minden más politikai alternatívaképzést is megpróbálnak elzárni. A fővárost, ami nem a Fideszre szavazott, az önkormányzati rendszer átalakításával regulázzák majd, hogy ne tudjon alternatívát képezni a Fidesszel szemben. A Fidesz abban érdekelt, hogy ez a most parlamentbe került ellenzék a maga megosztottságával és vitáival együtt konzerválódjon.”
Szerinte azt sem lehet látni, hogy bármilyen gazdasági vagy nemzetközi körülmény fenyegetne, ami kibillentheti pozíciójából a kormányt.
Számos véleményformáló arról beszélt a héten: az ellenzékieknek különféle közösségekben, „polgári körökben” kell átmenteniük a normális országba vetett reményüket és hitüket a jövőbe. És a kormány mellett kiállókkal is beszélniük kell, mert megértés nélkül mindennap a Fidesz nyer.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
