Akár már májusban csatlakozhatnak a magyar katonák az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióhoz – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, miután kollégáinak informális rigai értekezlete után egyeztetett a német és az olasz diplomácia vezetőjével. Ám hogy a parlament kétharmados áldását adja-e a részvételre, erősen kétséges.

Rogán Antal ugyanis a minap sikeresen vérig sértette az Együtt képviselőit, amikor azt mondta: az ellenzéki pártok nem támogatják a kérdést. Valószínűleg a frakcióval rendelkező pártokról beszélt, Szigetvári Viktor (Együtt) pedig közölte: ez nem fair. Ők igenis támogatják a részvételt, legalábbis elvben. A külügyminiszter által szervezett keddi egyeztetésre azonban nem mennek el, mert ez az ügy a parlamenti bizottságokra tartozik. Ugyanígy vélekednek egyébként a szocialisták és a DK is. Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese a VH-nak azt mondta: csak hétfőn döntenek arról, részt vesznek-e a keddi, miniszteri egyeztetésen.

A Fidesz szombat délutánra „berágott”, és dörgedelmes közleményben tette helyre az ellenzéket. „A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nemzeti kérdésnek tartja a terrorizmus elleni fellépést és az Iszlám Állam elleni küzdelmet, minél szélesebb nemzeti konszenzust kell teremteni. A Fidesz nem rendelkezik 2/3-os többséggel, ezért valamelyik ellenzéki frakció támogatására is szükség van. A terrorizmus elleni fellépésben és az Iszlám Állam elleni küzdelemben a nemzeti konszenzust nem lehet olyan nem létező pártra építeni, mint az Együtt, amelynek nincs parlamenti frakciója, azt sem lehet tudni, hogy kik hallgatnak a pártelnökre, ketten vagy hárman vannak-e, és ha valamelyik képviselőjük a mosdón van, már nem teremthető meg a 2/3-os többség.”

Most tehát itt tartunk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!