Megroppanthat a gerinc: rohamtempóban íródnak a jövő tankönyvei

– Egyes vélemények szerint a tankönyvpiacot eddig is az erős, jól helyezkedő kiadók uralták, így nem mindig a legjobb könyvek kerültek a gyerekek kezébe. Most csak a piac újraosztása történik az államosítással. Így lenne?

– Ebben van azért némi igazság, de fontos árnyalni a képet. Az egyes tantárgyaknál tényleg bizonyos kiadók uralták a piacot és előfordult, hogy nagyobb szerepe volt a marketingtevékenységnek a minőségnél, de legalább volt választási lehetőség. 1999-ben sem volt jó a gyakorlat, hogy a kerettanterv ellenállás nélküli elfogadtatása érdekében a legelterjedtebb tankönyvekhez írták a központi kerettantervet, azaz a könyv határozta meg a tantervet és nem fordítva. Ez nem kedvezett a megújulásnak. Ráadásul 2002 és 2010 között is működött egyfajta spontán, kúszó centralizáció, mert a bőség zavarában az iskolák és a kiadók a hajdani központi tantervet preferálták. Ezen egy egészséges középút segíthetett volna: az egy és a végtelenül sok helyett a valódi alternatívát jelentő, egymástól karakterisztikusan különböző, a minisztérium által ajánlott és támogatott néhány (3-4) mintatanterv és tankönyv, amelyek mellett ugyanakkor fennmaradt volna a választás szabadsága is. Most az egyentankönyvekkel minden eddiginél rosszabb irányú fordulat következik be. Az oktatási kormányzatnak valóban kell, hogy legyen fejlesztési politikája, de ezt nem szolgálhatja tantárgyanként pusztán két könyv. Ennél jóval tagoltabb, sokfélébb a magyar társadalom és iskolarendszer, többféle a gyerek. Általános iskolából és gimnáziumból sem csak kétféle van, a területi és szociokulturális különbségekhez nem lehet „legfeljebb” két tankönyvvel igazodni. Aligha javítaná a magyar egészségügy állapotát, eredményességét, ha a felhasználható gyógyszerek számát, mondjuk, tízre csökkentenék. Tessék minden betegségre ezt a tízet használni! Kétségtelenül ugyan, hogy ezáltal csökkenne az állam által eltartandó nyugdíjasok száma. Ugye, nem ez a cél?

– Az ön által írt magyar tankönyveknek például van esélyük bekerülni a kiválasztottak közé?

– Nincs. Ha két tankönyv lesz magyarból a gimnáziumok egy-egy évfolyamán, akkor teljesen kizárt, hogy az én új szemléletű, nem kronologikus könyveim bekerüljenek közéjük. Ráadásul a kiadóm nem vállalná fel azt a beruházást, ami ezzel jár, mivel kicsi az esély a sikerre. A kiadók többségének esze ágában sem lesz olyan tankönyveket fejleszteni, amelyek a szakma megújítását és nem a konzerválását szolgálják, mert nincs nyerési esélyük. Sőt jó részük el is fog fordulni a tankönyvektől, mivel a törvény úgy fogalmaz, hogy „jogi értelemben is megszűnik a piaci elvekre épülő tankönyvellátás”.

– Most éppen mi történik, kik írják a jövő tankönyveit?

– Vannak olyan pletykák, hogy a minisztériumba „berántottak” egy tankönyvszerzői, -szerkesztői gárdát, akik már írják a tanterv-kompatibilis könyveket, amelyek egy része akár jövő szeptemberre kész lehet. Tehát rohamtempóban készülnek, nem lesz idő a kipróbálásukra, így kétséges a színvonaluk.

– Lát valami rációt ebben az intézkedésben?

– Az egész kormányzati működést az erőszakos központosítás jellemzi, de a tankönyvpiac államosítása olyan lépés, ami így is meglepő. Egészen elképesztő érv, hogy ez az esélyegyenlőséget növeli. A kormányzati oktatáspolitikában mélységes pedagógiai tudatlanság érvényesül, mely szerint ha ugyanazt tanítjuk mindenkinek, akkor az növeli az egyenlőséget. Köztudottan ennek az ellenkezője igaz. Az egyentanterv és az egyentankönyv nem differenciál, hanem a szelekciót erősíti. Ez az iskola a tanárok és gyerekek köré záródó bilincs ötödik kattanása.

– Mi volt a másik négy „kattanás”?

– Az első a tartalom központosítása a NAT és a kerettantervek által, ami lehetetlenné teszi a különböző gyerekcsoportok igényeihez való alkalmazkodást. A második az iskolafenntartás államosítása, a KLIK létrehozása. Eddig az iskola és az önkormányzat helyben megoldotta a problémákat, ezzel szemben most nem ott születnek a döntések, ahol a környezet kihívásaira a legérzékenyebben tudnának válaszolni. Ennek az intézkedésnek egészen elképesztő anomáliái vannak, sok helyütt kaotikus viszonyokat teremtett. A pedagógusnak 32 bent töltött órájáról el kell számolnia, pedig tudjuk, hogy munkája javát (dolgozatjavítás, felkészülés) otthon végzi, s a tanárok nem alkalmasak arra, hogy a teljes testület egyszerre dolgozzon bennük. A gyereknek pedig bent kell lennie délután négyig. A harmadik kattanás a nem fejlesztő, hanem alkalmazkodási képességet mérő minősítési rendszer, ami az életpályamodell elnevezést viseli, és ami összekapcsolódik a bérrendezéssel. Ez utóbbi biztosan sokakat jól érintett, ennek a többség nyertese rövid távon. Viszont a szakma legjobbjai visszaestek a ranglétrán. Megalázó, hogy egy szakmának az elitjét büntetik, de politikailag ügyes, mert ők vannak kevesebben. A negyedik kattanás a Nemzeti Pedagógus Kar, amelynek minden pedagógus automatikusan tagja, kilépni csak akkor lehet belőle, ha az ember elhagyja a pályát. A kart gyakorlatilag a miniszter irányítja; az nem lehet érdekképviselet, amit a munkavállaló főnöke irányít. Ellehetetleníti a szakszervezetek és a szakmai civil szervezetek munkáját.

– Rossz tankönyvek és oktatási intézkedések akár egy generáció tudását pecsételhetik meg.

– Ez nem ilyen egyszerű, a tanárok nem fogják félredobni a tudásukat és a szokásrendszerüket. Ez egy nagy rendszer, hatalmas óceánjáró, amit katonai parancsokkal sem lehet gyors fordulásra késztetni. Sok minden marad majd a régiben, és azt sem hiszem, hogy a tankönyvek borzalmasak lesznek, csak éppen nem lesznek előremutatóak, progresszívak, csökkentik iskolarendszerünk eredményességét.

– A mostani PISA-jelentés elkeserítő eredményt hozott, a szövegértés terén is. Lehet ezt az új oktatáspolitika következményeként értékelni?

– Általánosságban az eredményeket nem lehet egyetlen kormányzat nyakába varrni, de meggyőződésem, hogy ez a három év igenis hatással volt a szövegértésromlásra, a kompetenciák fejlesztésével 2010 óta nem törődik az oktatáspolitika. Ezzel szemben inkább a műveltséganyag közvetítése a központi jelszó, egy korszerűtlen műveltségkép jegyében. Azok a pedagógusok, akik elindultak a szövegértés fejlesztésének útján, feladták, mert nem volt a munkájukra igény.

– Sokszor halljuk mostanában oktatási ügyekben, hogy nem lesz baj, mert a pedagógus úgyis megoldja a helyzetet. De vajon a korábban sorolt körülmények hogyan hatnak majd a pedagógusokra? Mi lesz erősebb bennük: a gyerekek és a szakma iránti elkötelezettség vagy a feléjük támasztott kritériumoknak való megfelelés kényszere?

– Csak részben bízhatunk abban, hogy a saját bölcsesség, tapasztalat és pedagógiai lelkiismeret lesznek a döntőek. Ha valakit a munkanélküliség réme fenyeget, akkor természetszerűleg erős lesz benne a megfelelési kényszer. Ebből a szempontból az is lényeges, hogy hol tanít, mert egy kis településen, ahol egy iskola van, nincs hová átmennie. Vagy megfelel az adott iskolának, vagy ott kell hagynia a pályát. Sok függ az igazgatóktól, akiket egyébként a miniszter nevez ki. Ha mindaz, amiről beszéltünk, összeadódik, akkor a tanártársadalom gerince roppanhat, bár eddig is kiszolgáltatottak voltak, különösen vidéken a helyi önkormányzatoknak. Ez a kiszolgáltatottság fokozódhat és akár a szakmai lelkiismeret ellenében is hathat. De a legszomorúbb az egészben, hogy egy demokratikus országban már megint a kiskapukat kell keresgélnünk, mint a Kádár-rendszerben.

– A szülőket a tanárok helyzeténél mégis sokkal jobban izgatja, hogy mi lesz a gyerekekkel ebben a túlszabályozott, uniformizált rendszerben. Van mitől félni?

– Szerintem nem kell félni, nem gondolom, hogy mostantól gyerek- és tanárzombik fognak az iskolában járni. Magyarország modern társadalom, ahol nem csak az iskola nevel. Az internetet például nem lehet kikapcsolni. Ha uniformizáltak lesznek a gyerekek, akkor azért nemcsak az iskola hibáztatható, hanem például a tömegkommunikáció is. Hajlamosak vagyunk katasztrófahangulatot kelteni, és hergeljük magunkat, hogy megnöveljük cselekvési ingerünket, mert ami történik, az tényleg rossz. Én ennek az oktatási kormányzatnak minden lépését elhibázottnak tartom, de a hisztériának nincs értelme.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!