Mégse mind mese - Mindenki hallott már Szodomáról és Gomoráról – és kíváncsi is, milyenek lehettek ezek a bűnös városok. De míg a laikusok csak legyintenek, mert lehet, hogy nem is léteztek, a napokban kiderült: megtalálták Szodomát.
Tűz és kénkő: ez volt a parázna városok büntetése az Ószövetség szerint. Dr. Steven Collins, a Trinity Southwest Egyetem professzora szerint a Holt-tengertől alig 13 kilométernyire sikerült megtalálniuk azt a bronzkori városállamot, amit egykor belepett – ha nem is a kénkő, de rengeteg por és föld. Óriási területen fekszik, elhagyatott, s mivel a legendák szerint a Jordán folyótól keletre Szodoma volt a legnagyobb, a most talált városfalak pedig a korábban feltártakhoz képest legalább ötször nagyobb területet ölelnek körül, s még a koruk is stimmel nagyjából (a régészek szerint i. e. 3500 és i. e. 2350 között épülhettek), ezért kizárásos alapon a bűn tanyáját találták meg.
Gomoráról egyelőre nincs hír, ráadásul a legendák szerint további három, a környéken elhelyezkedő parázna város – Adma, Cebóim és Bela – is megsemmisült a büntetésben. A közelben többen és többször is próbálták már azonosítani az egykor lakott területeket (még a Holt-tengerben is kutattak), ráadásul több ókori várost is feltártak a régészek, egyelőre Szodoma tűnik biztosnak.
A város eleddig megmagyarázhatatlan okból elnéptelenedett a középső bronzkor idején, majd feledésbe merült. A szenzációra éhes turistáknak sem igazán látványos a lelőhely – nagy paráznaságokat nem őrzött meg a föld.
Ha annyi forintunk lenne…
…ahányan próbálták már megtalálni Atlantiszt, magunk is indíthatnánk egy expedíciót. A legendás elsüllyedt szigetország az amatőr és profi régészek egyik legkeresettebb célpontja. Történetét Platón görög filozófus írta le. Igaz, nem látta a szigetet, de hallotta nagyapjától a mesét, akinek maga Szolón (szintén filozófus) mesélte, hogy valahol Héraklész (ugyancsak megsemmisült) oszlopaitól nyugatra van egy csodálatos ország, amely a létező világok legjobbika és leggazdagabbika. A kacifántos ismereteket Platón Timaiosz és Kritiász című dialógusaiban örökítette meg. Atlantisz szomorú véget ért: amikor lakosai nem tisztelték már isteneiket, a tenger (vagyis a sziget ura, Poszeidon) örökre eltemette.
A reneszánsz a görög-római kultúra, s így az egykori legendák újjáéledését is elhozta. A 16. században leginkább a filozófusokat foglalkoztatta a kérdés: hová lett Atlantisz?
A spanyol Juan de Mariana Spanyolország környékén kereste volna, Olof Rudbeck svéd tudós viszont már arról győzködte társait egy évszázaddal később, hogy a csodaország Svédország partjainál keresendő – igaz, ő azt is hitte, hogy Ádám és Éva svédül beszélt, és ebből alakult ki a héber és a latin. Komoly kutatások csak a 19. században kezdődtek, ekkor azonban Mexikótól Görögországon át az Antarktiszig mindenhol felfedezni vélték. Legmesszebb talán Giorgio Grongnet máltai építész merészkedett, aki 1828-ban Máltát nevezte meg Atlantiszként. Néhány évvel később kiderült, hogy a bizonyítékként szolgáló leleteket hamisította. A másik nagy hamiskártyás 1912-ben tűnt fel a semmiből. Azt állította, hogy ő a Tróját felfedező Heinrich Schliemann unokája, Paul, és megtalálta Atlantiszt – méghozzá az Atlanti-óceán mélyén. A történetet már a maga korában is kétkedve fogadták, főleg azután, hogy Paul egy szép napon nyomtalanul eltűnt – akárcsak egykor Atlantisz.
Van, de nincs
Az ókori útikönyvek melegen ajánlották a hét világcsoda meglátogatását, ezek közül van egy, amelyről a mai napig nem tudjuk biztosan, hogy egyáltalán létezett-e. A történészeket Szemiramisz függőkertje bizonytalanítja el. Aki hisz a létében, az többnyire úgy tudja, hogy a csodálatos építmény, melyet a babiloni király, II. Nabú-kudurri-uszur építtetett i. e. 600 környékén felesége megörvendeztetésére, Babilonban állt. Nemrég azonban Stephanie Dalley, az oxfordi egyetem keleti intézetének egykori professzora meglepő csavart vitt a történetbe: szerinte ugyanis a függőkert Ninivében, vagyis Babilon riválisának , az Asszír Birodalom székvárosában épült meg. A tudós szerint az ókori görög történetírók az idő- és térbeli távolság miatt nem igazán voltak képben, összekeverték a két népet.
Ráció van az elméletben, ugyanis a függőkert első görög nyelvű leírásai az i. e. I. században keletkeztek, ráadásul (ahogy Platón és Atlantisz esetében) ők is sokadforrásból ismerték a csodás építményt.
Szintén nem találják Eldorádót, Dél-Amerika arannyal tömött városát sem. Létezésre legfeljebb a hódító tengerészek utalnak. Az első expedíció 1539-ben, Gonzalo Pizarro spanyol hódító vezetésével indult. Aranybányát nem talált, ám alaposan eltévedt a dzsungelben. Sokan jártak hasonlóan, és a mai napig rengetegen kutatják az aranyvárost. Legutóbb 2010-ben egy finn és két brazil tudós (Martti Parssinen, Denise Schaan és Alceu Ranzi) jelezte, hogy talált egy várost Brazília mélyén. Ha igazuk van, Eldorádó elveszthette fényét, aranynak ugyanis nyomát sem lelték.
Nagy találatok
1. Trója
A német származású hobbirégész, Heinrich Schliemann figyelmesen olvasta Homérosz eposzát,
így feleségével, évtizedes kutatómunka után, 1873-ban befejezte a mindaddig nemlétezőnek
hitt Trója feltárását.
2. Machu Picchu
Hiram Bingham amerikai politikus és régész 1906 és 1915 között öt expedíciót vezetett Peruba,
ahol az utolsó inka fővárost, Vilcabambát kereste. 1911 júliusában egy indián földműves
elmesélte neki, hogy van egy elhagyatott város az erdő mélyén. Bingham élete végéig hitte,
hogy Vilcambambát találta meg, pedig egy ismeretlen várost tárt fel, melyet a legközelebbi
hegycsúcsról neveztek el Machu Picchunak.
3. Babilon
„Az istenek kapuját” sokáig nem létező városnak hitték. Feltárása Robert Koldewey német
régész nevéhez fűződik, 1899-ben kezdtek hozzá. A kutatók megtalálták azokat a köveket is,
amelyek egykor talán Bábel tornyának alapjait képezték.
"Z.", a mítikus város
A legendák néha mesés vagyonokról szólnak, míg a valóság ennél jóval kevesebb anyagi haszonnal jár. „Z.”: így nevezte Percy Harrison Fawcett (Indiana Jones ihletője) azt a mitikus várost, amelynek kereséséreaz életét tette fel. Az angol régész keresztül-kasul bejárta Dél- Amerikát, hogy eltüntesse a térképről az utolsó fehér foltokat is. 1925-ben fiával indult felkutatni Z.-t. Ekkorra már megszállottja lett a városnak, ahol szerinte egy magasabb rendű indián civilizáció nyomaira bukkanhat. A kutatás során fiával együtt nyomtalanul eltűnt.
600/4
Hatszáz derék spanyol legény indult el felfedezni Amerika partjait az 1500-as évek hajnalán. Az élükön Alvar Nunez Cabeza de Vaca állt, céljuk pedig az volt, hogy arannyal megrakodva térjenek vissza. Már az első megállónál, még a spanyol partok közelében 100 legény dezertált. Aztán jött egy hurrikán, ami 60 ember életét követelte. Miután elérték az amerikai földrészt, 240 embert a helyi lakosok öldöstek halomra, majd újabb hurrikán kapta el hajójukat. Nyolcvan kalandor egy hajótörés után egy szigeten megpróbált békésen (és megtörve) beilleszkedni a helyi közösségbe. Tíz évvel később megérkezett a mentőexpedíció – ám ekkor már csak 4 spanyol volt életben. Őket hazaszállították. Minden idők legsikertelenebb felfedezőútjának végén egyetlen aranytallérral sem lettek gazdagabbak. De legalább éltek.
„Ugyebár dr. Livingstone-hoz van szerencsém?”
A világhírű mondat 1871. október 28-án hangzott el, amikor Henry Morton Stanley brit újságíró és Afrika-kutató négy év után meglelte David Livingstone- t. A hittérítő 1841-ben érkezett Afrikába, s bár rengeteg felfedezés fűződik a nevéhez (ő térképezte fel Tanganyikát is), egy idő után semmit sem lehetett tudni hollétéről. Stanley felkutatta, s bár a jeles pillanatban százmérföldes körben nem volt kettejükön kívül európai ember, megkérdezte, hogy biztos a keresett személyre bukkant-e rá.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!