Méltatlan minősítés –
Sok bosszúságot okoz a pedagógusoknak a portfólióírás és az életpályamodellel bevezetett minősítési rendszer. A beadott anyagokat főleg szubjektív szempontok szerint értékelik a bírálók, ráadásul a rendszer nem alkalmas arra, hogy a tanárok valódi teljesítményét mérje. Sokan mégsem fellebbeznek, ha nem sikerül a minősítés.
„A portfóliómban a szakmai életutam ismertetésében őszintén leírtam, hogy mi a problémám a pedagógus minősítéssel. Valószínűleg ez is hozzájárult, hogy nem találták megfelelőnek az anyagomat” – kezdi történetét Marton Lívia, aki a nagyalásonyi általános iskolában és a Pápai Református Teológiai Akadémián tanít angolt.
Ő is, mint mindenki, 2013-ban az életpályamodell bevezetésekor a Pedagógus 1 kategóriába került, 30 éves tapasztalattal a háta mögött innen szeretett volna feljebb lépni, amikor nekikezdett a minősítési eljárásnak. Az anyagát viszont a bíráló nem találta megfelelőnek, és néhány formai hiba mellett azt is szóvá tette, hogy a minősítési rendszer kritikája nem lehet része a portfóliónak, arra a szakszervezeti mozgalom a megfelelő hely.
Líviát megdöbbentette, hogy olyan ember értékeli mások munkáját és dönt a sorsukról, aki a 18 soros bírálatban 28 helyesírási és központozási hibát vétett. Fellebbezett és megpróbálta kijavítani a hibákat (a bíráló például kifogásolta, hogy megsérti az anonimitást, az egyik dokumentumban ugyanis benne maradt néhány gyerek neve), a rendszer azonban négy hónappal a feltöltés után már nem engedett hozzáférni a feltöltött anyagokhoz.
Méltatlan minősítés
A tanárnő panaszát – hogy nem tudta javítani a portfólióját – elutasították, több mint 70 ezer forint befizetése után kénytelen volt újra belevágni a hosszadalmas minősítési eljárásba, ugyanis a „munkaviszony megszűnését vonja maga után”, ha valaki nem vesz részt a minősítési eljáráson vagy nem sikerül neki.
Lívia továbbra is vallja, hogy a portfólióírás nem lehet megfelelő alap az ilyen fontos, emberek sorsát meghatározó döntésekhez. Úgy gondolja, a pedagógus legfontosabb eszköze a saját személyisége, amit az ilyen dokumentumok egyáltalán nem tükröznek híven. Annál is inkább, mert tapasztalatai szerint sokan mással íratják meg a portfóliójukat vagy kozmetikázzák a valóságot. „A hivatásuk iránt mélyen elkötelezett, karizmatikus tanáregyéniségek mélyen megalázónak tartják ezt a procedúrát” – írta le a blogjában is.
„Én ezt nem elsősorban magam miatt mondom el mindenhol. Vannak, akiknek nincs más lehetőségük, és nem merik felemelni a szavukat” – teszi hozzá. Marton Líviának voltak javaslatai, hogy hogyan lehetne megváltoztatni a rendszert, de ezzel sem aratott osztatlan sikert. Szerinte például a minősítőknek 3 előre nem egyeztetett időpontban kellene meglátogatniuk a tanár óráját, mert most előfordul, hogy a diákokat tudatosan készítik fel a bizottság érkezésére, ez pedig nem tükrözi a valóságot.
A bizonytalan pedagógusok „segítésére” komoly üzletág épült, az interneten rengeteg olyan céget találni, amely pénzért nyújt tanácsokat a portfólió megírásához. Hogy az így születő anyagok mennyire tükrözik a valóságot vagy mennyire épülnek egy sémára, senki nem tudhatja.
Nem számít a több diploma
„Még egy-két óralátogatásból sem feltétlenül derül ki, hogy a pedagógusnak milyen a kapcsolata a gyerekekkel, a szülőkkel és a kollégákkal. Hiszen az iskolai munka csapatmunka, és nagyon fontos, hogy a pedagógus mennyire tud partnerként viszonyulni a többi dolgozóhoz, a diákokhoz és szülőkhöz” – erősíti meg Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, aki ugyanakkor olyan esetet is ismer, amikor egy gyengének minősített portfólió után a szakértőket éppen az óralátogatás győzte meg, mert a tanár fantasztikus összhangban volt a gyerekekkel.
„Nem az a probléma, hogy át kell esni egy minősítési eljáráson, csak a módszer szakmailag elhibázott. Egyetlen pedagógus sem az ellen tiltakozik, hogy egy külső szakértő objektív szempontok szerint megnézze a munkáját, és adott esetben tanácsokkal lássa el, segítse. Már önmagában méltatlan volt, hogy a bevezetéskor mindenkit, függetlenül a tapasztalatától, korától, végzettségétől besoroltak a legalacsonyabb, Pedagógus 1 kategóriába, ez teljes abszurdum” – teszi hozzá Galló Istvánné, kiemelve, hogy az életpályamodell semmilyen módon nem jutalmazza, ha valakinek több diplomája van, holott sokaknak a pedagógusvégzettsége mellett van más egyetemi, például mérnöki képzettsége. Ezek a teljesítmények a bérben a felsőbb szinteken sem jelennek meg, így a szakszervezeti vezető szerint ez a rendszer nem motiválja a tanárokat, hogy képezzék magukat.
Szubjektív szempontok
„Azt szoktuk mondani, hogy ez a minősítés valójában egy elcseszett munkaalkalmassági vizsgálat. De igazából arra sem alkalmas, mert önbevallásra kényszeríti a pedagógusokat, másrészt a portfólió és két óra látogatása alapján nem lehet képet kapni a pedagógus munkájáról és teljesítményéről” – erősíti meg Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője.
„Több olyan esettel is találkoztam, amikor a pedagógusoknak első körben nem sikerült a minősítési eljárás, a fellebbezés mégis sikeres volt. Ilyenkor azt tudjuk támadni, hogy a bíráló a pedagógusi kompetenciák értékelésénél nem vett figyelembe bizonyos elemeket a portfólióból” – mondja rámutatva: ugyanazt a portfóliót többféleképpen is lehet értékelni, de a pedagógusok nagy része nem támadja meg a döntést, mert a szakértő véleményét önmagában nem lehet felülbírálni. Szervezetük jogsegélyszolgálatot üzemeltet az érintett tanároknak, akiknek legtöbbször az a problémájuk, hogy nem sikerül elérniük elég százalékot a minősítő eljáráson. De azt, hogy pontosan mennyi az elég, nem jogszabály rögzíti, hanem az Oktatási Hivatal kapott ennek szabályozására rendeleti felhatalmazást.
A minősítési eljárás abszurditásán is túltesz az úgynevezett pedagógiai-szakmai ellenőrzés. Többször megesett, hogy a szakértői bizottság tagjai nem is olyan szakosak voltak, mint a tanár. Ez például egy nyelvtanár esetében különösen pikáns, előfordult, hogy az ellenőrök nem is beszélték az adott nyelvet.
Nagy Erzsébet találkozott olyan esettel is, ahol az elnök egy nagyvárosi elit gimnázium tanára volt, és egy vidéki kis általános iskolában tanító pedagógust nem engedett át a minősítési eljáráson.
„Fogalma sem volt róla, hogy milyen tudásszint várható el egy ilyen iskolában, ilyen korú gyerekektől” – teszi hozzá, megemlítve: olyan is előfordul, hogy a minősítőknek maguknak nincs meg a megfelelő végzettségük. De rendszerszintű problémának tekinthető, hogy a minősítést végzők valójában nem a szakma által is nagyra tartott pedagógusok.
„Nem arra megy ki a játék, hogy végül a pedagógus valamiféle visszajelzést kapjon arról, hogy hogyan tudna jobb lenni a munkájában. Ez pedig rettenetesen lelombozó” – mondja Nagy Erzsébet, aki azt gondolja: jobban jártak volna, ha a kezdeti bojkottakciók nem halnak el, széles körű összefogással talán sikerülhetett volna egy igazságosabb rendszert kiharcolni.
Becsapós bérek
Az elmúlt hónapokban az iskolákban rengeteg problémát okozó tanárhiány éles kritikája az életpályamodellnek – véli Galló Istvánné, a PSZ elnöke. Hiába beszélnek a döntéshozók megemelt bérekről, egy pályakezdő, főiskolát végzett pedagógus keresete 2018. január 1-jétől kevesebb lesz, mint a garantált bérminimum. A bérrendszer nem tükrözi a minőségi és a többletmunkát, nem ismeri el, ha valakinek több diplomája van, és bár a pályájuk végén lévő tanárok tisztességes fizetést kaphatnak, a kezdőbérek nagyon alacsonyak.
„Egy fiatalnak nem perspektíva, hogy 30 év múlva jól fog keresni. Neki most kell egzisztenciát teremteni, családot alapítani, azt pedig ebből a bérből nem nagyon lehet” – mondja Galló Istvánné. A béremelés 2013-as bevezetésekor a kormány nem tudta egyszerre odaadni a megígért, törvényben rögzített összeget, így lépcsőzetes emelés mellett döntöttek, amelynek utolsó részlete most szeptemberben volt esedékes. A szakszervezet sztrájkbizottságának valóban volt egy olyan kérése, hogy teremtsenek külön fedezetet a jó munkát végző pedagógusok elismerésére. Ám ahelyett, hogy erre a döntéshozók külön keretet biztosítottak volna, a mindenkinek megígért béremelés utolsó részletét tették differenciáltan adhatóvá, a szakszervezetek kérésére hivatkozva. Holott az érdekképviseletek nyilvánvalóan nem azt kérték, hogy ez a mindenkinek járó emelés terhére történjen.
Szeptemberben az igazgatók maguk dönthettek arról, hogy kinek mennyi pénzt adnak a rendelkezésre álló keretből.
Pontosabban dönthettek volna, mert végül a többség úgy határozott: mindenkinek azonos összegű emelést ad.
Vagyis végül az igazgatók korrigálták a minisztérium helytelen döntését. Azt ígérték: kormányrendeletben fogják a differenciálás rendjét rögzíteni, ez azonban azóta sem történt meg. Azt viszont egyelőre nem tudni, mi lesz jövő szeptembertől, ez az emelés csupán egy tanévre szól, így könnyen lehet, hogy a következő tanévben csökken a pedagógusok fizetése. A kormány egy másik ponton sem tartotta be, amit a pedagógusoknak ígért. Korábban a minimálbért vették alapul a bérek kiszámításához, 2014-ben azonban – az ígéret ellenére – meggondolták magukat. A „vetítési alap” így maradt az akkori minimálbér, 101 500 forint, miközben a minimálbér emelkedett és jövőre is fog. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy pályakezdő havonta 70 ezer, éves szinten 840 ezer forinttal keres kevesebbet, mint amennyit az eredeti ígéret szerint kaphatna, egy tapasztalt pedagógus esetében ez havonta több mint 100 ezer forint is lehet.
Mindemellett a munkafeltételek sem túl vonzóak: Galló Istvánné szerint a pedagógusok teljesen magukra vannak hagyva. Az oktatási munkát segítők – iskolapszichológus, fejlesztőpedagógus, pedagógiai asszisztens, szociális munkás, gyermekvédelmi felelős – szinte teljesen hiányoznak, ezért minden teher a tanárokra hárul, pedig mindez nem az ő feladatuk egy jól működő országban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!