„A portfóliómban a szakmai életutam ismertetésében őszintén leírtam, hogy mi a problémám a pedagógus minősítéssel. Valószínűleg ez is hozzájárult, hogy nem találták megfelelőnek az anyagomat” – kezdi történetét Marton Lívia, aki a nagyalásonyi általános iskolában és a Pápai Református Teológiai Akadémián tanít angolt.

 
VH, 2017. december 2.

Ő is, mint mindenki, 2013-ban az életpályamodell bevezetésekor a Pedagógus 1 kategóriába került, 30 éves tapasztalattal a háta mögött innen szeretett volna feljebb lépni, amikor nekikezdett a minősítési eljárásnak. Az anyagát viszont a bíráló nem találta megfelelőnek, és néhány formai hiba mellett azt is szóvá tette, hogy a minősítési rendszer kritikája nem lehet része a portfóliónak, arra a szakszervezeti mozgalom a megfelelő hely.

Líviát megdöbbentette, hogy olyan ember értékeli mások munkáját és dönt a sorsukról, aki a 18 soros bírálatban 28 helyesírási és központozási hibát vétett. Fellebbezett és megpróbálta kijavítani a hibákat (a bíráló például kifogásolta, hogy megsérti az anonimitást, az egyik dokumentumban ugyanis benne maradt néhány gyerek neve), a rendszer azonban négy hónappal a feltöltés után már nem engedett hozzáférni a feltöltött anyagokhoz.

Cikkünk a friss Vasárnapi Hírek 14. oldalán folytatódik


A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és következő lapszámunk megjelenéséig kapható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!