Menthetetlen helyzetben a mentőszolgálat?

Egy orvos két éven át gyűjtötte azokat az eseteket, ahol a rendszerhiba, vagy akár a dolgozók kompetenciájának hiánya halált, vagy egészséget veszélyeztető helyzetet okozott. „Vége. Tessék tudomásul venni, hogy vége. A főigazgató lemondott önökről. Bajba jutott? Kórházba kellene menni? ... Tessék inkább kenózni…” – kezdi legutóbbi blogbejegyzését dr. Túri Péter, a magyar légimentés megálmodója, aki szakértőként külföldi mentési rendszerek fejlesztéseinek felkért vezetője. Szerinte az, hogy a mentőszolgálat mégis működik, nem a menedzsmentnek köszönhető, hanem a sok ezer mentődolgozónak. Már persze, ha a vezetés biztosítja a szükséges gépkocsiparkot.

Legutóbb a héten Csepelen „pukkadt ki a lufi” és derült ki, hogy a jelenlegi rendszer mennyire is alkalmas feladata ellátására. Lerobbant ugyanis az ottani esetkocsi, amit azonnal a szervizbe vittek. Csakhogy a javítás – itt történetesen nagyjából 65 ezer forintról volt szó – kizárólag főigazgatói engedéllyel történhet, így a kollégák várták az engedélyt. Reggeltől este hat óráig. Addig lényegében leállt a mentés, ennek a térségnek a három autójából egy másik, a ráckevei is a szerelőnél vesztegelt. Vagyis se a csepeli, se a ráckevei állomáson nem volt mentőtiszttel kivonuló esetkocsi, úgyhogy megesett, hogy Budáról kellett autót küldeni a XXI. kerület, illetve környékén történő sürgős riasztásokhoz – komoly szervezéssel és jelentős késésekkel. Végül az engedélyt nem kapták meg, helyette viszont Szentendréről jött egy kocsi, mint kiderült az utolsó tartalékautó. Információink szerint pénzhiány miatt pillanatnyilag csak a Róbert Károly körúti központban 80 autó vár arra, hogy az OMSZ-vezetés rábólintson a szervizre. Ennyi jármű hiányzik pillanatnyilag a mentőmunkából, tartalékok viszont már nincsenek.

Már három évvel ezelőtt kondultak a vészharangok: 2011 januárjában 247 gépkocsi érte el a tízéves életkort, köztük olyanok, amelyek 600-800 ezer kilométert futottak. Az akkori jogszabály még 10 évben maximálta a mentésben használható gépkocsik korát. Később – mivel több mint háromszáz kocsit kellett volna leállítani – módosították a rendeletet, és kitolták a korhatárt 13 évre. Akkoriban körülbelül 150 új járműre lett volna szüksége az OMSZ-nak, szinte azonnal, valamint ezeken felül további 230 autó beszerzését tervezték. Mártai István, a mentőszolgálat főigazgatója akkor úgy fogalmazott: olyan volumenű a járműpark elöregedése, hogy nincs idő megvárni az uniós pénzt. Ha a 150 gépkocsi cseréje nem történik meg minél hamarabb, akkor a tartalékgépjármű-park száma minimálisra csökkenhet. Az első esetkocsikra azonban még így is 2011 decemberéig kellett várni. Összesen 37 darab érkezett, 850 millió forintért. Réthelyi Miklós korábbi erőforrás-miniszter akkor azt mondta: további 570 millió forintos támogatásból hamarosan 23 kisebb esetkocsi, valamint egészségügyi felszerelés beszerzésére lesz lehetőség. A 23 úgynevezett „B” típusú mentőautó végül 2012 júliusában állt szolgálatba. Az ünnepélyes bemutató sajtótájékoztatón Győrfi Pál szóvivő közölte: a mentőszolgálat 1,45 milliárd forintos kormányzati forrásból tovább folytatja a kiöregedett, amortizálódott mentőkocsik csereprogramját.

Csak tetézi a mentésben dolgozók aggodalmát a fentebb említett mentés-másképp.blog.hu-n nyilvánosságra hozott belső levél. Ebben Mátrai István jelenlegi főigazgató február közepén hatályon kívül helyezte azt elődje, dr. Göndöcs Zsigmond által még 2008-ban kiadott főigazgatói utasítást, amely a mentési feladatok hatékonyabbá tételéért született. A dokumentum egyfajta „minimumkövetelményt” határozott meg a regionális mentőszervezetek számára: a többi közt elrendelték benne, hogy a mentőszolgálat gépkocsiparkjának legalább 85 százaléka részt kell, hogy vegyen a napi mentésben, a roham- és esetkocsi-szolgálat üzemeltetésére kiemelt figyelmet kell fordítani, valamint, hogy engedélyeznek olyan munkaügyi intézkedéseket, mint a túlóra, rendkívüli berendelés, szabadságmegszakítás.

Az elmúlt hetekben rendkívül sok mentésben dolgozóval beszéltünk, véleményüket, álláspontjaikat kérdeztük. Szerintük a megszüntető utasítással a főigazgató azt üzeni: oldják meg a szolgálatvezetők a szolgálatok kiállítását úgy, ahogy tudják, túlórapénz, vagy bármiféle rendkívüli költségfedezet nincs. Vagyis, ha elfogy a normál munkaidő, a szolgálatvezetőt nem kötelezi semmi, hogy biztosítsa a legmagasabb szintű, orvossal ellátott mentést. A mentés-másképp.blog.hu szerzője úgy véli, a cég persze sosem volt képes a 100 százalékát kiállítani a kocsiknak, de volt idő, amikor legalább törekedtek rá. Egy, az FN24 által megkérdezett, az OMSZ-nál több éven át gépkocsivezetőként dolgozó volt „bajtárs” szerint a 2008-as rendelkezés ignorálása – és az ezzel együtt járó kapacitáscsökkentés – jelentősen veszélyeztetheti a betegellátást. Szerinte gyakran előfordul, hogy például az egyik nappalos mentőautó tizenkét óra helyett csak nyolc vagy tíz órában „fut”, mert így jön ki túlóra nélkül a havi óraszám. Amennyiben azonban még ezt a minimumot is eltörlik, az akár súlyos következményekkel is járhat a betegekre nézve. Miként csak a szerencsén múlt, hogy a legutóbbi, csaknem teljes napos csepeli leállás nem okozott tragédiát.

Az Országos Mentőszolgálat szerint viszont a csepeli mentőállomáson nem állt le a mentés. Ahogy Győrfi Pál, a cég kommunikációs vezetője lapunknak küldött levelében fogalmaz: „a kérdéses időszakban a csepeli mentőállomás négy szervezett és szolgálatban lévő kocsija közül az egyik esett ki átmenetileg a munkából (hordágy-meghibásodás) egy esetellátás (újraélesztés) után, 9 óra 40 perckor. A csepeli mentőállomás körzetében (XXI. kerület) a 9 óra 40 perctől a nappali szolgálat végéig 4 sürgős esethez kellett mentőegységet riasztanunk, a segítség mindegyik esetben időben helyszínre érkezett.” A mentődolgozók szerint viszont, ha hordágy-meghibásodás lett volna csupán, ahhoz nem kell márkaszerviz, a sürgősségi esetekhez szükséges rohamkocsi viszont egyetlenegy sem volt adott időben az állomáson, csupán mentőápolós kocsi. Arra a kérdésünkre, igaz-e, hogy minden egyes javításhoz főigazgatói engedély kell, Győrfi azt írta: „a gazdálkodás, kötelezettségvállalás rendjét az Országos Mentőszolgálat (más állami intézményekhez hasonlóan) szigorúan szabályozta”.

A mentődolgozók beszámolói szerint rendszeres 20-30 perces várakozással, illetve a legfeljebb 70 százalékos 15 percen belüli kiérkezéssel kapcsolatban Győrfi Pál azt írta: „Minden egyes adat számítógépes feldolgozásra kerül, azokat monitorozzuk és analizáljuk. A sürgős esetben történő 15 percen belüli helyszínre érkezés nem norma, hanem egy általánosan használt viszonyítási alap. Egy olyan érték, melyet a legfejlettebb európai országokban sem tudnak minden esetben teljesíteni, hiszen sajnos mindenhol előfordul olyan, hogy egy területen egyszerre sok hívás érkezik, így a többedik címre már csak messziről indulhat segítség, mely 15 percnél hosszabb idő alatt érkezik a beteghez. Magyarországon a 15 percen belüli kiérkezés aránya 78 százalék, melynek az is oka, hogy ma még vannak olyan területeink, ahol a legközelebbi mentőállomás 15 percnél hosszabb időnyi távolságra van.” A szóvivő szerint a mentőellátás folyamatosan biztosított, egyértelműen ellátási anomáliához köthető halálesetekről nincs tudomása.

Másnak viszont van tudomása ilyenről. Az OMSZ kötelékéből 2010-ben távozott szakorvos az egyik fővárosi sürgősségi osztály helyettes vezetőjeként kapcsolatban maradt a mentőkkel. Két éven át, 2011 és 2012 között gyűjtötte azokat az eseteket, ahol a rendszerhiba, vagy akár a dolgozók kompetenciájának hiánya halált, vagy egészséget veszélyeztető helyzetet okozott. Szerinte nincs is ezen csodálkozni való, mikor van, hogy mondjuk, egy budapesti szolgálatban 5 rohamkocsira éppen egyetlen szakorvos jut, vidéken pedig még ennél is rosszabb a helyzet. A sürgősségi orvos előadásaiban is konkrét esetek felsorolásával hívja fel a figyelmet a hibákra. Egy 31 éves nő esetét meséli, aki a Szent Imre kórháztól 800 méterre lett rosszul: „Megnézik a lakcímkártyáját, XX. kerületi lakos, oké, akkor vigyük a dél-pesti kórházba, miközben ott van mellettük egy kőhajításra a másik. A nőnek iszonyú fejfájása van, sugárba hány és egyéb nyilvánvaló jele az agyi történésnek, de senki még csak nem is gondol rá. Ellátás nélkül szállítják be, a nő ezután a kórházban meghalt. De sorolhatnám a dokumentumokkal bizonyítható eseteket. Nemegyszer előfordult, hogy nem ismerték föl az infarktust, ezért jóval később került ellátásra, ami maradandó egészségkárokat okozott. Vagy, ha a kórházban felismerjük az infarktust, onnan, mondjuk, a megfelelő ellátóhelyre akarjuk szállíttatni, nem ritka az egy vagy háromnegyed órás várakozás, mert nincs autó.” És ennek a történetnek itt aligha van vége.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!