Az ország legjobb mentőautó-vezetője tizennégy éves pályafutása során csaknem félmillió kilométert vezetett. Örülne, ha mindig ugyanazon a kocsin dolgozhatna.
– Négyszáz-ötszázezer kilométer van az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentőautóiban, gyakran kell átvizsgálásra hordani őket – indokolja, miért nem ülhet mindig ugyanabban a gépkocsiban.
Kovács László (37) az OMSZ váci munkatársa. Kissrácként megtetszett neki a sziréna hangja. – Tűzoltót nem vezetnék, csak a mentő vonzott.
Álma 23 éves korában vált valóra. Gépjármű-technikusnak tanult, s mire az iskolát elvégezte, megszerezte a jogosítványt. Sorkatonaként sofőr lett, miután leszerelt, teherautót, autóbuszt is vezetett. 1997-ben a Volánnál dolgozott, mikor egy nap besétált a váci mentőállomásra. Felvették. Senki sem értette, miért hagyja ott állását feleannyi fizetésért. – Nem múlt el a gyerekkori vágy, mindig a mentőket láttam magam előtt – indokolja. A váltást nem bánta meg. Nem titkolja, néha kedvét szegi a fizetés, ami most havi százezer az éjszakai pótlékokkal.
– Vannak, akik szidnak, dobálnak, ütnének is bennünket, amiért szerintük nem öt perc alatt érünk a helyszínre. Némelyeknek hiába mondjuk, nem repülővel járnak, hanem a közúti forgalomban.
Kovács László akkor szokott bosszankodni, amikor indokolatlan riasztást kapnak, vagy a segélykérésről kiderül, vaklárma. – Van, aki azért kér mentőt, mert elvágta az ujját. Kimegyünk hozzá, ott tudjuk meg, hagymát szeletelt, a kés megcsúszott, az éle csupán a bőrt sértette, vér se folyt. Többször megesik az is – folytatja –, hogy ahova hívnak minket, senki sincs. Mikor mentősnek állt, nem kellett egészségügyi tanfolyamot végeznie, mint a mostani belépőknek. Idővel szokta meg a betegek, a vér, a csontok látványát. – Szájon vesszük a levegőt, orron fújjuk ki – idézi az íratlan szabályt, ez lendíti át azokon a pillanatokon, amikor munka közben a rosszullét kerülgeti.
A sikeres újraélesztés a szakmai csúcs, ilyenkor felszabadul benne a boldogsághormon. Arra a legbüszkébb, amikor olyan 12 éves kislányt hoztak vissza a halálból, akinek leállt a légzése mire a gyerek-rohamkocsi kiért. Sokáig azt képzelte, nem vele történt, mikor azért riasztották, mert egy kisteherautó elgázolt egy bicikliző kisfiút. A helyszínen tudta meg, legjobb barátja gyermeke az áldozat. Menthetetlen volt.
Kezdetben csak nappal dolgozott, sok év rutinja kellett ahhoz, hogy éjszaka is szolgálhasson. Azóta partiautón sofőr – így nevezik mentős berkekben a 24 órás szolgálatban lévő mentőautót. Ha szükséges, sok orvosi műszerrel felszerelt roham- és esetkocsi volánjához is beül. – Ezekben nem lehet felesleges mozdulatot tenni, nehogy leverjünk valamit, és szinte becsukott szemmel kell tudni, hol van a tubus, ha a mentőorvos kéri, azonnal elő kell venni.
Nemrég telefonon hívták: részt venne-e a Mentőgépjármű-vezetők I. Országos Ügyességi és Szakmai Versenyén? – Főnöknek nem mondunk nemet – mondja viccesen, miért indult az egy hete Tiszaújvárosban rendezett megmérettetésen. Műszaki és KRESZ kérdésekre kellett válaszolni, az ügyességin többek közt szlalomozni, távirányítóval kaput nyitni. Ez utóbbit a versenyzők akkor teljesítették jól, ha a visszapillantó tükrök és a kapuszárnyak közt legfeljebb öt-öt centi volt. Kovács László a megadott távolságon belülre nyitotta a kaput. Végül 44 mentőgépkocsi-vezető közt ő szerepelt a legjobban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
