Jesse Helms harminc évig volt a washingtoni szenátus republikánus tagja. Első kampányát 1972-ben a bevándorlásellenes közhangulatra alapozta. Pontosabban arra, hogy észak-karolinai választói úgy gondolták, a magas munkanélküliséget a bevándorlók okozzák. Ellenfele, a demokrata Nick Galifianakis hiába érvelt racionálisan és hozott fel különböző statisztikai adatokat, amelyek cáfolták Helms állításait, veszített. Helms egyébként később rasszista, homofób és nőellenes kiszólásairól vált ismertté az amerikai közéletben. Hat évvel később a szomszédos Dél-Karolinában egy másik republikánus, Caroll Campbell győzött. Az ő kampányának középpontjában ellenfelének zsidó származása állt. Miközben saját magát született dél-karolinaiként emlegette, kihívójával kapcsolatban minden lehetséges fórumon elmondta, hogy „zsidó emigráns”. Mindkét kampányt Arthur J. Finkelstein tervezte és vezényelte.

 
 

A most 70 éves politikai kampányguru zsidó bevándorlók gyermekeként született Brooklynban. Tehát maga is zsidó, és nem mellékesen meleg, össze is házasodott szerelmével még 2004-ben, együtt nevelik örökbe fogadott gyermeküket. Sem származása, sem nemi identitása nem befolyásolta Finkelsteint abban, hogy antiszemita, bevándorló- vagy éppen melegellenes kampányokat vezessen.

„A politikában az objektív igazság nem lényeges. Kizárólag a látszat számít” – mondta kevés nyilvános megszólalásainak egyikében. A negatív kampányok atyjának vagy egyszerűen csak „Méregkalmárnak” (a Velencei kalmár – Merchant of Venice – című Shakespeare-dráma után Merchant of Venomnak) nevezett Finkelstein matematikusi és statisztikai végzettséggel a zsebében elemzőként kezdte pályáját Richard Nixon 1968-as kampányában.

Portréját elsőként és a magyar sajtóban legrészletesebben Rényi Pál Dániel, a Magyar Narancs akkori (és a 444.hu jelenlegi) újságírója rajzolta meg. E szerint Finkelstein főként a negatív mintákat vizsgálja, rendszeresen méri az egyes társadalmi csoportokat érintő előítéleteket, és ez alapján javasolja ügyfeleinek az üzenetek megfogalmazását. A másik fontos stratégiai alapvetése az, hogy „Mérd fel ellenfeled gyenge pontjait, és arra koncentrálj! Ha látszólag nincs neki, csinálj egyet!” – mondja. Egyik kedves módszere, hogy bizonyos értékeket hordozó szavaknak negatív jelentéstartalmat ad. Tőle származik például a „liberális” szó démonizálása az Egyesült Államokban.

Arthur J. Finkelstein 2008 óta a Fidesz és Orbán Viktor legfőbb politikai tanácsadója. Az ő nevéhez fűződik a vizitdíj- és tandíjellenes népszavazási kampány, majd az azt követő két győztes országgyűlési és önkormányzati választási kampány levezénylése. Megbízói szerint elbűvölő, jó humorú figura, akinek istenáldotta képessége van ahhoz, amit csinál. Ennek ellenére szinte soha nem szerepel a médiában, kerüli a nyilvánosságot. Ezért különösen érdekes egy most fellelt hangfelvétel, amely egy prágai fórumon készült. A 444.hu által nyilvánosságra hozott anyagban Finkelstein nyíltan beszél arról, hogy szerinte a politikai kommunikáció a választók megtévesztéséről szól. „A legfontosabb kérdés nem az, hogy mit tudnak az emberek a politikáról, hanem hogy mit nem” – mondja, és hozzáteszi: a választó tulajdonképpen el is várja, hogy megtévesszék, de ezt úgy akarja, hogy közben ne vegyen észre semmit.

A racionális érvek helyett inkább az érzelmekre kell hatni, az mindig bejön. „Egy jó politikus előbb mond neked valamit, ami igaz, mielőtt elhiteti veled azt, ami nem. Ha olyan dolgokat kezdene mondani, amik nem igazak, utána nem hinnéd el azt sem, ha később igazat mondana” – állítja.

Bár hivatalos adat természetesen nincs róla, a Fidesz belső köreit jól ismerők szerint Finkelstein és társa, George E. Birnbaum gyakran konzultál Orbán Viktorral és szűk csapatával. A Rényi által megkérdezett bennfentesek szerint Finkelstein (barátainak csak Finkie) egyike annak a néhány kiválasztottnak, akik előtt mindig nyitva áll a kormányfő dolgozószobája. Hallgatnak rá, sőt csodálják meglátásait. Jelenléte a magyar belpolitikában megmagyaráz néhány különös jelenséget. Például a Fidesz folyamatos ellenség- és bűnbakkeresését. Korábban az IMF, majd az EU démonizálását, mostanában a bevándorlók szembeállítását a magyar munkanélküliekkel és a kivándorlás elbagatellizálását. Vagy a melegek szembeállítását a családi alapértékekkel. (Ide tartozik az őszre tervezett következő, közpénzből fizetett kormányzati kampány, amelynek témája többek közt a családi értékek védelme lesz, és valószínű, hogy ezekbe az értékekbe nem férnek majd bele az egynemű párok jogai.)

„Finkelstein, ha politikáról és kampányról van szó, nem ismer gátlást és lehetetlent. Voltaképpen nincsen politikai meggyőződése, ezért találhattak egymásra a Fidesszel és Orbán Viktorral” – mondja egy forrásunk.

Finkelstein hazai kapcsolattartója Habony Árpád, nemrégiben közös céget is alapítottak Londonban, és többek szerint Habony gyakori amerikai és londoni utazásait is az magyarázza: minden fontosabb ügyben személyesen konzultál az amerikai tanácsadóval. Nem mellesleg: egy Finkelstein kaliberű tanácsadó tiszteletdíja évente több tízmillió forintra rúghat. Ennek a tételnek persze nyomát sem találni a költségvetésben. Valószínű, hogy Finkelstein és csapatának kiadásait egy kormány közeli kifizetőhely, például a Századvég büdzséjéből fedezik – persze a Századvég bevételeinek nagy része közpénzből származik. Többek szerint Habony és Finkelstein közös cégalapításának a tanácsadó kifizetésének megkönnyítése az igazi indoka.

Tudni lehet azt is, hogy a Századvég különböző műhelyei óriási mennyiségben készítenek közvélemény-kutatásokat a kormányzati kampányok megalapozására. Ezeknek a kutatásoknak a kérdéseit és módszertanát is Finkelstein bevonásával állítják össze Habonyék. Az amerikai tanácsadó ugyanis szakértője a szavazók ösztöneit és az ellenfelek gyenge pontjait feltérképező kérdéssorok kitalálásának.

Habony rendszerint Finkelstein tanácsaival és ötletivel a tarsolyában érkezik azokra a heti összejövetelekre, amelyeket a miniszterelnök dolgozószobájában tartanak a legszűkebb kör bevonásával.

A kormányban mindenki tudja, hogy a fontos politikai döntések nem a kormányülésen, hanem ezeken a heti stratégiai megbeszéléseken születnek, amelyeknek állandó vendége Lázár János, Rogán Antal, Kósa Lajos, Kubatov Gábor, és időnként beengedik Szijjártó Pétert is. A 444.hu tudni véli, hogy az év eleji kétségbeesés után, most ebben a körben is nagy az elégedettség. Úgy értékelik, hogy a menekültellenes hangulatkeltés megállította a Fidesz és Orbán Viktor népszerűségének zuhanását, és kifogta a szelet az Orbán által a Fidesz valódi riválisának tekintett Jobbik vitorlájából. A cikk szerint azzal számolnak, hogy a menekültügy kitarthat akár 2017-ig, a következő választási kampány kezdetéig is. Ha mégsem, legfeljebb felhívják Finkelsteint, találjon más bűnbakot…

Ápol, s eltakar
Azoknak, akik szerint a Fidesz népszerűségvesztése a kommunikációs stáb kudarca is volt, csattanós választ adott a Finkelstein–Habony tandem. Ha a kormányzó párt még nem is tündököl régi fényében, a választók (és az ellenzéki pártok) már zömmel az ő kottájukból játszanak. A bevándorlókat (más megfogalmazás szerint a szerb embercsempészeket) célzó óriásplakát-kampány hullámai szinte minden más ügyet elsodortak.
Íme az 5 azok közül, amelyekre alig jutott felület az elmúlt hetekben:

1. A magyar rendőrség után az EU csalás elleni hivatala (OLAF) is vizsgálatot indított a Tiborcz család érdekeltségébe tartozó Elios Innovatív Zrt. gyanús közbeszerzési győzelmei miatt. Orbán Viktor sógora, Tiborcz István főleg települések közvilágítási pályázatain nyert több mint 1 milliárd forintnyi megbízást.

2. Megszűnt a közérdekű adatok anonim igénylése, az igénylőnek pedig az adatszolgáltatás munkaköltségeit is felszámolják, mégpedig előre. Ez azt jelenti, hogy egyre többen lesznek olyanok, akik nem tudják majd megfizetni az oknyomozó újságírás költségeit, hogy jogaikkal élve ellenőrizhessék a közpénzek elköltését.

3. Folytatódik a felsőoktatás szétverése. Szakok szűnnek meg, miközben a jogszabály szerint ezután csak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lehet majd diplomát szerezni államtudományokból.

4. Mégsem annyi pénzhez és mégsem olyan gyorsan jutnak hozzá a Quaestor-ügy károsultjai. A kormány – a nagyobb botrányt elkerülendő – sietni akart a Fidesz közeli brókercég bedőlése utáni kártalanítással, de a bankok és a másik bedőlt cég, a Buda-Cash károsultjai az Alkotmánybírósághoz fordultak. A döntésig állnak a kifizetések.

5. Papcsák Ferenc volt zuglói polgármestert és egykori elszámoltatási kormánybiztost nevezték ki a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának élére. Az MNB-nek egyébként egy évig nem is volt felügyelőbizottsága, amire Matolcsy György szerint nem is volna szükség, hiszen az ÁSZ amúgy is ellenőrzi a bankot. Az elmúlt egy évben a jegybank szinte korlátlanul szórta a pénzt: ingatlanokat, műkincseket vásárolt, kormányhű alapítványokat hozott létre és pénzelt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!