Mély csalódást okozott nekünk, hogy a magyar kormány a figyelmeztetésünk ellenére kiadta Ramil Szafarovot, az azeri gyilkost – mondta lapunknak dr. Serkisian Szevan, az Országos Örmény Önkormányzat elnöke.

– A törekvést láttuk korábban is, készült erre az elképesztő fordulatra a hazai örmény közösség és az örmény diplomácia is. Mégis úgy érezzük, becsaptak, megvezettek minket, hiszen a magyar kormányzat azzal hitegetett: nem történhet meg, ami végül megtörtént. Félelmetes. Nehéz szavakat találni, senki nem érti, hogy miért hagytak futni és hőssé avatni egy közönséges gyilkost.

Pedig erkölcsileg egyszerű megítélni azt, ami történt. Ez alattomos gaztett volt, etnikai és – bár ezt ritkábban említik – vallási indíttatású gyilkosság. Érthetetlen a számunkra, hogy a magát nemzetiként és keresztényként meghatározó kormány hogyan tehetett ilyen lépést. Tudni kell: az örmények ellen nemcsak etnikai, de vallási háború is folyt; dzsihádnak nevezték a karabahi háborút, amiben az azeriek a muszlim szélsőségesek között kerestek és találtak szövetségeseket. Oszama bin Laden harcosai, az afgán tálibok, a csecsenek is ott voltak és harcoltak az örmények ellen, akik a hátukra keresztet festettek. Így küzdöttek, míg 1994-ben egy ideiglenes békeszünettel függő állapotba nem hozták a hadi helyzetet. Magyarországon is tisztában kell lenni azzal: a két ország mind a mai napig hadban áll, s a labilis tűzszünetet egy nemzetközi nagyhatalmi csoport felügyeli. Próbálnak tartós békefolyamatot tető alá hozni, de nem sok esély látszik rá, többek között, mert az azerbajdzsáni olajbevételek nagy részét katonai kiadásokra fordítják és revánsot akarnak venni. S ha már az olajnál tartunk: az azeri gyilkos elengedése olaj a tűzre: megteremti a nacionalista-soviniszta alapját egy kisebb fegyveres összecsapásnak, ami könnyen igazi háborúvá duzzadhat.

A hazai, 5-10 ezer fősre becsülhető örmény közösség – amibe a bevándorlókat, az erdélyi hátterű örménységet és a vegyes házasságokkal később itt letelepedetteket is beleszámítom – ugyan az ideológiák, a programok, a pártszimpátiák mentén politikailag megosztott, ám ebben a kérdésben teljesen egységes. S azt hiszem, a világon minden normális gondolkodású nem örmény is egyetért velünk. A fegyvertelenekre aljasul támadó baltás gyilkosok nem hősök. És hozzáteszem: magyarként, mert magyar is vagyok, nagyon rossz érzéssel töltött el, hogy az okkal felháborodott jereváni tüntetők letépték és megtaposták a magyar zászlót. A jerevániak most nem az azeri kormányt és vezéreit hibáztatják, hanem a magyar kormányt, amiért elengedte Szafarovot, noha nem volt titok: a saját hazájában nemzeti hősként kezelik.

S hogy emiatt az örmények meggyűlölhetik-e Magyarországot? Nem hiszem, hogy azonosítanák az országot a kormánnyal. Tudják és én is tudom: pártok mentén szakadnak a vélemények. De a mostani kormányról az örmények többsége azt gondolja, amit az unióból érkező kritikák is említenek: sok tekintetben dilettáns, és talán rosszhiszemű lépéseket is tesz. S erős a gyanúnk, hogy ebben a kiadatási ügyben bűncselekmény és/vagy vesztegetés is történhetett. Ezért pedig feljelentést fogunk tenni. Hogy pontosan miért és milyet, arról még egyeztetünk az Országos Örmény Önkormányzatban. Azt hiszem, ami történt, az Magyarországgal szemben is merénylet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!