Miért pont Elvis?

A holttestet a barátnője találta meg a híres gracelandi ház fürdőszobájában, 1977. augusztus 16-án. Elvis 42 éves volt. Halálát szívelégtelenség okozta. Hívei cifrábbnál cifrább összeesküvés-elméletekkel igyekeztek megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, ám a valóság szomorúan prózai.

Presley egykori önmagának roncsa volt. Súlyosan gyógyszerfüggő, halálának évében legkevesebb 8805 fájdalomcsillapító és nyugtatótablettát íratott föl magának, ez átlagban csaknem 40 naponta – a nyomozók 153 patikát jártak be, hogy a receptek nyomára jussanak. A gyógyszerek hatóanyagai általában a morfiumhoz hasonló hatású opioidok voltak, ezeket tömte magába az évek óta betegeskedő, kényszeres evő, elhízott, kórosan magas vérnyomású énekes.

Az lett volna a csoda, ha a szervezete tovább bírja. Ám negyven évvel a halála után is kultikus figura: tehetsége vitán felül áll, de példátlan sikeréhez sok más is kellett.


Az amerikai álom

Elvis maga mesélte el egy korai interjújában, hogyan ültek otthon az apjával, és hitetlenkedtek az égből pottyant szerencséjükön.

Az apa konzervgyárban dolgozott, a fia teherautót vezetett. Azelőtt, a gazdasági világválság éveiben nyomorogtak Mississippi államban, a családfő rendszerint munkanélküli volt vagy alkalmi melókból tengődött, egyszer még ült is csekkhamisításért.

Aztán a fiú egyik napról a másikra ünnepelt és dúsgazdag sztár lett. Húszévesen 40 ezer dolláros lemezszerződést kapott – valóságos vagyon volt ez abban az időben. Bemutatkozó albuma hetekig vezette az eladási listákat, fellépésein hisztérikusan őrjöngtek érte. Mint a népmesében: szegénylegényből király. Népszerűségében kulcsszerepe volt annak, hogy sokak szemében Elvis testesítette meg az amerikai álmot.


Pénz

A lelkeket is megnyomorító, a kilátástalanság érzetét keltő válság – ahogy Amerikában máig nevezik: Great Depression – már csak rossz emlék volt az 1950-es években. Roosevelt elnök reformprogramja és a háború utáni konjunktúra gazdasági csodát tett az Egyesült Államokban.

Ez volt a fogyasztói társadalom és a modern popkultúra születésének pillanata.  Az amerikai munkásosztálynak hirtelen több pénze lett, mint amennyit felélt, ezért lázas vásárlásba fogott. A hűtő, a mosógép és a porszívó mellett futotta tévére is, a showbiznisz pedig azonnal lecsapott a lehetőségre. Elvist felkapták, tudatosan sztárolták, ő lett az egyik első modern celeb.


Hatalom

Azért is lett kapós „szórakoztatóipari termék” a fiatalok között, mert lénye lázadást sugallt. Extravagáns öltözködésével és színpadi mozgásával megbotránkoztatta az idősebbeket, a konzervatívokat. Ám másokkal (a beatnemzedékkel, a későbbi ’68-asokkal) ellentétben Elvis veszélytelen lázadó volt: megelégedett a személyes boldogulással, esze ágában sem volt megváltani a világot. A katonaidejét engedelmesen leszolgálta Nyugat-Németországban, később pedig pocskondiázta a vietnami szolgálatot megtagadó hippiket, a ’68-as zavargásokat a kommunista agymosásnak tulajdonította. Ártalmatlan volt a hatalomra nézve – Nixon elnök széles mosollyal fogadta a Fehér Házban: a kézfogásukat megörökítő fotó kampányüzenet volt a politikus egyik fontos célcsoportjának, a munkásosztálybeli fiataloknak.


Szex

Borzasztóan prűd világ volt az ötvenes évek vidéki Amerikája, például sok államban törvény tiltotta az orális szexet. Ebben a sok elfojtással kínlódó, képmutató környezetben tabukat döntött a jóképű Elvis. Búgó, mély hangja, fátyolos tekintete, erőteljes csípőmozdulatai, szűk nadrágja és kivillanó mellkasa kihívóan erotikus hatással volt közönségére. Szexszimbólum lett. A lányok megőrültek érte, a fiúk pedig olyanok akartak lenni, mint ő (ebből ered a hasonmásversenyek máig eleven szokása).


Vallás

Istenfélő édesanyja egészen apró gyerekként vitte magával a templomba Elvist.

Ott, a gyülekezetben énekelt először a fiúcska. De ennél jóval nagyobb hatása is volt az amerikai keresztény hagyománynak a későbbi Elvis-kultuszra. Ez esetben különösen találó a popkulturális „ikon” metaforája. Sokan, főleg halála óta, kvázi isteni figuraként, megváltóként tisztelik.

Az „igazából nem halt meg” mítosza igencsak emlékeztet az evangéliumi feltámadásra (tanúságtevők még látták is a halála után Elvist). Vallásszociológusok hívták fel a figyelmet arra, hogy a rendszeres emlékkoncertek, rajongói találkozók vallásos szertartást idéznek azóta is, az Elvis dalait előadó művészek mintegy papokként lépnek fel, a hívek kollektív spirituális eksztázist élnek át – mint a templomban. Nem mellesleg: hívei egyházakat is alapítottak tiszteletére, ezek egyike az ausztrál The First Presleyterian Church of Elvis the Divine nevet viseli.


Fehéren, feketén

A Presley család a háború után költözött Mississippiből a szomszédos Tennessee államba, munkát és új otthont találni.

Memphis a gyapotkereskedelem központja volt, két világ határán, a fehér countryzene fővárosa, Nashville és a fekete blues szülőföldje, a Mississippi-delta között.

De a korábbi rabszolgatartó Délen magától értetődő volt a szegregáció, a fehérek és feketék szigorú elkülönülése és elkülönítése kulturális értelemben is – amíg Elvis át nem törte a falat. Első nagy sikere, a That’s all right egy fekete muzsikus, Arthur Crudup szerzeménye volt. Fekete zenével és „néger hanggal” egy fehér srác lett az első „összamerikai” sztár. Crudup később panaszkodott, hogy szegény maradt öregségére, mialatt Elvis meggazdagodott a dalával, ám ez nem az énekes bűne volt. Ellenkezőleg: a polgárjogi mozgalom még gyerekcipőben járt, amikor Elvis felbecsülhetetlen szolgálatot tett az amerikai társadalomnak.



Hosszan lehetne magyarázni, miért éppen ő lett „a rock and roll királya”. A rajongók sokkal frappánsabban, a régi mondással felelnének: „If you like Elvis, you don’t need an explanation. If you don’t like Elvis, you don’t have an explanation.” 
Azaz, ha szereted Elvist, arra nem kell magyarázat; ha nem szereted, arra nincs magyarázat.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!