Mikor? Mennyiből? Hogyan? – ilyen lesz az idei tanévkezdés

 

– Holnap kezdődik az új tanév…

– …és még nem tudjuk mikor, mennyiből és hogyan taníthatunk.

– Tessék?

– Jól hallotta. Fogalmam sincs, hogy hogyan tudunk elindulni hétfőn. Alapítványi és művészeti iskola vezetőjeként a legnagyobb problémám, hogy nem tudom, mennyiből gazdálkodhatunk. Csak október elsején derül ki, hogy mennyi bértámogatást kapunk, úgy kell elindulnia az iskolaévnek, hogy nem tudom, pontosan mennyi emberrel dolgozhatok, tudunk-e tovább foglalkozni a gyerekekkel. A bérezéssel sem vagyunk még tisztában, a szociális munkásokat, pedagógiai asszisztenseket nem érinti a béremelés, pedig ők sem dolgoznak kevesebbet és nagy feszültségek lesznek az intézményen belül. Csak fogom a fejem.

– Hogyan felelnek majd meg az egész napos iskola követelményének?

– Erre is csak azt válaszolhatom: fogalmam sincs. Mi az általános iskolai oktatást kiegészítő képzési formát viszünk, vagyis a tanítás után foglalkozunk a gyerekekkel, mégis, a mi tanárainknak is hetente 32 órát kell bent lenniük kötelezően. De nálunk délelőtt nincs gyerek, délután pedig már „foglaltak” a tanórán és a művészetis órákon túl, az általános iskolai tanárok fennmaradó idejére.

– Márpedig törvény rögzíti, hogy a gyerekeknek délután 4-ig az iskolában kell lenniük.

– Igen, csakhogy az iskolák még csak most készítik az órarendeket, nekünk ezekhez kellene igazodnunk, ezekből derülne ki, hogy a gyerekek mikor jöhetnek el a művészeti különórákra. Volt olyan variáció is, hogy a művészeti iskolák is csak délután négy után tarthatják meg a különórákat, de ezt szerencsére elvetették, mert vidéken, ahol iskolabuszok szállítják a gyerekeket a falvakba, ez kivitelezhetetlen lenne. A tájékoztatások szerint a szülő kérheti, hogy a szabad sávban engedjék el a gyerekeket. De már van olyan iskola, amely közölte, náluk nem fér be pluszba a művészeti képzés, és csak négy óra után adnak erre lehetőséget.

– Közoktatási szakértőként több általános iskola mindennapi életébe is belelát. Hasonló a helyzet?

– Az órarendek mellett a tankönyvellátási mizéria határozza meg most az iskolák életét. Senki nem érti, miért jobb, ha csak szeptember másodikán kapják meg a diákok a könyveket. A gyakorlat évtizedek óta az, hogy már bekötött könyvekkel jelennek meg az iskolában az első tanítási napon. Az elsős tankönyveknél pedig a „visszaadós rendszer” kezd megint működni, vagyis, hogy öröklik a tankönyvet az évfolyamok. Már rémülten nézik a tanító nénik, hogyan oldják meg, hogy ne írjanak, ne rajzoljanak bele a gyerekek a könyvekbe. Van, ahol azt találták ki, nem engedik majd a diákoknak, hogy hazavigyék ezeket a tartós tankönyveket. Később, felsőbb évfolyamokban így hogyan tudnak majd otthon gyakorolni?

– Miként képes egy halmozottan hátrányos vagy sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó intézmény az új, szigorú, és differenciált oktatást nem tűrő rendszerhez alkalmazkodni?

– A központi tanterv szerint mindenkinek ugyanabból a tankönyvből, ugyanabban a ritmusban, ugyanazok szerint az értékelési elvek szerint kell tanulni, de ettől nem lesz magasabb szintű az oktatás. Viszont hazugságra fogják kényszeríteni a tanárokat. Mi lesz, ha bemegy a tanfelügyelő egy olyan osztályba, ahol csak halmozottan hátrányos helyzetű roma gyerekek tanulnak, olyan szociokulturális hátránnyal, amivel a rendszerváltás óta nem tud mit kezdeni az állam, pláne nem az utóbbi években? Azt mondja a tanfelügyelő, hogy most az előírás szerint a 37. oldalon kellene tartani a tankönyvben, de kiderül, az osztály csak a 12.-en tart, mert olvasni sem tudnak rendesen a gyerekek. Két lehetősége van: leminősíti és felelősségre vonja a tanárt vagy inkább a cinkosaként azt hazudja, hogy minden rendben van az osztályban. Egyik sem jó. Képtelenség ilyen mértékű központosítással működni.

– A közoktatás átalakítása figyelmen kívül hagyta a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek igényeit, vagy azokéit, akik valamilyen szempontból kilógnak a sorból?

– Velük egyáltalán nem számoltak. Ez a „mindent lecserélek, mindent megváltoztatok” módszer nem működik anélkül, hogy bizonyos társadalmi csoportok ne sérülnének. Jelen esetben hatalmas társadalmi csoport érintett. Csak meg kell nézni, mekkora a hátrányos helyzetű gyerekek aránya ma Magyarországon. Ők akkora hendikepet hoznak magukkal, hogy képtelenek lesznek alkalmazkodni. Pedig itt vannak, és nem lehet őket leradírozni. Ők ennek az oktatáspolitikának a nagy vesztesei. A 16 éves kori tankötelezettség, vagy például az a kilencedikes szakiskolai tananyag, amely a tervek szerint az összes közismereti tárgyat egyetlen könyvbe sűríti, mind azt mutatja: további esélyeket vonnak el tőlük. Ráadásul teljes visszalépés, hogy a szegregációnak szabad utat adnak. A felsőoktatásban azt tanítják, hogy a gyereket a szociokulturális hátterével együtt kell értelmezni, ez azonban teljesen hiányzik a most épülő rendszerből. Ma már a tehetséggondozás számít az igazi sikernek – éppen a héten tüntetett ki Hoffmann Rózsa 437 pedagógust ezért –, de a hátránykompenzáló pedagógusok tizedennyire sincsenek megbecsülve.

– Hogy viselik mindezt a pedagógusok?

– Azt a fajta lelkiállapotot sikerült náluk kialakítani, hogy „nem fogom felhúzni magam semmin, megtartom az óráimat és kész”. Dac van bennük, fásultak érzik magukat és elegük van, mert annyi változtatás, huzavona, sőt fenyegetés érte őket, hogy inkább csak „letudják” majd a munkaidejüket. Ez azonban így nem a gyerekekről és nem a jobb oktatásról fog szólni.

– Hogyan alakul a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek sorsa az iskolán kívül? Mi lesz velük, ha még az oktatás is cserben hagyja őket?

– Egy szegregátumban élő gyereknek még annyi esélye sincs, mint korábban volt. A gazdasági válság ezeket a családokat fokozottan érintette, csökkentették a szociális járadékokat, a munkalehetőségek pedig az időleges közmunkában merülnek ki. Komfort nélküli házakban élnek, hamar felüti a fejét a bűnözés, az uzsora és a prostitúció, és a legtöbb helyen nem tudnak az ebbe belenövő gyerekeknek más életperspektívát nyújtani. Kijönnek a nyolcadikból nagyon alacsony tudásszinttel, bekerülnek a szakiskolákba, ahonnan pedig nagyon hamar kibuknak. Nem tudnak olyan tudást szerezni, amivel el tudnának helyezkedni, otthon maradnak és családot alapítanak. Beköltöznek a szülőkhöz a komfort nélküli házba, és egyre többen élnek kevés négyzetméteren. Jó, ha mindenki tudja: olyan analfabéta fiatalok is élnek ma Magyarországon, akik a nevüket sem tudják leírni.

– Ezt egy oktatáspolitikusnak, aki a közoktatást forgatja fel éppen, tudnia kell.

– Ehhez képest a közoktatási reformnak köszönhetően rengeteg olyan illeszkedési probléma lesz az iskolarendszerben, amelyek meg fogják rengetni a zökkenőmentes oktatást. Az ilyen mértékű változtatást nem lehet egyszerre átvinni. Főleg, ha ezek a változások többnyire hiedelmekre alapulnak.

– Hiedelmekre?

– Az igazgatók bérezése kapcsán olvastam, hogy a kormányban elterjedt az a nézet, hogy egyes iskolaigazgatók bére 700 ezer forint körül van. Hol vannak ezek az igazgatók? Errefelé biztosan nincsenek ilyenek. De a lényeg nem is ez, hanem, hogy mi alapján hozzák meg a döntéseket. Terjednek-terjedgetnek a nézetek a kormányban, és nekem úgy tűnik, ez elég ahhoz, hogy mindent átrendezzenek. Korábban például elterjedt az a nézet, hogy az integrációs pedagógiai program nem váltotta be a reményeket, ezért visszaállítják a szegregáció lehetőségét. Aztán a kormányban elterjedt az a nézet, hogy a művészeti iskolák csalnak, akkor söpörjük ki őket. Elterjedt az is, hogy az alapítványi iskolák a gazdagabb rétegek intézményei, akkor fizessenek inkább a szülők. Ha a kormányban elterjed valamilyen nézet, akkor valakik összeraknak valami koncepciót a saját, ki tudja milyen tapasztalataik alapján, és ezt kötelezően bevezetik. Nem normális dolog, hogy vélelmek alapján szervezik át oktatást. Szakértőket nem kérdeznek meg. Nem biztos, hogy ami Budapesten működőképesnek tűnik, az működik a leghátrányosabb helyzetű kistérségek egyikében.

– Az iskolarendőr viszont jelen lesz itt is, ott is szeptembertől.

– Egyszerűen nem értem, hogy egy pedagógiai eszközökkel működő intézményrendszerben hogyan jelenhet meg a hatóság, amely testi kényszert is alkalmazhat a „megfelelő mértékben”. Én a pedagógiai módszerekben hiszek és nem a hatóságiakban. Ez olyan jobbikos megoldás.

– Közben az általános iskolások életébe új tantárgy lép: az erkölcstan vagy hittan.

– Az erkölcstant egy hatvanórás továbbképzés után fogják tanítani a pedagógusok. Pár hete olvastam egy vicces hirdetést tanároknak, amelyben azt írták: van még két hét a nyárból, érdemes kihasználni, online is el lehet végezni ezt a képzést, még a napozóágyról sem kell felállni. Mennyire lehet ezt így komolyan venni?

– Gondolom, a hátrányos helyzetű gyerekek esetében kellene kifejezetten komolyan venni, hiszen náluk különösen érzékenyek az erkölcstan tanításával megválaszolni szándékolt kérdések: ki vagyok én, honnan jövök, mik a gyökereim, milyen családmodellben élek?

– A mélyszegénységben élő családok nagy része nem tudja kifizetni azt az összeget, ami például egy házasságkötéshez kell. Az oláh cigány családok esetében pedig nem a hivatalosan megköttetett házasság a család alapja. A támogatott gyerekeink szüleinek nagy része nem él házasságban. Nem tudom elképzelni, hogy miként csapódik az le a gyerekekben, ha odaáll egy pedagógus eléjük, és arról beszél, hogy a házasság egy család legitim alapja.

– Az igazgatói pályázatokkal kapcsolatos botrányokban az látszik, hogy ha valaki nem szimpatikus, a helyére raknak mást, akár a tanári kar, a szülők és a gyerekek ellenében is.

– Senki nem lehet biztos a helyében és ez rányomja a bélyegét a pedagógusok és igazgatók hangulatára. Sok olyan igazgatót ismerek, akinek tele van a hócipője, de nem tud mit csinálni, mert félti az egzisztenciáját, és inkább csinálja, amit mondanak. Ez a kényszeres megfelelés már korábban is jelen volt, nem új keletű. Azt kellett mutatniuk a fenntartó felé – legyen az az önkormányzat vagy az állam –, hogy minden rendben van. De ez hazugság. Az integráció is ennek esett áldozatul, hogy nem néztünk szembe a problémákkal. Egy biztos, ma az emberek zöme nem érzi magát biztonságban. A félelem miatt inkább hallgatnak, szakmai kritikákat sem fogalmaznak meg. És ez nem jó. Legalábbis ez egy demokráciának nem sajátja.

Mikor, mennyiből, hogyan?

Az intézmény szemével

Ezekben a napokban iskolaigazgatónak talán a legnehezebb lenni. Már ha sikerült úgy átvészelni a nyarat, hogy megmaradt a pozíció… Országszerte rengeteg (immár csak volt) igazgatót érintő probléma ez – minden ötödik iskola élére új vezető került. Ami azonban az elmúlt napokban történt – és történik most is, folyamatosan –, abból rettenetesen nehéz kihámozni a jövőre vonatkozó irányelveket. Egy igazgatónak az év ezen szakaszában már egy felállt tantestület élén, meglévő órarend és tankönyvállomány mellett kellene készülnie a tanévnyitóra. Hogy mindebből mi valósult meg?

A kényszernyugdíjazások rengeteg helyen hozták váratlan helyzetbe az igazgatókat. Bár lett volna lehetőség arra, hogy a nyugdíjas pedagógusok külön engedéllyel órákat tartsanak, a benyújtott kérvényekre válaszul adható engedélyek még nem érkeztek meg az iskolákba, így nehéz tervezni az idősebb kollégákkal. Sok iskolában még az utolsó pillanatokban is keresnek egy-egy testnevelő tanárt, vagy éppen kémikust. Olyat, aki a meglévő feltételek mellett is hajlandó elvállalni a munkát. Természetesen egy iskola nem csak pedagógusokból áll. Korábban is problémás volt a kisebb létszámmal üzemelő intézményekben az iskolapszichológusok alkalmazása. Ötszáz gyereknél kevesebb esetén ugyanis csak fél státuszban dolgoznak az amúgy létfontosságú munkát betöltő szakemberek. Egy nemrég elfogadott kormányrendelet értelmében a kis intézményekben az eddig is nehezen ellátott feladat mostantól akár teljesen meg is szűnhet. És akkor még nem beszéltünk azokról, akik az iskolák fenntartásáért, üzemeltetéséért felelnek: takarítók, karbantartók például. Őket az önkormányzatnak kell fizetni – már amelyiknek van erre kerete. És ide tartoznak még az iskolarendőrök is: most még csak 200 intézményben lesznek jelen, „bűnmegelőzési tanácsadóként”, vagyis hogy segédkezzenek „az általános és középiskola rendjének fenntartásában”. A tantestület tehát korántsem tekinthető véglegesnek – nem csoda hát, ha a tanmenetek sem mindenhol készültek el. Néhány nappal a tanítás elkezdése előtt sok helyen nincs még kész az órarend, ami alapján a pedagógusok felkészülhetnének az óráikra. Igaz, nagyon nincs helye az új rendszerben az egyénieskedésnek, a kerettantervektől minden iskola, minden tantárgy és minden pedagógus legfeljebb 10 százalékban térhet majd el. Az út tantervekben viszont új tantárgyakkal is számolni kell: az erkölcs- és hittanórákat egyelőre csak az elsősök és az ötödikesek tanulják majd, a két tantárggyal szemben nagy a bizalmatlanság.

Az iskolák jelenlegi légkörét nagyban rontja a bérezések körüli hercehurca is. Bár Hoffmann Rózsa jelenleg épp úgy emlékszik, hogy nem ígért 2010-ben béremelést a pedagógusoknak, nehéz akkori szavait máshogy értelmezni. Mostanra viszont az egykor 60 százalékosra ígért béremelkedés 34 százalékosra változott, de még így sem lehet tisztán látni, hogy ki mennyit fog kapni. Az biztos, hogy sokan az eddiginél kevesebbet. Hogy miért? Például azért, mert a túlórákért nem jár ezentúl juttatás. Cserébe viszont minden pedagógusnak 32 órát kell az iskolában tartózkodnia. A nyugodt évkezdést egyáltalán nem könnyíti meg a tudat, miszerint mostantól szakfelügyelet ellenőrzi majd folyamatosan a pedagógusok munkáját. Hogy pontosan kik, hogyan és milyen elvek szerint teszik majd ezt – természetesen még ezt sem tudni. Munkájukon viszont sok múlik majd: a tanárok minősítése, ellenőrzése lesz a feladatuk. Tovább nehezíti a pedagógusok életét, hogy (nem kifejezetten önkéntes jelleggel) be kell lépniük a még nem is létező pedagógus kamarába, amiről jelenleg csak feltételezni lehet, hogy egy újabb fóruma lesz a tanárok ellenőrzési rendszerének.

És ami otthonról látszik

Szülői oldalról a tanévkezdés mindig is felért egy rémálommal. Ám míg korábban a legnagyobb kérdés az volt, a tanévnyitóra ki van-e vasalva a fehér blúz (nem volt, még reggel 7-kor sem), megvan-e az összes füzet, toll és radír, és befizettük-e időben a menzát, addig idén már egészen más síkon folyhat az idegeskedés.

Az államosított iskolákban ráadásul felülről kontrollált oktatás folyik majd. Már nem az lesz a kérdés, bemegy- e a gyerek a hittanórára, hanem az, mit tanítanak majd ott neki. És ez lényeges különbség. Eddig bárki megválaszthatta, mit és hogyan, milyen elvek szerint akar taníttatni a gyerekének azzal az egyszerű döntéssel, hogy kiválasztotta, melyik iskolába íratja be. Ha nem tetszett a rendszer, kerestek egy újat. Mostantól mindez felesleges, hiszen egyik iskola lényegében olyan lesz majd, mint a másik. Persze, van lehetőség alternatív iskolák választására is, de azok – épp különbözőségük miatt – jelenleg komoly nehézségekkel küzdenek mind finanszírozási, mind működési szempontból. De itt legalább megmarad a választás fontosságának illúziója, míg az iskolába bekerült gyerek szüleinek már sok befolyása nem lesz a mindennapokra. A szülői munkaközösségek a jövőben gyakorlatilag díszként funkcionálnak majd, tényleges nyomást nem tudnak gyakorolni, az iskolák életébe beleszólásuk többé nem nagyon lesz.

És itt érkezünk el a tankönyvekhez, amiket a szülők még nem is láttak, köszönhetően annak, hogy nem szállították ki időben a megrendelt taneszközöket. Vagy ha kiszállították, akkor sem lehet hétfőig szétosztani őket. Állítólag ez azért van így, mert korábban sok szülő panaszkodott amiatt, hogy augusztus végén sorba kell állnia a könyvekért. Mindezt Sipos Imre közoktatásért felelős helyettes államtitkár közölte, sőt, azt is mondta, hogy azok, akik hamarabb adják át a szülőknek a tankönyveket, szabotázst hajtanak végre. Képzelhető, milyen érzéseket válthatott ki az intézmények dolgozóiból egy ilyen kijelentés… A tankönyveket pedig így a legtöbb helyen csak hétfőn osztják. Márpedig egy szülő aztán igazán tudja, milyen az, amikor 10-20 könyvet, és a hozzájuk tartozó füzeteket be kell kötni egy éjszaka alatt. Olyan aspektusa ez a tanévkezdésnek, amibe bele lehet őszülni. De még ennél is fontosabb lett volna, hogy bele lehessen nézni ezekbe a tankönyvekbe, pláne akkor, ha már olyan erőszakosan várták érte a pénzt a KELLOnál, a nyár közepén terhelve ezzel az amúgy is karcsú pénztárcákat. Például az etika és a hittan terén nyilván sok szülő szeretett volna tájékozódni arról, milyen módon okítják majd a gyermekét. Nos, erre nem lesz már idő: jó esetben az első tanítási órán jutnak hozzá a diákok a szükséges felszerelésekhez, a szülők pedig este szembesülhetnek majd azzal, az elkövetkező években milyen ideológiailag is megtámogatott képzésben részesül majd a gyerek.

Azért csak este, mert délután 4-ig (ha tetszik, ha nem), bent lesz az iskolában mindenki, akinek ott van a helye. Ez alól felmentést csak az kaphat, akit az igazgató a szülői engedély mérlegelése után elenged (nyilván ehhez alapos indok kell). Szóval a szülő délután négykor megkapja a gyereket, jó esetben tankönyvestül, megebédeltetve, kicsit fáradtan a napi testneveléstől és a bezártságtól. Azt már ki-ki maga dönti el (anyagi lehetőségei és lelkiismerete tükrében), hogy ezek után még elcipeli-e a gyereket valamilyen különórára, vagy inkább otthon ülteti az asztal mellé tanulni. Előbbi esetén is rengeteg a kérdés: lesz-e zeneiskola, vagy művészeti iskola, ahol ezeket a különórákat megtartják neki. Épp ezeket az intézményeket sújtja ugyanis a legnagyobb emberhiány – a kényszernyugdíjazásnak köszönhetően nem biztos, hogy minden gyerek tud majd zongoraórára járni, már ha nem alszik el este 7-kor, amikor odaér.

Azt talán remélhetjük, a gyerekek a hosszú nyári szünet után izgatottan várják már, hogy elmeséljék az élményeiket az osztálytársaknak. A tanévnyitó után azonban jönnek majd a gondok: milyen órákra járnak majd? Sok olyan iskola akad, ahol néhány nappal a tanítás megkezdése előtt még nincs kész órarend – érthető okokból. Ez azonban azt is jelenti, hogy a gyerekek is csak a bizonytalanság és a káosz terjengésével szembesülnek majd, ami nem túl jó üzenet egy intézménytől, amelynek biztonságot és tudást kellene közvetítenie. Annak legalább ők örülhetnek, hogy a megemelkedett osztálylétszám miatt több barátot szerezhetnek. Azért lesznek többen, mert az idén minden olyan gyereket, aki augusztus 31-ig betöltötte a hatéves kort, kötelezően iskolába kell íratni, függetlenül attól, alkalmas-e már az iskolakezdésre vagy sem. Viszont így mindannyiukra kevesebb figyelem hárul majd, méghozzá jelentős mértékben: egynegyedével nő a beiskolázott gyerekek száma. Cserébe a rendszer másik végén könnyebb lesz kikerülni az iskolából – 16 évnél húzták meg a tankötelezettség felső korhatárát, amivel csupán annyi a gond, hogy 17 évesnél fiatalabb személy nem vállalhat munkát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!