Minden nap hóvége

Kevéssé meglepő, de annál ijesztőbb adatok derültek ki a magyarországi szegénységről a Publicus Intézet legfrissebb kutatásában, amelyet a VH megbízásából készítettek. A helyzet fényévnyi távolságra van a kormányzati propagandával sulykolt sikerektől, a Magyarország jobban teljesít vagy az erősödő ország kampányszlogenektől. Egy másik ország képe rajzolódik ki, ha az emberek véleményét kérdezik meg arról, hogy ők valójában hogyan élnek.

A megkérdezettek szerint a lakosság 41 százaléka szegény. Ez megdöbbentően magas szám, jóval nagyobb annál, mint amiről a döntéshozók tudomást vesznek vagy amit a statisztikák egy része mutat, ez utóbbiak ugyanis általában a lakosság harmadát sorolják ebbe a kategóriába. Az egyenlőtlenségek azért is növekedhetnek, mert ennek kezelése nem prioritás a kormány számára, az épp a leginkább rászorulókon sokat segítő ellátások többségének összegét ugyanis csaknem egy évtizede nem emelték.

Hónapról hónapra élnek

Érdekes adat, hogy a magyarok 26 százaléka azt gondolja: szegénynek akkor számít valaki, ha az egy főre jutó jövedelem havi 50 ezer forintnál kevesebb. Aki ennél többet kap, az tehát – legalábbis a válaszadók negyede szerint – már nem szegény, vagyis nincs súlyos létbizonytalanságban. Pedig ennél jóval többen kerülhetnek ebbe a csoportba. A felmérésből ugyanis kiderült: a lakosság 39 százaléka vagy épphogy kijön a havi keresetéből, vagy hónapról hónapra anyagi gondjai vannak. Ha pedig megszűnik a havi rendszeres jövedelem, az totális elszegényedést és nélkülözést jelent.

A Publicus Intézet mérése szerint a lakosság 37 százaléka egy hónapig sem tudná fizetni a kiadásokat, ha elveszítené a munkáját, 24 százalék pedig erre 1-2 hónapig lenne képes. A magyarok közel kétharmada tehát komoly bajba kerülhet, ha jelentős apadás következik be a bevételeiben. Rendszeresen félretenni ugyanis a lakosság mindössze 8 százaléka tud. A  Publicus adatai alapján a magukat szegénynek tartók kétharmada szerint nőtt a szegénység a rendszerváltás óta.

Mégis, sokan nem gondolják, hogy szegények lennének, létezik ugyanis objektív és szubjektív szegénység. Abban, hogy valaki annak érzi-e magát, sokat számít az, hogy volt-e már jobb helyzetben.

Megoldásképtelen a kormány

A kutatás szerint a szegénységért hazánkban 36 százalék (vagyis minden harmadik állampolgártársunk) okolja magukat az embereket. Ennél viszont többen vannak, akik valamilyen módon a kormányzati politikát okolják; 34 százalék ugyanis a Fidesz-kormányokat hibáztatja, további 15 százalék pedig a rossz szociális ellátórendszert, amin szintén az aktuális hatalom tud változtatni. Figyelemre méltó, hogy csupán 8 százalék okolja a rossz gazdasági körülményeket, és a válaszadók 1-1 százaléka látja a probléma gyökerének a rendszerváltás utáni éveket és az MSZP-kormányokat. A helyzetet tehát a kormánynak kellene megoldani, de ebben nem túl eredményesek. A megkérdezettek közel kétharmada (62 százalék) ugyanis nemmel válaszolt, amikor arról kérdezték, hogy vajon a kormány mindent megtesz-e a szegénység leküzdéséért.

És hogy mióta tart ez a folyamat, mikor képződött (vagy termelődött újra) a szegénység? Az emberek 44 százaléka gondolja úgy, hogy az elmúlt 10 évben nőtt ennek mértéke, míg 21 százalék szerint nem változott a helyzet. A kép még sötétebb, ha mindezt az elmúlt 5 évre nézzük. Erről az időszakról ugyanis már a megkérdezettek 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy növekedett a szegénység mértéke, és éppen fele annyian gondolják azt, hogy változatlan a helyzet. Még a Fidesz-szavazók is kénytelenek belátni, hogy igenis baj van, csaknem felük nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt 5 évben nőtt vagy nem változott a szegénység mértéke. Az ellenzéki pártokat támogatók ennél is markánsabb véleményen vannak. Az MSZP-szavazók 65, míg a Jobbikra voksolók 61 százaléka szerint rosszabb a helyzet.

A válaszok alapján ráadásul a hazai családok negyedének romlott az anyagi helyzete az elmúlt pár évben is. A kormányzat által az utóbbi években felpörgetett, a statisztikákat javító közmunkaprogram sem jelent megoldást, a válaszadók háromnegyede szerint ugyanis ez egyáltalán nem vagy csak kicsit járul hozzá a szegénység leküzdéséhez.

Kínos ügy a létminimum

A kormánynak láthatóan kínos, hogy az ország egyharmada a létminimum alatt kénytelen élni, legalábbis erre utal, hogy a Központi Statisztikai Hivatal – módszertani okokra hivatkozva – 2015-ben felhagyott ennek számításával. Akkor egyébként arról tájékoztattak, hogy az egy felnőttből álló háztartásnak legkevesebb havi 87,4 ezer forint kellett, hogy a legszükségesebb kiadásokat fedezze 2014-ben, míg két főnek 152,9 ezer forintra volt szüksége.

A KSH munkáját a Policy Agenda kutatócég folytatta, 2016 óta ők számolják ki, hogy mennyi a létminimum. Ennek összege azt mutatja, mekkora jövedelem kell ahhoz, hogy biztosítani lehessen a szükségletek szerény, megfelelőnek mondható kielégítését. Az egy főre jutó létminimum összege a számításaik szerint 2015-ben havonta 88 016 forint volt, 2017-ben pedig 90 450 forint.

Tavaly egyébként a lakosság 30 százaléka élt olyan háztartásban, ahol a családi jövedelem nem érte el a létminimum szintjét. A legkiszolgáltatottabb helyzetben a gyermeket nevelő családok voltak, közülük majdnem minden második számított létminimum alatt élőnek. A becslések szerint ez 750 ezer gyermeket érintett, és vélhetően azóta sem javult a helyzet.

Komoly nehézségekkel küzdenek azok az anyák is, akik otthon ápolják hozzátartozóikat. A tartósan beteg gyermekek és felnőttek otthoni ápolása ma nem számít foglalkoztatási jogviszonynak, az ezt végző családtagok csupán segélyre jogosultak, amelynek összege a kiemelt kategóriában is csupán 52 800 forint. Ez pedig érthető okokból szinte semmire sem elég. Ezekben a családokban két vagy több ember sok esetben összesen kevesebb, mint 100 ezer forintból kénytelen megélni, pedig egy sérült gyerek ellátása megannyi többletköltséggel, és gyakorlatilag 24 órás állandó szolgálattal jár.

A szegénység leginkább a gyerekeket, a fiatalkorúakat, az egyszülős családokat, a munkanélkülieket és a romákat sújtja. Erre rendszeresen felhívják a figyelmet az ellenzéki pártok képviselői is, érdemi kormányzati válasz azonban ritkán érkezik. Pedig a legszegényebb járásokban az egy főre jutó havi jövedelem alig vagy nem éri el a 47 ezer forintot, a fővárosi és a borsodi átlagkeresetek között több mint 110 ezer forint lehet a különbség. A kormány mégsem tesz érdemi lépéseket például a gyermekszegénység, a lakhatási válság vagy a nyugdíjasok helyzetének megoldására.

Gödörben a nyugdíjasok

Az elszegényedés komolyan veszélyezteti a nyugdíjasokat is, az emberek közel fele (47 százaléka) gondolja azt, hogy ennek a csoportnak a tagjai küzdenek a megélhetésért. Ez valószínűleg nem is áll távol a valóságtól, hiszen miközben egyre többe kerül a mindennapi élet, a nyugdíjasok ellátása alig nő, a nyugdíjminimum 10 éve változatlan, és bár vannak egyszeri juttatások (Erzsébet-utalvány vagy nyugdíjprémium), ezek nem épülnek be az ellátásokba, amelyek növekedése éppen hogy követi az inflációt. Jól jelzi ezt, hogy jövőre csupán 2,7 százalék lehet a nyugdíjemelés, miközben az infláció már most 3 százalék fölött van. A magyar nyugdíjak vásárlóereje messze az uniós átlag alatt van, a tagállami rangsor utolsó harmadának elején.

Más szempontból is rossz példa hazánk nemzetközi összehasonlításban. Az OECD legújabb kutatása alapján ugyanis, aki Magyarországon szegénynek születik, annak még az ük-ük-ükunokája is szegénységben él majd, és csak az ő gyereke érhetné el az átlagos életszínvonalat – erről az Index számolt be júniusban. Mint írták, a jelentés szerint hét generáció munkájával juthat el egy család a szegénységből az átlagos életszínvonalig. Ezzel az európai országok közül Magyarország számít a társadalmilag legkevésbé mobil társadalomnak Európában. Az OECD-átlag 4,5 generáció.

Kiket érint pontosan?

Létezik egy úgynevezett szegénységi kérdőív is, az EU-ban leginkább ezt használják arra, hogy felmérjék, valaki szegény-e vagy sem. A kérdések: „Tud-e egy 50 ezer forintos váratlan kiadást fedezni? Megengedhet-e magának évi egyhetes üdülést? Igaz-e, hogy nem kell takarékoskodnia a fűtéssel? Jut-e kétnaponta húsétel az asztalára? Igaz-e, hogy még sohasem került hátralékba a hiteltörlesztéssel vagy számlákkal? Van-e telefonja? Van-e színes tv-je? Van-e kocsija? Van-e mosógépe?” Akinek legalább 4 kérdésre nem a válasza, az már szegénynek minősül.

Hazánkban sokak tartoznak ebbe a csoportba, ez nem csak a Publicus Intézet felméréséből vagy az imént felsorolt kérdésekre adott válaszokból látszik. Tavaly az Eurostat adatai is azt mutatták, hogy Magyarországon a lakosság 16,2 százaléka, 1 millió 567 ezer ember tartozik a súlyos nélkülözésben élők csoportjába. Ennél csak Bulgáriában, Romániában és Görögországban rosszabb a helyzet.

Azt, hogy mi is a szegénység, nehéz meghatározni. Korábban Ferge Zsuzsa szociológus beszélt arról lapunknak, hogy sok fogalom van a szegénységre, de nincs pontos meghatározása. Van például egy úgynevezett szociális minimum, ami azt mutatja meg, mennyi az a minimális pénz, amelyből egyébként egészséges családtagokat feltételezve olyan szinten lehet megélni, ami az országban már elfogadhatónak tűnik. De itt is lehetnek eltérések a megközelítésben. Más szempontok alapján közelített a kérdéshez a Bertelsmann Alapítvány társadalmi igazságosság jelentése. Ez azt nézi, hogy az adott ország hogyan bánik a szegényeivel, mennyire ad esélyt a gyerekeinek. Eszerint az utolsó 5-ben vagyunk a vizsgált 28 ország között. Azaz sem a szegénységgel, sem az egészséggel, sem a gyerekek esélyeivel, sem a diszkriminációval nem foglalkozunk tisztességesen.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!