A Vasárnapi Hírek nőnapon megjelent számában Rácz Zsuzsa íróval, a Terézanyu Díj alapítójával készített interjút olvashat.
Rácz Zsuzsa a Terézanyu Díjat idén a dolgozó nőknek szánja.
Ízelítőül Rácz Zsuzsa egyik gondolata a beszélgetésből:
A Terézanyu program egyik legfőbb célja, hogy szövetségeseivé váljanak a nők egymásnak,
"mert nincs igazi testvériség – ez a férfidominált kultúrák egyik jellemzője. Az ilyen típusú társadalmakban, amilyen a miénk, a férfiakkal érdemes jóban lenni, akár a nők ellenében vagy hátrányára is. Ezt szoktuk meg, és működni látszik, mondjuk, a munkahelyen, ahol általuk érvényesülhetünk. Jól jellemzi ezt a genderbeállítódást (társadalmi nemi szerepek leosztását – a szerk.), hogy nekem, akinek a nevét leginkább a nőkkel, női témákkal kapcsolatban szokták emlegetni, és nem utasítom vissza a feminista jelzőt sem, szóval nekem tudta feltenni azt a kérdést tavaly egy rádiós újságíróhölgy, hogy tisztázhatnánk-e azt a pletykát, miszerint azért jöhetett létre az általam alapított és a Richter által támogatott Aranyanyu Díj (amely az oktatásban és egészségügyben hősies munkát végző nőket jutalmazza – a szerk.), mert a férjem magas beosztásban a Richternél dolgozik, és „tol engem”. Nagyon nevetnem kellett, mert a férjem szociális munkás. Hát ilyen véleménnyel vagyunk magunkról, egymásról – ha egy nő sikeres valamiben, biztos egy férfi „támogatja” – feltételezzük."
Az interjú "Mártírszerep helyett saját időt a nőknek!" címmel friss számunkban olvasható.
A Vasárnapi Hírek nőnapon megjelenő számának minden rovatában érdekeségeket talál a nők helyzetével, kiemelkedő személyiségekkel kapcsolatban.
Jogászszemmel rovatunkban Sándor Zsuzsa is a nők jogaival kapcsolatos témát elemez.
Látványos nemzetközi akciók híreit találja lapszámunkban - férfiak mozdulnak meg a nőkért.
Kövesdi Péter kollégánk pedig a virágboltokba kerülő választék mögött rejlő hatalmas munkáról ír "Delfinidin, te gyönyörű!" című cikkében: "Amikor az ember nőnap táján vacillál a virágosnál egy mályvakék szegfű és egy csokor fekete tulipán között, nem is sejti, mekkora munka van ezekben a növényekben. És ez nem a földeken vagy a fóliasátrakban kezdődik, hanem laboratóriumokban és számítógépeken."
A részletek friss lapszámunkban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!