A magyar társadalmat szabdaló árkokat szakadékká mélyítette a menekültválság. A Publicus közvéleménykutató cég és lapunk közös felmérése – amelynek eredményeit grafikonjaink mutatják – is arról tanúskodik, egyszerre van jelen a félelem, a bizalmatlanság és a bizonytalanság a fejekben. Nő ugyanakkor a radikális, szélsőséges megoldásokra hajlók száma, megdöbbentő adat, hogy a válaszadók 41 százaléka akár fegyverrel is megvédené a magyar határt a menekültektől, és bár többségben vannak azok, akik szerint a menekültekkel emberségesebben kellene bánni, ez nem befolyásolja a befogadást ellenző többségi álláspontot. Bár az Orbán-kormány átlagban csak közepest kapott a menekülthelyzet kezelésére, jól látszik, hogy a válság politikai nyertese a miniszterelnök. A trauma mindenesetre, amit a menekültek megjelenése okozott Magyarországon, még sokáig itt marad velünk. Hogy meddig még, és hogy a most felerősödött megosztottságnak miféle hosszú távú következményei lehetnek, ezt igyekeztünk feltérképezni írásunkban.
A trauma áttevődik
Kevés szó esik arról, hogy a hazánkba érkező menekülteknek az étel, ital és a meleg pulóver mellett szükségük lenne lelki sérüléseik kezelésére is. Időre lenne szükség, hogy kialakuljon a segítségadáshoz szükséges bizalom, de éppen az időből van most a legkevesebb.
Nincsenek tehát könnyű helyzetben a lassan két évtizede a hazánkba érkező, háborús traumán átesett személyek segítésével foglalkozó Cordelia Alapítvány szakemberei (pszichiáterek, pszichológusok). És a traumák tovább gyűrűznek.
Minden ember – legyen akár hivatalos szerv tagja, vagy önkéntes – maga is sérül, ha traumatizált csoportokkal dolgozik. „A másik ember traumája megmozgatja az én traumatikus emlékanyagomat is, és erre én vagy jól, vagy rosszul reagálok, a saját személyiségemből eredően. Lehet ez fokozott empátia vagy teljes visszavonultság, esetleg agresszió – valamilyen reakciót mindenképpen kivált belőlem a másik ember sérülése. Hogy ez ne eredményezzen extrém, szélsőséges viselkedést, ahhoz viszont rendszeres foglalkozásra van szükség” – mondja dr. Hárdi Lilla, az alapítvány igazgatója.
„Tapasztalataink szerint a rendőrség tagjainak helyzete különösen nehéz: komoly problémát jelenthet számukra, hogy milyen távolságot tartsanak a menekültekkel. Mert emberileg érezhetnek egyfajta empátiát, vagy éppen annak az ellenkezőjét is, de valójában szigorú szabályok mentén kell minden esetben eljárniuk” – magyarázza a pszichiáter. Számukra a biztos pont az, amit a feletteseik megszabnak, ez persze feltételezi, hogy a felülről jövő utasítás józan, megfontolt, és leveszi a döntés felelősségét a vállukról. És nem változik napról napra. Ráadásul egy rendőrnek, aki az erőt képviseli, különösen nehéz beszélnie arról, hogy fáradt, kimerült, hogy segítségre van szüksége.
Nem így az önkéntesek. Esetükben épp az okoz problémát, ami a hivatásos szerveknél a biztos pont: a vezető, illetve annak a hiánya. A bizonytalanság, az információk szűkössége, és az, hogy folyamatos döntési helyzetben vannak, hatalmas nyomást jelent az önkénteseknek. Nincs egy szabálykönyv, ami megmondja, mit csinálhatnak, és mit nem. Így viszont hibázhatnak is. „Ez a beavatkozás rizikója. El kell fogadni, hogy minden terhet nem cipelhetünk.” – figyelmeztet Hárdi Lilla.
Mélyülő szakadék
A menekültválság azonban egy sokkal nagyobb méretű, az egész társadalmat érintő traumát is előidézett. Elég csak végignézni a Facebookon az ismerőseink falán, hány egymással szögesen ellentétes véleménnyel, hány eldurvuló vitával találkozunk. Sok barátság szakadt meg az elmúlt hetekben-hónapokban, a közösségi média felhasználói látványosan két csoportra szakadtak. A menekültellenes és menekültvédelmező csoportok az átláthatatlanul ömlő hírekből kiemelik, megosztják azokat, amelyek az ő álláspontjukat tükrözik. A „saját táborában” kialakul egyfajta erős közösségtudat, míg a „másik oldallal” szemben a fölényesség érzete.
Miközben politikai témákban általában igyekeztünk titkolni elköteleződésünket, mi lehet az oka, hogy a menekültkérdésben ilyen drámai szakadás következett be a társadalomban?„Olyan erkölcsi értékek mentén folyik most a vita, amelyek az emberi természet lényegét adják: emberség, haza, család… Ilyen témákban mindenkinek kell, hogy legyen egyfajta elköteleződése. És míg mondjuk az nem baj, ha valaki kötni szeret, más meg horgolni, az, hogy ezekben a morális kérdésekben milyen álláspontot képviselünk, vízválasztó lehet. Látunk ilyet a választások idején is: családok vesznek össze a vasárnapi ebéd felett, barátok szakítják meg egymással a kapcsolatot. Most is ez a helyzet. Mivel eddig nem történt ilyen Magyarországon, nem volt igazán lényegi kérdés, hogy ki mit gondol a menekültekről, és arról hogy be kell-e őket fogadni. Most itt van a probléma, sőt, egyre súlyosabbá válik, muszáj tehát állást foglalni” – magyarázza Révész Renáta Liliána.
A pszichológus szerint a közösségi média alapvetően jól képezi le a társadalmi folyamatokat – az egyre agresszívebb, és egyre zártabb csoportokba tömörülő, nyíltan vagy titokban menekültellenes, és a menekülteket segítő csoportok közötti szakadék egyre szélesebb, a vélemények egyre radikálisabbak.
Csak kárt okozhat
A menekülthelyzet új kérdések elé állította a társadalmat. Hasonló, bár konstruált esemény azonban minden választási szituáció, ami szintén szétszakítja a táborokat. Ez azonban egy kívülről jött probléma, és az ilyenek tipikusan össze szokták hozni a közösséget (mint például egy árvíz, vagy bármilyen más természeti csapás). Most nem ez történt, mert régóta mélyített politikai törésvonalak mentén váltunk ketté.
„Ezt az eseményt a Fidesz celebrálta, mint egyfajta kommunikációs projektet: tavasszal a gazdasági bevándorlók megbélyegzésével, a nemzeti konzultációval megágyaztak a mostani helyzetnek. Olyan kulcsfogalmakat hívtak elő, mint haza és nemzeti szuverenitás, amivel a másik oldalon emberség, humánum csapott össze. Ezek mélyen ülő értékek, amelyekből egy ilyen krízishelyzetben lehetett volna egységet is kovácsolni, de nem ez volt a cél. Olyan civilizációs félelmeket szólaltattak meg (a mástól, az iszlámtól való félelem), amelyek felerősítették a társadalomban a szorongást, és ez óhatatlanul is ahhoz vezetett, hogy ezen kulcsszavak mentén kettészakadt az ország” – magyarázza Dessewffy Tibor. A szociológus szerint egy ilyen sebet könnyű előidézni, de nagyon nehéz, és sok időbe telik begyógyítani, de félő, hogy újabb sérüléseket szenvedünk. Elég egy erőszakos rendőri megmozdulás az egyik oldalon, vagy egy menekült, aki rendőrre támad a másikon – és máris újabb traumákat szenvedünk el, amelyek megerősítik az oldalak közti szembenállást.
Ez az egész krízis azonban csak a közvetlenül érintett területeken jelent ekkora megterhelést. „Ahol a probléma nincs jelen a maga fizikai valóságában, az emberek számára ennek az egész ügynek jóval kisebb a jelentősége. Nekik ez egy távoli esemény, amit ráadásul a kormányközeli média sugároz, erősen torzítva.
A fő kérdés az: rend lesz-e vagy káosz? És ha a kormányszlogeneket hallgatják, annyi tudatosul bennük: a kormány megvédte a magyarok munkáját, kultúráját, egyebét” – véli a szociológus.
A magyar társadalom éles szembenállása olyan értékek mentén, mint haza vagy emberség, hosszú távon is szétszakíthatja a közösséget. A megosztottságból viszont a politikusok profitján kívül kizárólag hátránya származhat a közösségnek.
Elégedett a kormánnyal, ezért lemondta menekültellenes
demonstrációját a szélsőséges Hatvannégy Vármegye Ifjúsági
Mozgalom. Közben a fociultrák csak Áder János parancsára
várnak, hogy beszálljanak a határok megvédésébe.
Tudás és tapasztalat nélkül
A Magyarországon kialakult helyzet elemzésében Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének adjunktusa segít nekünk, aki az elmúlt években számos migrációval foglalkozó kutatást vezetett
A mostanihoz hasonló menekülthullám még sosem érte el hazánkat. A migráció elsősorban a környező ország magyarlakta területeiről irányult felénk, magyar ajkú közösségek települtek át nagyobb számban az 1980-as évektől elsősorban Erdélyből, Kárpátaljáról, majd a ’90-es évektől a délszáv háború következtében a Vajdaságból. Csupán néhány ezren érkeztek más kultúrákból, Afrikából vagy éppen ázsiai országokból. A rendszerváltás után ugyan nagyobb számban települtek be kínai bevándorlók – körülbelül 40 ezren –, de a szigorítások hatására később a számuk apadt (ma kevesebb mint 20 ezer kínai él hazánkban).
„Magyarországnak nincs igazából tapasztalata a magyar kultúrkörön kívül érkezettekkel kapcsolatban, nagyon minimális a
társadalom döntő többségének tudása a távolabbi országokból érkezőkről. Nem csoda az, hogy egy ilyen „bezárt” országnak kihívást jelent a felerősödött különbözőségekkel szembesülni, azokat napi szinten kezelni” – összegezte a helyzetet Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének adjunktusa, aki az elmúlt években számos migrációval foglalkozó kutatást vezetett.
„Magyarországnak érdemes azon az úton járnia, amely jobban képes érteni és értelmezni a világot. A »globális nyitás« külpolitikája azt kéne, hogy elhozza számunkra, hogy jobban és mélyebben legyünk képesek érteni és értelmezni a különböző kultúrák embereit, hogy aztán képesek legyünk velük a számunkra – saját érdekeink miatt – is fontos együttműködésre” – fejtette ki a szakértő, aki szerint a társadalom hozzáállása menekültkérdéshez még változhat. „Látható, hogy a mostani menekültválságban nagyon sok magyar ember bizonyította, hogy képes »befogadni« a különbözőséget, elsősorban humanitárius alapon” – hívja fel a figyelmet Tarrósy. A többség ellenállása is megtörhetne, ám ehhez első lépésként talán a kormány elutasító retorikáján kellene változtatni. „A gondolkodásmód változik akkor, amikor az egyén az együttélés során több mindent megtud a másikról: általában többek leszünk, ha más kultúrákat képesek vagyunk jobban megérteni” – mondja a kutató.
A beilleszkedés útjai
Dr. Tarrósy István segítségével összegyűjtöttük a bevándorlók integrációs modelljeit:
1. Asszimilációs stratégia: a befogadó állam úgy birkózik meg a kulturális különbségekkel, hogy elvárja: a migráns adja fel anyanyelvét, vallását, szokásait és a nemzeti kultúra szerint olvadjon be a befogadó államba – Példa: a nagy „telepes” befogadó államok, mint az USA, vagy Ausztrália.
2. Szegregációs stratégia: nagyobb a többségi társadalom tagjaitól mért távolság, a bevándorlók kapcsolata a többségi társadalommal szűkebb, nem vállalnak aktív szerepeket, az állam a munkavállalást szorgalmazza, de a családos letelepedést nem – Példa: a török vendégmunkások Németországban.
3. Transznacionális stratégia: a különböző kapcsolati hálók együttélése, a bevándorlók aktív kapcsolatot tartanak fenn az anyaországgal, de aktívak új hazájukban is – Példa: a hazai ukrán csoportok.
4. Multikulturalizmus: nem csak támogatja, hanem preferálja is a különbözőséget, a közelebbről meg nem határozott másságot. Elvárássá teszi a különböző identitású társadalmi csoportok elfogadását, főként az etnikai és népcsoporti különbségek tiszteletét, de a kulturális, szexuális és generációs csoportidentitások védelmét is – Példa: jóléti liberális demokráciák.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
