„A civilek leoltották az elégedetlenség lángját – ha ez a parlamenti választás előképe, Orbán hátradőlhet” - állapítja meg munkatársunk a Tanítanék mozgalom arcainak legutóbbi nyilatkozatai kapcsán.

 
 

Az ellenzéki pártok teljesítményét így értékeli: „Kommunikációs káoszban veszik el a baloldal a népszavazási kampányban. - A nagyobbacska demokratikus pártok egymással szkandereznek, a kicsik összeálltak,
de még a parlamenti küszöbig sem érnek.”

A „Főpróba statisztái” című összeállítás a szeptember 10-i Vasárnapi Hírekben jelent meg.

A másik nagyreményű civil szerveződésről, Sándor Mária mozgalmára is érvényes a megállapítás:
„A pártpolitikától ódzkodó civilek a rendszeren belül csak ideiglenesen érnek el bármit, addig, amíg le nem választják róluk tömegbázisukat.”

Sándor Mária mozgalmának azonban, amely „a kezdeti nekibuzdulás a nyáron kifulladni látszik, most új lendületet kívánnak adni.”
„Magyarországért Mozgalom néven jön létre az az ernyőszervezet, amely civil és érdekvédelmi szervezetek tucatjait tömöríti, tagja például a Tanítanék Mozgalom, Iványi Gábor lelkész, a ligetvédők csapata, a védőnők hálózata, de még a kéményseprők szakszervezete is. Sándor Mária szerint a mozgalom közösséget épít, le akarja fedni a teljes társadalmat, legyen szó egészségügyről, oktatásról, hátrányos helyzetű gyermekekről vagy épp a véleményüket félelemből nem vállaló civilekről.”
További részletek tevékenységükről, új honlapjukról a Vasárnapi Hírek összeállításában.

Ugyanott „Ellenköztársaság” címmel október 23-ára a fővárosba, a Blaha Lujza térre meghirdetett ellenzéki megmozdulásról közlünk részleteket.


A „Főpróba statisztái” című összeállítás a friss VH-ban olvasható.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és most a nyitva tartó árusoknál a hétvégén és a jövő héten is, péntekig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!