Kalózhajók vonzásában – Böszörményi Edit búvárrégészként merül

Képzeljenek el egy magyar lányt – törékeny, filigrán alkat, sötétszőke hajszín, kislányos báj, határozott arcél és életcél –, akinek gyerekkora óta egy lényegében ismeretlen skót pap (még Wikipédia-szócikk sincs róla), bizonyos Odo Blundell a példaképe.

Ő volt az első ember, aki tudományos megfontolásból merült a víz alá valamikor a múlt század elején. Egy 110 évvel ezelőtti hajnalon korabeli, búvárfelszerelésnek ímmel-ámmal nevezhető vízi ruhát öltött, hogy egy közeli szigetépítmény alapjait közelről is megvizsgálhassa. Nem kincsekért vagy vagyonért ment, még csak nem is azért, hogy rácsodálkozzon arra a másik világra: a tudományos kíváncsiság hajtotta.

Az ő története kezdte Böszörményi Editben érlelni a gondolatot: e lányból búvárrégész lesz, akárki meglássa. A búvárkodás részt hamar ki is pipálta, szinte az anyatejjel szívta magába, hogyan kell egyre mélyebbre és mélyebbre menni, kiegyenlíteni, a nitrogénnarkózist elkerülni, visszajönni. Lényegében a Debreceni Búvárklubban nőtt fel, uszonyos és búvárúszóként versenyzett. Annyit volt vízben, csoda, hogy nem nőtt kopoltyúja. Az extrém sportok iránti szenvedélye családi örökség – édesapja és édesanyja is hobbibarlangászok, ám mivel a mama sosem tanult meg igazán jól úszni, a kis Editet idejekorán bedobták a mély vízbe. Legalább ő tudjon majd bekukkantani azokba a titokzatos, tengermélyi barlangokba!


Paleontológia, Ross Gelleren túl

Szóval, képzeljenek el egy lányt, aki idővel megtanult olyannyira otthonosan mozogni a vízben, akár egy sellő. No, de mit kezdjen ezzel a már-már adottsággá vált tudással? Nézzük csak, mi érdekli még! A keleti kultúrák mindig is vonzották, az iparművészettel is kacérkodott, a történelem is felcsigázta: akkor hát legyen a régészet, gondolta! Diplomát is szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, amit nagyon papírszagúnak érzett, dacára több külföldi ösztöndíjnak. Úgyhogy beiratkozott a Southamptoni Egyetemre, ahol a régészeten keresztül megismerkedett a geológiával, a molekuláris biológiával, sőt a paleontológiával is. „Sosem gondoltam volna például, hogy Ross Gelleren kívül (Jóbarátok című tv-sorozat egyik hőse) dolgozik ma még bárki paleontológusként, de itt az egyetemen megtanultam, hogy az lehetsz, ami csak szeretnél. Akár búvárrégész is. Akkor is, ha az országodnak nincsen tengere – mondja lehengerlő elszántsággal.

– Alapvetően nem azt nézem, hogy egy adott témát hol tanítanak, hanem azt keresem, hogy kihez köthetők olyan kutatások, amelyekhez kapcsolódni szeretnék, és az a professzor melyik egyetemen oktat. Mert én bizony abba az intézménybe szeretnék bejutni! Sosem egy helyhez kötődöm, hanem azt tartom szem előtt, hogy mit akarok csinálni, és a világ végére is elmegyek érte.”


Elsüllyedt történetek

Délkelet-Ázsia – Vietnam, Thaiföld, Kambodzsa. Ez volt az első világ vége. Horizontálisan. A Jávai-tenger, a Malaka-szoros pedig vertikálisan. Az elmúlt 6 évben több száz merülésen vett részt, megannyi nemzetközi csapat tagjaként évszázadokkal ezelőtt eltűnt hajóroncsok után nyomozott. Odo Blundell után egyébként a hajóroncsok inspirálják leginkább. Azt állítja, nem az izgalmat keresi. A történetek és a kulturális összefonódások izgatják.

„Sokan azt gondolják, hogy miután rábukkantunk egy víz alá temetett roncsra, egyszerűen csak beazonosítjuk az attribútumok alapján: igen, ez egy arab hajó a kilencedik századból. Lefényképezzük, és ha nem találunk felhozható tárgyi leleteket, végeztünk, mehetünk is haza. Ez nem így működik.
Egy ilyen hajó újjáépíti a régi kapcsolatokat. Ezt a hajót valakik építették valakinek a tervei alapján. Valamilyen zászló alatt futottak ki vele. Többnemzetiségű legénység volt rajta. Egyik kikötőből árut szállított egy másik kikötőbe, majd a harmadik országba érvén megálltak, hogy újabb rakományt vegyenek fel. A negyedik országban kedvezőtlen időjárásba futottak, és a hajó elsüllyedt, pedig az ötödik országban már vártak rájuk. Tehát ez nem csak egy arab hajó volt. Ezt a hajót mintha azért süllyesztették volna el, mert tudták, hogy a 21. században kell majd valami, ami közelebb hozza egymáshoz az embereket. Vannak, akik a hajóroncsot időkapszulaként emlegetik, mert egy adott pillanatot őrzött meg. Az elsüllyedés pillanatának az atmoszféráját. Mások éppen az ellenkezőjének tartják, hiszen ezek a leletek annyira sok helyről és időből származnak. Tehát egy hajóroncs nemcsak műemlék, kulturális örökség, tudományos érték, hanem amolyan közösségépítő és béketeremtő terapeuta is.”


A tenger eltűnt virága

A Jávai-tenger partjától kicsit északnyugat felé van egy szoros, Malaka névre hallgat, évszázadokon keresztül vonzotta a kalózokat. A Maláj-félsziget és az Indonéziához tartozó Szumátra-sziget között húzódó 805 kilométer hosszú tengerszoros a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonala ma is, a város Melaka kikötője pedig történelmi fontosságú kereskedelmi központ. A kolonizáció idején is számos hajó érkezett ide és legalább ennyi indult innen gazdagon megrakodva. Csoda, hogy szerették a kalózok? A szoros igazi roncstemető. Edit inkább úgy fogalmaz: hajóroncs-Kánaán.

A legtöbbjükről csak a fáma, no meg a történelemkönyvek mesélnek, éppen ezért bőven teremhet még errefelé babér olyan roncsvadászoknak, mint amilyen Edit is. Eltökélte, hogy az egyiket, az 1502-ben Portugáliában épült Flor do Mart ő fogja megtalálni. A 16. század óta az az utolsó információ róla, hogy szépen megrakodva elhagyta Melaka kikötőjét, majd elsüllyedt. Vannak, akik szerint a pénzben mérhető értékeket már akkor felhozták merész merülők, de az tény, hogy a hajóra máig senki nem akadt rá. Nem láttam még fiatal nőt ilyen szenvedéllyel mesélni egy hatalmas, 400 tonnás vízi járműről, amit, hogy jobban el tudjam képzelni, mekkora lehetett, 140 vízilóhoz hasonlít. Igaza lehet, mert kezdem kapiskálni: ki ne akarna másfél száz vízilovat, pontosabban vízilónyi hajóroncsot a dicsőségzászlajára tűzni?

Az sem lehet akadály, ha a roncs sosem kerül elő, vagy ha több ezer kerámiatöredéken keresztül vezet út hozzá. „Na jó, azt elismerem, hogy néhány száz darab után úgy tűnhet, nem akkora élmény agyag- vagy faedénydarabkákat kimenteni a hullámtemetőből, és jogosan, no meg sok esetben bosszúsan merül fel a kérdés, hogy hol van már az a hajó, de gondolj csak bele! Ha felrajzolod a kerámiatörmelékek, fadarabok vagy fémszegecsek elhelyezkedését, és abból kirajzolódik egy 10x20 méteres téglalap, abból megsaccolhatod a keresett hajó méretét! Ha esetleg mind ugyanabból a korból való, az is biztosan tudható, hogy egy rakomány részei voltak. Elképzelni sem tudok ennél izgalmasabb puzzle-játékot!

Bár Edit a Southamptoni Egyetem végzős tengeri régészeként ma már a délkelet-ázsiai országok víz alatti örökségvédelmével foglalkozó csapat tagja, itthon is amolyan missziót teljesít. Amikor épp nem hajóroncsok után kutat, és nem is maratonra készül (csak úgy, mellékesen országos bajnok ultramaraton futó), a Magyar Búvár Szakszövetség Tudományos Bizottságának tagjaként elszántan népszerűsíti a búvárrégészetet. „Merthogy – ismétli sokadjára – tényleg bárkiből lehet Cousteau kapitány!” Még int egy egyezményes, tenger alatt használatos minden rendbent a mutató- és a hüvelykujjának összeérintésével, és a feje felett, amolyan taréjosan meglengeti az ujjait: az álmoknak csak a cápák szabhatnak gátat.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!