Modern kori keresztes lovagok - Orbán alaposan eltorzította, hogy 'megvédhesse' a kereszténységet

– Orbán Viktornak a Ferenc pápánál tett látogatásáról készült képet így kommentálták a Facebookon: „csak egy keresztény van ezen a képen, és az nem a pápa”. Ön szerint ki az igaz keresztény?

– Ez a hozzászólás kíméletlenül rámutat, hogy a kereszténységet nemcsak a különböző felekezetek osztják meg, hanem mély erkölcsi és politikai kérdések is. A fenti esetben egyértelmű a válasz. A jótékonyság keresztényi elve eredetileg arról szól, hogy segíteni kell azokon, akik szükséget szenvednek. Orbán viszont ezt egy fontos beszédében alaposan eltorzította, mondván, csak saját családunk, településünk vagy nemzetünk tagjaival kell jót cselekedni. Természetesen különbséget kell tenni a személyes és a politikai felelősség között, de a keresztény politikusoknak akkor sem lenne szabad megfeledkezniük arról, hogy az emberi jogok az univerzális keresztény erkölcsiség eszméiben gyökereznek. Visszás helyzet, hogy éppen egy latin-amerikai pápának kell a „keresztény Európa” önjelölt védelmezőit emlékeztetnie a keresztény erkölcsiség elveire és az emberi jogok „európai” eszméire.

– Kell egyáltalán védelmezni a kereszténységet? Ez a politikusok dolga?

– Mint Orbán Viktor példája mutatja, a kereszténység védelme borzasztó ellentmondásos vagy épp veszélyes is lehet, ha politikai célokra használják. A keresztényeknek kellene elsősorban vitákat folytatniuk arról, hogyan értelmezhető ma a kereszténység. Ezzel szemben a politikusok elsődleges feladata a demokratikus rend és az emberi jogok védelme. A keresztény politikusok természetesen bevihetik a kereszténységgel kapcsolatos témákat a politikába, és ezt jól is teszik. De tisztában kell lenniük azzal, hogy a keresztények és a társadalom nem keresztény rétegei is ellenkezni fognak.

– Egyik tanulmányaiban keresztény posztfasizmusról beszél. Mit jelent ez a fogalom?

– Az úgynevezett új jobboldal kristálytiszta ideológiát kínál, ami a régi fasizmus lényegi elemeit használja fel átalakítva. Lemondanak a liberális demokráciáról, mivel azt a baloldali rendszerek sajátjának tekintik, és a demokráciának egy új értelmezését vezetik be, amely nemzeti elveken nyugszik. Ezért hívom a jelenséget posztfasizmusnak. Ne értsenek félre, a posztfasizmus nem jelenti a fasizmus visszatértét, csak a nemzeti demokrácia egy új koncepcióját, azt, amit például Orbán illiberális államnak nevez. Mivel az új jobboldal egyes képviselői a nemzeti gyökereket a kereszténységben találják, keresztény posztfasizmusról beszélhetünk.

– Mi a különbség az 1930-as évekbeli és a mai jobboldal között?

– A fasizmus két pillérre épült: a demokratikus rend forradalminak álcázott erőszakos megdöntésére és egy rasszista ideológiára, amelynek a célja az alacsonyabb rendűnek vagy barbárnak tekintett rasszok elnyomása volt. Az új jobboldal viszont elfogadja a demokratikus rendet és folyamatokat, a rasszista ideológiát pedig – Alain de Benoist kifejezésével élve – az etnopluralizmus ideológiájára cserélték. Vagyis az új jobboldali pártok legfőbb célja az, hogy az állam etnikai összetételét megőrizzék.

– Az új jobboldal ideológiája valódi vagy csak populista fogásról beszélhetünk?

– A tudományos vitákban mindig a populizmus címszó alatt merül fel az új jobboldal problematikája. Ugyanakkor a köznyelv a politikai irányultság vagy ideológia nélküli politikusokat és pártokat hívja populistának, hiszen a populisták a többség hullámzó véleményének megfelelően váltogatják politikai programjaikat. Az új jobboldalt viszont az teszi igazán veszélyessé, hogy kristálytiszta ideológiát terjeszt, noha az egyes országok különféle történelmi és kulturális hagyományainak megfelelően a pártok különböző etnikai összetételt tartanak megfelelőnek, és a nemzeti identitásba is rengeteg mindent belevehetnek a pogány hagyományoktól kezdve egészen a keresztény elemekig. De a programok keresztmetszete mindig azonos: a demokrácia csak és kizárólag etnikai elveken alapulhat.

– Kik számítanak az új jobboldal legismertebb képviselőinek?

– Az új jobboldal első nagy pártja Jean-Marie Le Pen mozgalma volt az 1970-es években. Majd az 1980-as évekre a néhai Jörg Haider vált az új jobboldal vezető figurájává. Jelenleg az Európai Parlamentben is van saját, Nemzet és Szabadság Európája névre hallgató pártcsaládja az új jobboldali pártoknak. Az új jobboldali ideológia azonban a kereszténydemokrata pártokba is beszivárgott, és még egyes szociáldemokratákra is hatott. Ilyen például Milos Zeman cseh elnök, aki nemrég szimpátiáját fejezte ki az Osztrák Szabadságpárt elnökjelöltje, Norbert Hofer iránt. És fura módon napjaikra az európai új jobboldal legfontosabb alakja egy kereszténydemokrata politikus lett: Orbán Viktor.

– Van hasonlóság Jörg Haider és Orbán Viktor között?

– Ausztriában jó ideje jelen van az új jobboldal, és a tapasztalatok igazán fájdalmasak. Magyarországon ugyanazt az ideológiát és stratégiát látom, mint ami már régóta ismert Ausztriában. Haider és Orbán ideológiai alapjai nyilvánvalóan megegyeznek. Haider kijelentette, hogy a politikának a nemzeti elveken kell nyugodnia, és meg akarta alapítani a harmadik osztrák köztársaságot. Bizonyos értelemben Orbán Viktornak sikerült megvalósítani Haider álmát, hiszen ő lett az első politikus Európában, aki egy nemzeti elveken alapuló államot hozott létre. A magyar Alaptörvény az új jobboldal ideológia első megtestesülése.

– És mi ennek az új jobboldali ideológiának a lényege?

– Bár a nyugati liberális demokráciák az emberi jogokra épülnek, emellett nagyon jól megél a nemzeti vagy etnikai eszme, olyannyira, hogy a nyugati demokráciákban a közéleti viták egyik fontos kérdése a nemzeti identitás. Az emberi jogok pedig garantálják, hogy az összes állampolgár elmondhassa a véleményét a saját nemzeti identitásról. Viszont az új jobboldali pártok szerint csak és kizárólag az ő nemzeteszméjük jelenti a nemzeti identitás helyes értelmezését. Úgy állítják be magukat, mintha egyedül ők képviselnék a nép hangját. Ezért mondhatta 2002-es választási veresége után azt Orbán Viktor, hogy a nép nem lehet ellenzékben. Ebből látszik, hogy az úgynevezett populisták nem lesik állandóan a nép szavát, hanem eleve ismerni vélik. Ahogy azt is, ki tartozik a nemzethez és ki nem. Így a saját nemzeteszméjük az emberi jogokkal szemben is elsőbbséget kap. Az emberi jogok meg afféle másodvonalbeli „cukisággá” degradálódnak.

– Miért gondolja, hogy ez az új jobboldali ideológia veszélyes?

– Mivel az új jobboldali pártok a néppel azonosítják magukat, egyfajta autokratikus politikát valósítanak meg, ami aláássa a demokratikus rendet, különös tekintettel a hatalommegosztásra és a szabad véleménynyilvánításra. Ez jól látszik Magyarországon és Lengyelországban, ahol az új jobboldal elég hatalmat szerzett ahhoz, hogy alapjaiban átformálja a demokratikus intézményrendszert. Másrészt az is kockázatos, hogy az új jobboldali pártok „rendes” pártoknak tűnnek, de a nemzeti ideológiájukkal folyamatosan rongálják a demokratikus intézményeket.

– Pontosan hogyan használja az új jobboldal a kereszténységet?

– Igen változatosan. Egyrészt tagadják a tényt, hogy a kozmopolita liberalizmus is tartalmaz keresztény elemeket. Másfelől kormányzati eszközökkel akarják a gyakorlatba is átültetni saját elképzelésüket a keresztény nemzetről, családról. Az új jobboldali ideológiák sokban hasonlítanak az autoriter keresztény államról szőtt régi elméletekre. Többek között abban is, hogy képtelenek elfogadni az erkölcsi, vallási és ideológiai sokszínűséget.

– Hogyan kellene az egyházaknak kezelniük az új jobboldali pártokat?

– Az európai kereszténység jövője azon múlik, hogyan tudja kezelni az új jobboldali pártok botrányos kapcsolatát a keresztény csoportokkal és egyházakkal. A keresztény egyházakat komoly történelmi felelősség terheli azért, mert szövetségre léptek a fasiszta rezsimekkel az 1930-as években. Azóta a keresztény egyházak a modern demokrácia támogatására törekedtek, mint azt a II. vatikáni zsinat ki is nyilvánította az 1960-as évek derekán. Azonban az új jobboldallal való összejátszás ismét hiteltelenné teheti a keresztényeket Európában. Ráadásul egy kiemelt vallást helyezne előtérbe, és összemosná a vallási és a világi ügyeket. Ez egyébként az iszlám modellje.

– Csakhogy ezek az új jobboldali pártok egyre népszerűbbek Európában. Ön szerint miért?

– Mert az elmúlt pár évtizedben a neoliberális ideológia viharos terjeszkedésének hatására drámaian lecsökkent az erkölcsi tartalom a keresztény- és szociáldemokrata pártok programjában. Ezt az űrt tölti be az új jobboldal a patriarchális és az etnikailag homogén társadalom régi képéivel. Majd ehhez jönnek az egyes országokra jellemző politikai forgatókönyvek, amelyek leginkább a hagyományos politikai pártok kudarcán alapulnak. De az is meggyőződésem, hogy az oktatásban nem helyeztünk elég hangsúlyt a demokráciára és az alapvető emberi jogokra. A 18. század óta nem kis arroganciával terjesztik az európaiak ezeket az elveket, de nem volt elég energiánk arra, hogy a saját országainkban is támogassuk a demokráciát.

– Tavaly ilyenkor még nagylelkű menekültpolitikát sürgetett írásaiban. Egy évvel később is fenntartja a véleményét?

– 2015 őszén az igazságtalan dublini rendszer kivételes helyzetet eredményezett. Görögországnak kellett volna minden terhet viselnie, a menekültügyi rendszere összeomlott, és menekültek ellenőrizhetetlen tömegei indultak útnak. Ez főnyeremény volt az új európai jobboldal számára. Ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy a modern demokráciákban időnként ütköztetni kell a nemzeti értékeket az emberi jogok univerzális erkölcseivel, hiszen ebből rengeteg jogi kompromisszum születhet nemzeti és nemzetközi szinten is. Egy nagylelkű és felelős menekültpolitikának valahol félúton kellene lennie a teljes elutasítás és a feltétel nélküli befogadás között. Erkölcsi tisztesség és emberiesség kérdése, hogy ellátást és hajlékot adjunk a menekülteknek.

 

Kereszt és kerítés
„Nem jó az, hogy Magyarországon a valós, de felnagyított félelmeken alapuló értelmezés kapott csak igazán teret” – így kritizálták a kormány „migránspolitikáját” és népszavazási kampányát a jezsuiták. A szerzetesrend teheti, ugyanis nem úr fölötte a magyar főpapság, közvetlenül Róma alá tartozik. Így sokkal kevésbé kényszerül egyensúlyozni a pápai és a magyar kormányzati álláspont között. (Emlékeztetőül: Ferenc a menekültek befogadására és istápolására buzdít.) A honi klérus viszont két malomkő közt őrlődik, mert mondjon bármit a Szentszék, az egyház forrásairól a kabinet dönt. Nem csoda, hogy a katolikus püspöki kar érdemben nem foglalt állást eddig. Mindössze kibeszélő papok – például a röszkei vagy a makói plébános – vállalják fel, hogy kimondják: a kereszténység és az emberiesség elsődleges parancsa a befogadás. (És teszik hozzá, hogy vérlázító, amikor a kormány újságírója demens vénembernek titulálja a pápát.) Ám a főpapok más „hittalajon álltak”: két püspök is azt nyilatkozta, nemmel voksol a népszavazáson. Az egyik azzal indokolta, hogy nem veszélyeztetheti „istenadta” magyarságát, a másik az ország szuverenitását féltette. Miközben egyik sincs veszélyben – csak, ahogy a jezsuiták mondták – a felnagyított félelmek generálnak ilyen érzéseket. Ám a jelek szerint az Orbán-kormány kommunikációja „megvette” a különböző egyházak vezetőit. A reformátusok körlevele ugyan azt mondja, hogy mindenki úgy voksol, ahogy akar, a lényeg, hogy minél többen menjenek el, hiszen gyermekeink és unokáink sorsa van veszélyben, no meg a keresztyénség. Hasonlóan az országot (és önrendelkezését) félti Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze. Azaz a többségi álláspont, úgy tűnik, a magyar egyházak között, hogy a kereszt a kerítés mögött mutat jól.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!