Miközben mi a tévé képernyője előtt feszülten vártuk, kit zárnak ki a tömegbukásba torkolló futamából, ő – amint észrevette magát a Gangneung Jégaréna kivetítőjén – csak lazán kacsintott egyet. A teljesítménye mellett ez a jó értelemben vett vagányság az, amivel Liu Shaolin Sándor máris sokak szívébe belopta magát – az igazi áttörés pedig, reméljük, még csak ezután jön.

 
Liu Shaolin Sándor

Világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázónk persze nem véletlenül volt nyugodt az 1000 méteres verseny keddi selejtezői alatt, hiszen alighanem pontosan tudta, hogy nem őt büntetik majd a bírák. A sportággal még csak most ismerkedőknek, no meg a sokat látott magyar szurkolóknak persze ilyenkor automatikusan szaporább lesz a pulzusuk, főleg, hogy a most zajló pjongcsangi téli olimpián már született néhány olyan ítélet, amit még a sokadik lassítás után is nehéz megérteni.

A magyar korist végül tényleg „ártatlannak” találták, az újraindított futamot pedig magabiztosan megnyerte, bejutva ezzel a szám most szombati, magyar idő szerint délelőtt 11:45 körül kezdődő negyeddöntőjébe.

(Liu Shaolin Sándor remekül versenyzett a szombati negyeddöntőben, msjd az elődöntőben is, magyyar idő szerint kora délután a döntőben állhatott rajthoz. A drámai fordulatot hozó döntőről a Népszava az MTI tudósítása alapján számolt be: 
Liu Shaolint kizárták 1000 méteren
Szombaton a döntőbe jutott Jászapáti Petra is, és hatodik helyezett lett. - a szerk.)
 


„Megteszek mindent azért, hogy az összes számban ott legyek a döntőben” – mondta a 22 esztendős versenyző még egy hete, az 1500 méteren, azaz papíron leggyengébb távján szerzett 5. helyezése után. És bár sportolók szájából gyakran hallunk hasonló fogadkozásokat, az eddigiek fényében neki minden további nélkül hihetünk, még akkor is, ha a konkurencia hatalmas, ráadásul ebben a sportágban aztán tényleg elég egy rossz mozdulat, és mindennek vége. Mindenesetre az ígéretét azóta el is kezdte beváltani, kedden ugyanis az említett 1000-es selejtezők mellett a váltóban is jégre lépett, ahol öccsével, Liu Shaoanggal, valamint Burján Csabával és Knoch Viktorral bejutottak a jövő csütörtöki négycsapatos fináléba. Mindez óriási éremszerzési esély, bár tegyük hozzá, korántsem lesz gyerekjáték Dél-Korea, Kína és Kanada közül bármelyiket megelőzni. Kedden a női váltó is hozhat egy előkelő helyezést, ők a B-döntőben lesznek érdekeltek, úgyhogy – hacsak nem zárnak ki valaki(ke)t az A-döntőből – az 5–8. hely valamelyikén végezhetnek majd.

És ahogy a váltók is kőkemény csatát ígérnek, úgy nem adják olcsón a döntőt az egyéni számokban sem, Liu Shaolin Sándornak ugyanis már az 1000 méter szombati negyeddöntőjében nehéz dolga lesz: a továbbjutást érő első két helyezés valamelyikét a háromszoros olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelin és a négyszeres világbajnok kínai Vu Ta-csin mellől – illetve elől – kéne elcsípni. A legerősebbnek számító számában, 500 méteren (ahol 2016-ban a vb-aranyát nyerte, ráadásul Dél-Koreában) pedig jövő kedden kezdődnek a küzdelmek, az éremcsatára pedig a váltó napján, csütörtökön kerül sor.

Mert hát az igazi mégiscsak az lenne, ha Liu Shaolin Sándor legközelebb nemcsak a pályáról, hanem a dobogóról is kacsinthatna egyet.


Egy Korea, egy gól.
A torontói Jégkorong Hírességek Csarnokába viszik azt a korongot, amellyel az észak- és dél-koreai női hokisokat is soraiban tudó egyesített csapat megszerezte Pjongcsangban az első gólját. A sors fintora, hogy a Japán elleni találatot az a Randi Heesoo Griffin szerezte, aki, bár koreai felmenői vannak, az Amerikai Egyesült Államokban született – ennek alighanem a határ északi oldalán nem örülnek annyira.
A pakkot Griffin is szerette volna megtartani, ám a nemzetközi szövetség (IIHF) gyorsan lecsapott rá, és postázták Kanadába, hiszen, mint mondták, egy ilyen történelmi relikviának a sportág „múzeumában” a helye. A gólnak egyébként tényleg csak szimbolikus jelentősége van (bár az nem kicsi), a torna kimenetelére nagy hatást nem gyakorolt: az egyesített Korea válogatottja három vereséggel, 1-20-as gólkülönbséggel zárta a csoportkört, és a folytatásban az 5. helyért küzdhet.


Támad a drukkerhad.
Minden nagy sportesemény sajátossága, hogy – bár menet közben ámulunk az emberfeletti teljesítményeken is – évek múltán nem feltétlenül a nagy győztesekre emlékszünk: hogy a téli olimpiáknál maradjunk, elég talán a síugró „Eddie, a sas” vagy épp a jamaicai bobcsapat kultuszát említeni. És bár Pjongcsangban a nyitóünnepségen, a riói nyári játékokhoz hasonlóan félmeztelenül bevonuló tongai sífutó is pályázhat az olimpia embere címre (ráadásul a női kettes bob, a mezőnyben a jamaicai vagy a nigériai duóval még csak jövő kedden rajtol), a legszürreálisabb jelenséget ezúttal nem a versenyzők között kell keresni. Azt ugyanis kisajátította magának az Észak-Koreából érkezett, 229 fős nemzeti szurkolói csapat (képünkön). A drukkerek sokáig csak az egyesített koreai női jégkorongcsapat mérkőzéseire jártak, ám a minap váratlanul felbukkantak a Csehország–Dél-Korea férfi hokimeccsen is, ahol a déli szomszédaikat buzdították, ami elsőre örömtelinek hangzik, de belegondolva sokkal inkább tűnik valamiféle bizarr politikai színjátéknak. Kim Dzsongun mozgalmi énekekkel és agyongyakorolt koreográfiával operáló pomponlányai közé amúgy nem kerülhet be akárki, hiszen a megfelelő külső mellett a legfontosabb, hogy az illetőnek ne legyen olyan családtagja, aki eltűnt vagy külföldön él…


AGGÓDHATNAK A SZERVEZŐK.
A sportolók közül két svájci freestyle síző kapta el elsőként a norovírust az olimpia helyszínén: Fabian Bösch és Elias Ambühl azóta már karanténba került. A rendkívül erős hasmenéssel és hányással járó gyomorbetegség már a játékok előkészületi fázisában is sok aggodalmat okozott Pjongcsangban, néhány hete például 1200 biztonsági őrt kellett hazaküldeni fertőzésveszély miatt, akiknek a helyét katonák vették át. Az eset után a szervezők mindent megtettek, hogy megállítsák a vírust, ám az esetek száma folyamatosan nőtt, most pedig már versenyzők is kidőltek a sorból. A hírek szerint az egyik legnagyobb alpesi síző sztár, Mikaela Shiffrin számításait is a norovírus húzhatta keresztbe: az amerikai síelőnő a műlesiklás első futama előtt lett rosszul, és bár nem lépett vissza, végül toronymagas esélyesként lemaradt a dobogóról.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!