Több hónapos huzavona után a buszok Széll Kálmán téri végállomásainak átszervezéséről döntött a Budapesti Közlekedési Vállalat. Erre azért volt szükség, mert egy januári megálló-áthelyezés lehetetlenné tette a budai Pető Intézet megközelítését a mozgássérültek számára.
Egy gonddal kevesebb, de van még rengeteg: megtudtuk, milyen lehet kerekes székkel metrózni.
A fővárosi tömegközlekedők napi rutinja a BKV szidása. Magától tör elő a káromkodás, ha kettő helyett csak egy mozgólépcső működik. De aztán csak levontatjuk magunkat valahogy a föld alá. Aki kerekes székben él, nem szid és nem káromkodik. Merthogy el se jut idáig. Budapesten összesen négy metrómegálló rendelkezik lifttel, ám ezek többnyire nem működnek. Kerekes székkel a mozgólépcsőn lejutni lehetetlen.
Fanny 23 éves, mindenki Mosolykának hívja, aki megismeri, annak nem kell magyarázni, honnan, miért ez a becenév. Izomsorvadása miatt került ötévesen kerekes székébe. Mi a XVIII. kerületben, a Csibész Gyermekjóléti Központban látogattuk meg, ahol félállásban dolgozik. Vakmerő kalandjáról, beszélgettünk, aminek története blogján tizenhat ezer olvasót vonzott: megpróbált lejutni a metróba.
„Annyira óvtak ettől az akciótól, hogy már csak azért is megcsináltam” – meséli Fanny. A kaland a Kőbánya-Kispest felújított metrómegállóból indult. Itt van ugyan lift, bár a gombokat nem tették elég alacsonyra ahhoz, hogy kerekes székből elérhető legyen. Ezt az akadályt leküzdötte, és már fent is volt a szerelvényen. „Az igazi próbatétel a Corvin negyed megállójában várt, ahol fel kellett jutnom a felszínre, mégpedig mozgólépcsőn. Ekkor két barátom nyújtott segédkezet. De olyan is előfordult már, hogy egy csapat, éppen kondizásból jött fiú segített a velem együtt százötven kilós kerekes szék felcipelésében. Életem egyik nagy kalandja volt, akkor éreztem igazán, hogy nincsenek korlátaim” – ömlik a szó Mosolykából. A beszélgetést már egy kerekes székesek számára kialakított alapítványi furgonban folytatjuk, Fanny a Németh László gimnáziumba hivatalos. „A Begurulunk akció keretei közt havonta egy-két iskolába látogatunk el, ahol a gyerekekkel beszélgetünk a mozgáskorlátozottak életéről. Érdekes, hogy minden korosztályt más érdekli: az általános iskolások a mindennapi teendők elvégzéséről kérdeznek, például, hogy hogyan szoktam öltözködni, az idősebbek inkább párkapcsolati kérdéseket tesznek fel, kerekes székesként tudok-e fiúkkal ismerkedni.” Ahogy robogunk Pestszentlőrincről a XIII. kerületbe, Fanny elárulja, neki luxus az autóval való utazás. „Általában BKV-val járok, ám lelkileg nagyon erősnek kell lennem ahhoz, hogy nekivágjak az utazásnak. Minden egyes perc komoly szervezést igényel. Alacsony padlós buszok ugyanis nagyon ritkán közlekednek. Az új járműveknek pedig nincsen rámpájuk, ami igencsak megnehezíti a felszállást.
Egyik télen két és fél óráig vártam a korszerű buszt, majd kénytelen voltam a kerekes székemmel hazagurulni. Három órába telt. Amikor az Árpád hídnál dolgoztam nyolc órában, metró híján két és fél órát kellett csak oda utaznom, majd ezt az utat hazafelé is megtennem.” Fanninak azonban nemcsak a fizikai megpróbáltatásokat kell leküzdenie. „A kombínók nagyon kényelmesek, és könnyű is rájuk feljutni, ám sokszor hoz zavarba, amikor a hangosbemondón közlik az utasokkal, hogy kerekes székes veszi igénybe a járatot. Úgy gondolom, aki arrébb megy, és segít felszállni, a figyelmeztetés nélkül is megtenné.” Fanni képtelen egy percet egy helyben lenni, barátaival állandóan utazik. „Bécsben probléma nélkül utaztam a metrón, más országokban, mint Kínában külön személyzet foglalkozott a kerekes székesek segítésével.” Akadálymentesített utazásairól már a Németh László Gimnáziumban is mesél. És arról, hogy sohasem volt betegségtudata. Az előadás után az iskola előtt várja a furgon: a nap huszonnégy órájában rendelhető utaztató szolgáltatás kétszáz forintba kerül kilométerenként Budapesten belül.
A Budapesti Közlekedési Központ honlapján tájékoztat a mozgáskorlátozottak utazási lehetőségeiről, ők a taxirendszerben működő midibusz-szolgáltatást emelik ki. Ezt bérlettel, menetjeggyel vehetik igénybe a mozgáskorlátozottak. A villamosok közül csak a nagykörútiak akadálymentesek, a buszok, trolik részlegesen, a metró- és HÉV-vonalakon egyáltalán nem biztosított az akadálymentes közlekedés. Ennek megvalósítása a BKK közleménye szerint „hosszú évekbe telhet”. Szerettük volna megtudni, mégis hol tart a fejlesztésben a vállalat, mennyit költ évente akadálymentesítésre, mikorra várható a metrómegállók átalakítása, ám lapzártánkig nem kaptunk választ kérdéseinkre.
Fannynak annak idején tizennyolc évet jósoltak. Most huszonhárom éves. Számára a közhelyként emlegetett „minden egyes nap egy ajándék” a valóság maga. Mosolyka kedvét még a BKV sem tudja elrontani.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
