Csúfondáros statisztikai bukfenc a munka ünnepének előestéj­én. Az unortodox gazdaságpolitika legújabb paradoxona, hogy miközben az egy évvel ezelőtti létszámhoz képest majd 60 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliség 10 éves csúcsra futott. Kettős látásnak tetszik, valójában a zavaros kormányzati törekvések egymást kioltó hatása.

A legfrissebb munkaügyi statisztika szerint az idei első negyedévben a foglalkoztatottak száma 3,791 millió volt, ami 1,6 százalékos, 59 ezer fős javulás a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek létszáma 504 ezer fő volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett, s ezzel 2002 óta nem látott magasságokba emelkedett a „tartaléksereg” létszáma. Különösen fájó, hogy a 15-24 évesek adják az összes munkanélküli közel 16 százalékát, a korcsoport 27,8 százalékos munkanélküliségi rátája 1 százalékponttal volt magasabb a 2011 első negyedévében mértnél.

Az adatokat megvizsgálva, azt látjuk, hogy a szorosan vett munkanélküliség alakulása csupán az esztendők óta megszokott szezonalitást mutatja: több-kevesebb alkalmi munkást szív fel a piac. Komoly munkahelyteremtésnek, a kormányváltást követő hangzatos ígéretek ellenére sem lehetünk tanúi. Nem mond ellent ennek a kecskeméti Mercedes gyár megnyitásának zajos sikerpropagandája sem. A közvetlenül 2500 embert foglalkoztató, a beszállítóknál pedig további 10 ezernek munkát adó üzem ugyanis nem a mostani gazdaságpolitika terméke.

Az álláskeresők számának éves összevetésben 14 ezer fős növekedése jórészt a járadékrendszer átalakításának tudható.

A piac egyszerűen képtelen felszívni a korábban rokkantsági ellátásban, korkedvezményes nyugdíjban részesültek, s fogyatékkal élők tömegét, akiket a kormány anélkül terelt vissza a munka világába, hogy az elmúlt két évben érdemben megkezdte volna a sokat emlegetett egymillió munkahely telepítését. A közel 60 ezer új munkahely 70 százaléka közmunkás pozíció, többnyire szakképesítést nem igénylő munkakörben.

Két év unortodox gazdaságpolitika után tehát szinte ugyanott tartunk, mint a kormányzás kezdetén. Kétszámjegyű a munkanélküliségi ráta, egyre több az álláskereső, s nincs érdemi elmozdulás a munkahelyteremtés irányába.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!