– Miért itt akartál találkozni velem?
– Egy városi rendelőben nem tűnik fel, ha egy idegennel beszélgetek.
– Otthon nem lehet?
– A faluba minden nyanya a függöny mögött koslat. Megkértem egy haveromat, hogy hozzon el motorral. Nem kell, hogy megint fecsegjenek mindent.
– Miket szoktak mondani?
– Na, mit gondolsz. Hogy mér adtam gondozásba a kisfiamat, az öcsémet meg mér tartom otthon, hogy mér cigizek, amikor tűzifára se jut, na mér, ez az egyetlen örömem, meg hogy mér tűntem el tavaly három hónapra, mire készülök megin.
– Az elsőre tudom a választ, hiszen ott találkoztunk véletlenül, a gondozó szülőknél. Jól van a kicsi?
– Most tanul járni. Rendesek vele. Persze ezér a pénzér már… Nyolcvanezret küldök egy hónapba. Ennyiért vállalták, amíg nem tudom magamhoz venni.
– Van munkád?
– Errefele senkinek. Évek óta. Egyszer volt, hogy bejártam Nyíregyházára takarítani, de aztán az se kellett többet.
– Akkor hogyan tudsz nyolcvanezret küldeni havonta?
– Az öcsém után kapok egy keveset, meg valami gyerektartást is, a fiam apja Szombathelyen él, nem sokat tud küldeni, családja van neki. De ha híja van, mindig szerzek. Azér még kinézek valahogy, látod. Meg kölcsönt is vettem fel.
– Nem is tudtam, hogy van öcséd.
– Ja. Tolószékes. Sorvadásosnak született. Anyámék szétmentek, az apám korán meghalt, az anyám valamelyik új pasijánál lakik Makón. Ritkán találkozunk. Míg a nagyanyám élt, jól megvoltunk hárman az öcsémmel. Most nehéz, mert nekem kell tisztába tenni… meg minden.
– És nem lenne jobb tényleg, ha egy egészségügyi intézetbe…
– Csak a szellemi fogyatékosok közé vették volna. Mindenkit odadugnak. Voltál te már vidéken egy ilyenbe? Jó, lehet, hogy nem mindenhol, de amit én láttam… A falról rohad le a vakolat, húgyszag, és a folyosón kurjongatnak, meg maguk alá csinálnak szegény dilis kisöregek. Néha jönnek az ápolók és szétcsapnak. Az én öcsém huszonkét éves és normális, csak a lába szegénynek… Nem szúrhatok ki vele… Segítesz kitölteni ezt a papírt?
– Persze. Mi ez?
– Űrlap. Szeretném, ha egy kórházba vennék, amíg nem leszek idehaza. Valami rehabili…
– Te, mi ez itt a kézfejeden?
– Ja? Emlék Amszterdamból. Amikor tavaly kinn voltam. Mindig vannak ilyen beteg pasik. Neki az az öröm, hogy odanyomja a cigit a bőrödhöz.
– És most megint oda készülsz?
– Most Zürikbe megyek. A Zsófi, a barátnőm, tudod, az a cigány csaj, akiről beszéltem neked a múltkor, üzent, hogy ott még jobb. Többet lehet összehozni. Igaz hogy csak két hónap, mert egy hónap tartózkodás, azt lehet egyszer hosszabbítani, meg sokaknak kell tejelni közbe, a lakás is drága, és rengeteget kell melóznod, de mégis csak marad valami. Mit gondolsz, máskép miből tudnám megadni a kölcsönt?
– És honnan jutottál kinti munkához?
– Az az ismerős, aki a kölcsönt adta, szerzett. Itt lakik a harmadik faluba. Mondta, hogy ne dőljek be a hirdetéseknek, az mind hamis, csak bízzak benne, tudja, mit csinál, ő is szeretné visszakapni a pénzét, amit belém fektetett. Na, ja, meg azt a kamatot, mondom én. De a Zsófit is ő juttatta ki. Már minden papír megvan. Pontos cím, minden.
– Ugye hallottál a sokféle szörnyűségről, ami a kint dolgozó lányokkal történt?
– Ja. Szerintem a fele kamu. Sokaknak böki a csőrét, hogy a magyar lányok kinn szétteszik a lábukat, aztán ezt terjesztik. Milyen finnyásak.
– Te mire szoktál gondolni, amikor ott fekszel valakivel?
– Hülye kérdés. A kisfiamra, meg az öcsémre. És néha, képzeld el, még élvezem is. Szegény nagyanyám mondta is korábban néha, kurvatermészeted van, leányom. Persze csak viccelt. De ha itthon nincs munka? Mi a büdös fenét tudnék csinálni? Igen, hallottam, valami Betti meghalt szegény. Ja, és volt egy lány a suliból, az is kikerült, aztán mesélte, hogy a pasija, akivel futott, folyton verte. Én tudok magamra vigyázni. És jövök haza gyorsan, nem akarok letelepedni. Csak a kölcsönön legyek túl. Akkor már minden jó. Fodrász leszek, tudod? Megegyeztem Nyíregyházán, egy szalonba leszek tanuló. Az a csaj, az a Betti gyereket is szült kinn, meg mit tudom én, biztos nem tudta szegény, hogy’ kell védekezni. Az ember húzza meg magát a szállásán, és túl fogja élni. Ne félj, Amszterdamba is jól megnéztem minden pasit, mielőtt… persze nem zsebelhetem ki mindet, hogy van-e nála kés, meg akar-e szurkálni. De majd a Jóisten megsegít. Bízok benne.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
