Egy négy méter hosszú kötél, egy hám és egy gumitalpú, csúszásmentes cipő hever a káposztásmegyeri élményfürdő parkolójában. Ezen a ponton még aligha akad valaki, aki rájönne, mi készül itt. Ha mellétesszük a tárgyak gazdáját, a 181 centis, 138 kilós, csupa izom Nagy Ákost, már sejthető, hogy azzal a kötéllel bizony nem mászni fognak, hanem valamit elhúzni.
„Tizenkét éve dolgozom a bankszektorban. Mikor ezt meghallják, a többség el is könyveli, hogy biztonsági őr vagyok. Én meg rájuk hagyom” – meséli nevetve. Pedig az igazság az, hogy négy évig vezetett egy bankfiókot szülővárosában, Tatabányán, nemrég pedig az év értékesítési tanácsadója lett az egyik legnagyobb biztosítótársaságnál. Korábban sportmenedzser szakot végzett a Testnevelési Főiskolán, de korántsem ő az egyetlen diplomás az erősemberek mezőnyében. „A 60-70 hazai versenyző között a gyári munkástól az egyetemi adjunktusig mindent találunk. A nemzetközi mezőnyben pedig az angol nyelv ismerete a beugró, de ezen kívül mindenki beszél még legalább egy idegen nyelvet” – mondta Nagy Ákos, aki nem csak résztvevője, hanem főszervezője is a vasárnapi rendezvénynek.
Az Egyesült Államokban, vagy épp Németországban elképesztően népszerű erősember sporttal vélhetően idehaza is mindenki találkozott már. „Egy-egy verseny vagy falunapi hakni során az emberek szemében legtöbbször a csodálatot látom, persze biztos vannak, akik őrültségnek tartják az egészet. Nem is vethetem ezt a szemükre, mert annak idején súlyemelőként mi is úgy tekintettünk az erősemberekre, mint valamiféle cirkuszi artistákra” – árulja el. Nagy Ákos tehát, mint sokan mások a sportág berkein belül, súlyemeléssel kezdte, volt olimpiai kerettag, sőt 1997-ben junior-világbajnok is, ezzel máig ő az utolsó vb-aranyérmes férfi súlyemelőnk. Bár mindezt büszkén mondja, azért elszomorodik, ha arra gondol, hová süllyedt azóta néhai imádott sportága – a londoni olimpiára a pekingihez hasonlóan csak 1 magyar súlyemelő jutott ki. „A két világ szinte nem is lehetne különbözőbb. Az erősembereknél a közeg sokkal nyitottabb, közvetlenebb, maga a verseny pedig látványosabb, eladhatóbb. Az átjárás meglehetősen nagy, hiszen a súlyemelés kiváló alapot ad az erősember sporthoz. Ugyanakkor egészen másfajta erőkifejtést igényel a két sportág, éppen ezért hiába nyeri meg valaki a Világ Legerősebb Embere versenyt, attól még az olimpián nem sok esélye lenne súlyemelésben. Találó lehet az amatőr boksz-profi boksz hasonlat, hiszen például itt is több világszervezet van, ám egy lényeges különbséget nem árt megjegyezni: az erősember sportból nem lehet megélni, legalábbis Magyarországon biztos nem.”
Közben befut a 16 tonnás, 52 személyes városnéző busz. Ákost párja, Kriszta rutinos mozdulatokkal igyekszik „befogni a kocsi elé”. Mikor felkerül a busz elejére a kötél, Ákos pedig belebújik a hámba, hirtelen mindenki feszültté válik, itt érthetjük meg, hogy ez azért nem lesz egy könnyű menet. Húsz méterre kell elhúzni a monstrumot, erre 75 másodperc áll rendelkezésre, de a versenyen a legjobbak alighanem fél percen belül végeznek. Nem meglepő, az első lépés a legnehezebb, de ott nagyjából el is dől minden. Ákos, akárcsak egy sprinter, négykézláb rajtol, a busz pedig a hatalmas erőfeszítés árán rövidesen belendül, olyannyira, hogy a táv második felében, mire Ákos felegyenesedik, már csak futólépésben lehet követni. A teszt sikeres volt, a talaj buszhúzáshoz kiváló. „Máskor is vállal vontatást? Már tudom, kit fogok hívni, ha lerobbanok” – száll le a buszvezető, aki Ákos jókedvét is meghozza. Még alig kap levegőt, de már arról érdeklődik fotósunknál, sikerültek-e a képek, vagy újra meg kell ismételnie a látottakat.
Pakolásnál a csomagtartóban feltűnik egy baseballütő, amelyből Ákos év elején egy perc alatt 13-at tört össze a hátán megfeszítve, valamint egyéb, erősember számára elmaradhatatlan kellékek. A vasárnapi verseny eszközei, többek között a 120 és 170 kiló közötti, betonnal töltött olajos hordók vagy a 380 kilós, vállravehető (már akinek) lengősúly ekkor már egy raktárban várta, hogy egy 4-5 keménykötésű férfiból álló brigád leszállítsa a helyszínre – ahol majd mindenki egymaga küzd meg velük. „És a fúrógép mihez lesz?” – érdeklődöm, mert a sportág repertoárjában szereplő 40-50 különleges szám ismertetése után már bármit el tudok képzelni. Ákos azonban megnyugtat: „az prózai okokból van nálam: tegnap leszakadt alattam az ágy és meg kell javítani.”
Itt ugrik be, hogy a versenynek otthont adó létesítmény sem vállalt kis feladatot a 13, együttesen mintegy 2 tonnát nyomó résztvevő befogadásával – a konyháról mindenesetre valószínűleg ezekben a napokban senkit sem engednek szabadságra. Egészen eddig tudtam magamban tartani a kérdést, vajon mit eszik egy erősember. Mikor Kriszta elkezdi sorolni párja aznapi menüjét, tollat és papírt ragadok, de 9.30-nál, túl egy fehérjeturmixon, banánon, sült császáron, rántott májon, csalamádén és kiflin elvesztem a fonalat. Ákos közben az utolsó részleteket egyezteti a helyszín illetékeseivel: „A fogadásra a legnagyobb asztalt hozzátok, ami van!” – csípek el egy mondatot.
Kifelé menet a szálloda hordárjai gyanakodva méregetik Ákost. Talán eszükbe jut, hogy ha ő az új munkatárs, akkor ők kereshetnek új állást. Ekkorra veszek erőt magamon, hogy szembesítsem őt a szerkesztőség néhány tagjának gyanújával, vagyis, hogy a kőgolyóknak csak a külseje „igazi”, míg belül üregesek. „Bármelyik bemutatónkra el lehet jönni, ki lehet próbálni” – mosolyog Ákos, majd hozzáteszi: „egyébként erre a kollégáidon kívül a határőrök is nagyon kíváncsiak szoktak lenni.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
