Két évvel ezelőtt jelent meg az UNICEF felmérése a magyar sportban tapasztalható erőszakról és bántalmazásról (lásd múlt heti írásunkat és keretesünket). A felmérés készítői akkor megkeresték a magyar sportszakma képviselőit, és megpróbálták meggyőzni őket arról, emeljék be a napi gyakorlatukba ezeket a tapasztalatokat.
Különösen a gyerekekkel való bánásmódról, a velük kialakított kapcsolatokról volt szó. Felhívással fordultak a szövetségekhez, amelyben felajánlották a segítségüket.
„Nagyon kevés nyitottságot találtunk ezekre a kezdeményezésekre – mondja Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, az UNICEF Magyarország által készített felmérés egyik készítője. – Szomorú élmény volt. Rendeztünk egy konferenciát edzőknek, amelyen részben engem és az UNICEF-et hibáztatták a napvilágra került tények miatt, és gyakorlatilag kétségbe vonták a teljes kutatás valóságtartalmát.” Pedig – tette hozzá a szakértő – minden eredményt elérhetővé tettek bárki számára az interneten.
A felmérés csak az erőszakra fókuszált, az eredmények azonban azt is megmutatták, hogy a gyerekek szinte természetes módon, együtt élik meg az abúzust és a sport örömét. „Együtt mozgó arányszámokat találtunk: nagyjából a gyerekek 70 százaléka mondta, hogy örömét leli abban, amit csinál, miközben ugyanennyien számoltak be arról, hogy erőszakot szenvedtek el. Az egyik nap nyakon vágják őket, a másik nap meg öröm, hogy együtt lehetnek a pajtásaikkal. Ez is azt mutatja, hogy a kockázat nagyon magas, és nagy a felelőssége az edzőknek. És ez az, amit nem akartak meghallani” – tette hozzá Gyurkó.
A Kiss-ügy és a körülötte fellángoló viták az élsportban uralkodó erőszakról tulajdonképpen még jót is tehetnek a sportnak – állítja a magyar úszósport és edzőképzés egyik emblematikus figurája. Dr. Sós Csaba, aki 2008 óta vezeti a Testnevelési Egyetem Úszás, Vízi- és Küzdősportok Tanszékét, a Vasárnapi Híreknek azt mondta: nagyobb a baj, mint gondolnánk. Nemcsak az úszóedzőképzés, hanem általában a magyarországi edzőképzés van tragikus helyzetben. Nagyon felhígult a szakma, egyre több az alacsony presztízsű tanfolyamokat végzett, de az utánpótlásban dolgozó edző. Maga a képzés sincs egységesen szabályozva, hiányoznak a sztenderdek. „Ha pékséget vagy cipészetet nyitnék, a vevők elvárnák, hogy a falamon kint legyen a végzettségemet igazoló oklevél. Ha valaki elviszi a gyereket az uszodába, odaadja egy edzőnek, nem tudhatja biztosan, hogy az illetőnek milyen végzettsége van” – állítja a Testnevelési Egyetem docense.
Semmiféle törvény nem írja elő, hogy milyen követelményeknek kell megfelelniük a gyerekekkel foglalkozó sportszakembereknek. Még azt sem követelik meg mindenhol, hogy erkölcsi bizonyítványa legyen az edzőnek. A szakszövetségek kérhetnek bizonyos sztenderdeket (például edzői licencet a magasabb szintű posztokon), de ennek hiányát nem tudják szankcionálni.
„Egy kolléganőnk az úszószövetségből elment egy kelet-magyarországi városba, és meglátogatta az ottani egyesületet. Amikor kérte az ott dolgozó edzőt, hogy mutassa meg a végzettségét igazoló oklevelet, azt kérdezték tőle: te meg kicsoda vagy?”
Azt dr. Sós Csaba se vitatja, az edzői papír nem biztosíték arra, hogy ne forduljanak elő erőszakos esetek az uszodában. „Az egyetemen vagy a középfokú OKJ-s képzésen részt vevő kollégák tanulnak pedagógiát és pszichológiát, de arra nem képezzük őket, és a szövetségnek sincs egyértelmű állásfoglalása, hogy például milyen módon lehet hozzáérni egy kislányhoz, vagy hogy mikor lehet bent az edző az öltözőben” – tette hozzá.
Az UNICEF Magyar Bizottsága 2014-ben hozta nyilvánosságra a kutatási eredményeit, amelyet csaknem 900 egykor sportoló, ma már felnőtt által kitöltött kérdőívre, valamint 858 esetleírásra építettek. Eszerint a megkérdezettek 73 százaléka élt át érzelmi bántalmazást, de döbbenetes módon 39 százalékuknál fizikai erőszak is előfordult, 31 százalékuk pedig valamilyen szexuális bántalmazást is átélt a sport kapcsán.
(Részlet a VH múlt heti cikkéből)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
