Ne féljetek! Bódy Gergellyel és Rada Bálinttal beszélgettünk

– Mennyire nyomja rá egy párkapcsolatra a bélyegét az, hogy a tagjai melegek?

Rada Bálint: Az előadásokra készülve és azóta is folyamatosan sokat beszélgetünk erről meleg emberekkel. Az estek során érkező visszajelzések is azt mutatják: a meleg emberek életének központi kérdése a coming out, ami meghatározza a párkapcsolatuk megélését is. Ki mikor tette meg, vagy nem tette meg, mert mondjuk, hiába él kapcsolatban, titkolnia kell azt a külvilág előtt. A személyiség szerves része, hogy mennyire fogadják el a szülei, ismerősei a helyzetet – nagyon felszabadító vagy éppen terhelő tud lenni a környezet reagálása. És az is kiderült: az a sajátos helyzet, hogy a külvilág előtt nem vagy csak mérsékelten tudják megélni a szerelmüket, az otthoni együttléteket sokkal intenzívebbé, meghittebbé teszi. Koncentráltabbá válik a kapcsolat, ami egyben egy aknamező is, hiszen minden reakció erősebben hat.

Bódy Gergely: Amikor témát kérünk a közönségtől, a nagy problémák rendre a coming outtal, illetve a gyerekvállalással kapcsolatosak, de az esetek jó részében olyan konfliktusok jönnek elő, amelyek teljesen átlagosak: miért hagyod mindig égve a villanyt, miért szól bele az életünkbe az anyád, miért engeded, hogy kihasználjon a főnököd – adhat mindennek plusz élt, amiről Bálint beszélt. Azonban arra is rávilágít, hogy egy meleg pár is „csak” pár, hasonlóképpen működik, mint egy hetero pár.

R. B.: A meleg emberek nem a melegségükről, társadalmi elfogadásukról beszélgetnek otthon. Azt elképesztő eleganciával kezelik. Hanem arról, hogy miért nem hoztál sajtot…

– A közönség kisebb részét teszik ki a heterók. Ők mit tudnak hozzáadni az előadáshoz? Mi izgatja őket, ha bekukucskálhatnak egy meleg pár életébe?

R. B.: Általában nagyon nyitott a közönségünk, inkább generációs jelenségnek tekinthető, hogy az egyik meleg fiú édesanyja értetlenkedve kérdezte az előadást követő beszélgetés során, hogy nem érti, miért kellene engedélyezni a meleg párok gyerekvállalását.

B. G.: Egyszer tőlem is, a figurámtól megkérdezte az egyik néző, hogy ha ennyire szeretnék gyereket, miért nem mentem heterónak… Nagyon fontos, hogy az előadással és a résztvevő melegekkel ezeket a kérdéseket körüljárjuk, örülök, hogy az a néző odakeveredett az előadásunkra, mert talán tanult valami fontosat a melegekről. És az is fontos, hogy megtaláljuk a párok közötti kapcsolódási pontokat, egyezéseket, ezekből van a több. Számomra nagyon megerősítő volt ugyanennél az előadásnál, amelyben én nagyon akartam gyereket, Bálint viszont nem, hogy egy hetero fiú azt mondta, hogy szó szerint ugyanígy zajlott a vitája a volt barátnőjével.

R. B.: Hasonlóan örültem annak, mikor a jelenetnél, amelyben arról panaszkodom, hogy be kell írnom magam Gergő naptárjába, ha találkozni akarok vele, egy néző felszisszent: nálam is így van!

– Nem jönnek zavarba az intimitástól, amit egymással és a közönség előtt megélnek?

B. G.: Zavarbaejtő? Sokkal inkább felszabadító! Már a próbákon felfedeztem, hogy mennyi érzelmet megélhetek, amit hetero férfiként nem nézne jó szemmel a külvilág. Egy férfi nem lehet gyenge, nem félhet, nem árvulhat el, ezekhez nem kapunk eszközöket. Ha valami fáj, kiskorunktól azt hallgatjuk: katonadolog. Ebben az előadásban végre lehet gyengének is lenni, odaborulhatok Bálint mellkasára segítségért, ha kell.

R. B.: Ez a két ember szereti egymást. Mi szeretjük egymást. Ez mindig az első, felvezető mondat, ebből indulunk ki. Egy órára nekem Gergő a párom. Nem valakinek a sorsát játsszuk el, hanem lesz nekünk egy közös sorsunk, amiben történetesen ráismerhetnek mások, melegek és heterók a sajátjukra.

– Többször elmondták, hogy önök nem melegek. Fontos ez az előadás szempontjából? Vagy bármilyen szempontból?

B. G.: Nincs jelentősége. Engem egy csomó dologgal meg lehet bántani, azzal, hogy melegnek néznek, speciel nem. Jó sokszor megtörtént, mert nem vagyok egy macsó alkat. Azért nem érdekel, mert melegnek lenni szerintem nem „minőségi” kategória. Ha azt mondanák, hogy gonosz vagyok vagy hogy tehetségtelen, na, az bántana. Amikor az egyik előadás után odajött egy meleg fiú, hogy vajon mi tényleg egy meleg pár vagyunk-e Bálinttal, az volt eddig a legnagyobb dicséret.

– Az előadás óta jobban foglalkoztatja önöket a melegek megkülönböztetése, bántása?

B. G.: Mindig is érdekelt a téma, azért is jutott eszembe az előadás ötlete. A Momentán Társulatnak szinte kötelező erről játszani. Tizenhárom éve hirdetjük, hogy az improvizáció az szabadságról, a felszabadított fantáziáról, interaktív kommunikációról, nyitottságról, a világ felfedezéséről szól, arról, hogy ne félj! Azóta még jobban figyelek, hogy képben legyek, ha felmerül egy aktuális téma az előadáson. Azt gondolom, hogy jobban félünk a társadalmi előítéletektől, mint amennyire indokolt lenne. Szerintem a kordonok a Pride-on nem csak védenek, de el is szigetelnek egymástól csoportokat. Ne bujkáljon senki azért, mert azt feltételezi, hogy valaki nem szeretné látni.

– Orlandóban a múlt héten olyan helyen öltek meg 49 meleg embert, ahol biztonságban, szabadságban érezték magukat. Pont, mint önöknél.

R. B.: Annyi ember szűnt meg létezni aznap este, amennyien egy ilyen előadásunkra eljönnek. Én azt éreztem, hogy egy újabb csoport következett. Az újságírók, a rockkoncerten szórakozók után most a melegek jöttek. Egy körülrajzolható, védtelen csoport.

B. G.: Ez egy borzasztó jelenség végterméke. Szerintem nem a gyilkos homofóbiája ölt, ahogy sokan mondogatják, hanem az ő világának a homofóbiája. Amiben nem lehetett felvállalni a saját melegségét, és az egy gyilkos mértékű frusztrációhoz vezetett. Ezért vagyok iszonyú dühös, amikor társadalmi kérdések megoldására a templomot, meg az imádkozást javasolják. Ez középkori megoldás. Csoportok láthatatlanná tétele, a róluk való párbeszéd berekesztése. Rá lehet tenni a fedőt a forrásban lévő vízre, de az attól még forr, és végül lerepíti a fedőt. Van egy ismerősöm, aki rendben van magával, az életével, mégis azt mondja: mindig azt érzem, hogy nem vagyok normális. Mi pusztítást végezhet ez egy emberben, ha ez más frusztrációkkal összeadódik?

R. B.: Ha legfelsőbb szinteken azt mondják, hogy az az elfogadás, hogy nem tekintjük bajnak a melegséget, csak maradjon otthon, akkor arra egyéni válaszokat kell adnunk. Magunkkal kell elkezdenünk a munkát akár melegek vagyunk, akár nem. Azzal, hogy többet tudunk meg egymásról és magunkról. Számunkra a legnagyobb siker, ha a nézőink beszélgetnek egymással, mert akkor már nem mennek el ugyanúgy, ahogyan jöttek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!