Negyedórás városok - Egy várost nemcsak a technológia tesz okossá, hanem a társadalmi problémák iránti érzékenység is

- Az emberek már most sokkal jobban kötődnek a városukhoz, mint az országukhoz

- Interjú Carlos Morenóval, a smart cityk, vagyis okosvárosok világhírű szakértőjével

 
 

– Mitől lesz egy város „okos”?

– A városok „okossága” abban rejlik, hogy képesek javítani az emberek életminőségén, mert összehozzák őket, és úgy tudják felhasználni a technológiai újításokat, hogy értéket teremtenek. Egy okosvárosban megfordulnak azok a paradigmák, amelyek eddig jellemezték az ember és a természet viszonyát.

– Miben különbözik egymástól az okosváros 1.0-s, 2.0-s vagy 3.0-s verziója?

– Az okosváros kifejezés 2010 körül vetődött fel először, mikor a Cisco vezérigazgatója, John Chambers vitát kezdeményezett arról, milyen technikai újításokkal lehetne az emberek életét jobbá tenni. De ez az okosváros 1.0 csakis a technológiai fejlődésről szólt: a mérnökök játszótereként gondoltak a településekre, melyeknek minden apró rezdülését mérni akarták, hogy az adatok segítségével szabályozzák azt. Az okosváros 2.0 és 3.0-ban már nemcsak a technológiai fejlesztésekkel akarják az emberek mindennapjait jobbá tenni, hanem a városok összetett urbanisztikai-társadalmi problémáival foglalkoznak.

– Hogyan segíthet egy ilyen város a társadalmi problémákon?

– Nem hiszek abban, hogy az okosvárosokkal önmagukban egy csapásra meg lehetne oldani minden gondot. Abban pláne nem hiszek, hogy legeslegokosabb, legokosabb és okos kategóriákra kellene osztani a városokat. Ez semmi másról nem szólna, mint a reklámról, hogy kirakjunk egy-egy várost a kirakatba, de közben egyáltalán nem foglalkoznánk a városi problémák összetettségével. Az „okosságról” mint életminőségről szeretek beszélni, ami figyelembe veszi, hogy a 21. században járunk.

– Milyen kihívásokat jelent tehát a 21. század a várostervezés számára?

– Szerte a világon egyre több városlakó lesz. A világ népességének 54 százaléka él városokban jelenleg, és ez csak nőni fog. A Földnek már most 7 milliárd lakója van, 25 év múlva 10 milliárd lesz. Jó részük óriási településeken él majd. Igaz, hogy zajlik technikai forradalom, amely mindent mindennel képes lesz összekapcsolni, újabb és újabb anyagokat találnak fel. De ettől még nem látom azt, hogy a technológiai újítások adnának választ az emberiség problémáira. Ahogy azt sem gondolom, hogy a populizmus jelent majd megoldást.

– Mi köze van a populizmusnak a várostervezéshez?

– Kevesebb mint harminc évvel a kommunizmus bukása után a neoliberális individualizmus is kudarcot vallott, ezért virágzik most a populizmus. Ez a modell azt sugallta, hogy mindenki lehet milliárdos, ha elég kitartó, magabiztos. De ez nem sikerült: hatalmasak a társadalmi, gazdasági, kulturális és oktatási egyenlőtlenségek. Ha a 21. században egy városban öt-tíz-harminc millióan lakunk, ezek a különbségek fájóan nyilvánvalóvá válnak.

– Akkor a város segít vagy hátráltat?

– A városok nem problémát jelentenek, hanem éppen a megoldást hozhatják el. Az emberek már nem hisznek úgy az államban, mint korábban. A politikai hitelesség meghaladottá vált. A Brexit-népszavazáskor a britek nemcsak az Európai Unióról mondtak véleményt, hanem magáról az Egyesült Királyságról is. Meggyőződésem, hogy csak városi szinten hiteles a politika. Ha ránézünk Európa térképére, az elmúlt harminc évben számos új állam született a Balkánon, és ez folytatódhat a katalán és skót függetlenségi törekvések hatására. Egy okosváros 3.0-ban a tereket a részvételi demokrácia helyszíneivé lehet varázsolni. Ha városi szinten gondolkodunk, azzal az állami szintű populizmus ellen léphetünk fel.

– Hogyan nézne ki egy olyan város, amellyel elégedettek az emberek?

– A városok most egyfunkciósak és vízszintesek. Egyik negyedben lakom, a másikban dolgozom, és megint egy harmadikba viszem a gyerekeimet iskolába. Erre egész hálózat épül. De az életminőségemet rontja, ha az embereknek naponta két órát kell utaznia, hogy mindenhova eljussanak. Az okosvárosok egyetlen típusa, amely valóban megérdemli ezt a nevet, az a negyedórás város. Egy ilyen településen tizenöt percen belül minden társadalmi funkciómhoz szükséges helyre el tudok jutni: szórakozni, munkába, iskolába, parkba, vásárolni.

– Hogyan lehetne ezt megvalósítani?

– Nem kell minden funkcióhoz külön épület, hiszen azokat csak néhány órán át használják naponta. Rengeteg hely van, amit újragondolhatunk. Az sem helyes, hogy kisajátítjuk a köztereket. Az emberek adósságba verik magukat, hogy vegyenek egy nagy autót, aztán a hét négyzetméter alapterületű járművekben átlagosan 1,3 ember ül. A megosztás felé kell elmozdulni, hogy a városi élet javulhasson. Be kell látni, hogy a városi szolgáltatások jelenlegi modellje halott. Egy teljesen más paradigmára van szükség. A városok kiokosítása attól függ, képesek vagyunk-e felfedezni a társadalmi élet új arcait.

– Képes lesz az ember valaha arra, hogy lemondjon a birtoklás öröméről?

– Mélyen hiszek abban, hogy az ember mindig megújulhat, és az altruizmus nyomán új társadalmi összefogás születhet. Az ember csodás dolgokra képes. Elképesztő, ahogy az egykori szovjet befolyás alatt álló országok újjászülettek a rendszerváltás után, ahogy a második világháborút követő újjáépítés is az volt. De nem gondolom, hogy ezt a nemzetállami kereteken belül érhetjük el. Egy helyi közösségben alakulhatnak ki olyan kapcsolatok, melyek felélesztik a megújuláshoz szükséges kreatív energiákat. A város hozhatja el a megoldást a 21. század elejének válságaira.

– Az okosváros nemcsak gazdagok kiváltsága?

– Másképp kell gondolkozni. A világban elképesztőek az egyenlőtlenségek: 2016-ban a világ vagyonának 90 százalékát mindössze 5 százaléknyi ember birtokolja. Egyes embereknek több a vagyonuk, mint egy európai ország GDP-je. De ha a brazil középosztály egy ország lenne, akkor ők adnák a világ 12. legnagyobb gazdaságát. A kínai középosztály a világ 5. legnagyobb országa lenne.

– Miből lesz pénz a fejlesztésekre?

– Ma az a kérdés, hogyan lehet gazdasági értéket előállítani. Medellín városa ezt úgy oldotta meg, hogy irányítása alá vette a közszolgáltatásokat, és ezzel a második legnagyobb foglalkoztató lett Kolumbiában. Az évi 400 millió dolláros profit a városé, ebből finanszírozni lehet az újításokat. Kreatívnak kell lenni, mert minden változik. Az Airbnb lakásmegosztó portál jelenleg 50 milliárd dollárt ér, pedig kevesebb mint öt éve alapították. Új utakat, új társulási formákat kell keresni.

– Mennyi idő kell, mire mindez megvalósul?

– Én inkább azt kérdezem, hány ember áll készen erre…


Carlos Moreno 1959-ben született Kolumbiában, húszévesen hagyta el az országot.
„Én is menekült vagyok, akit Franciaország befogadott” – vallja, így fontosnak tartja hangsúlyozni az Európát megosztó válság közepette, hogy a menekültekre lehet lehetőségként is tekinteni. Erre saját élete a legjobb példa.
A Dél-párizsi Egyetem informatikai-robotikai laborjában kezdett dolgozni 1983-ban, majd 1990-ben segédkezett az Evry Egyetem megalapításánál; 1998-ban megalapította saját vállalkozását Sinovia néven, amely komplex infrastrukturális rendszereket kínált. A vállalkozást bő egy évtizeddel később megvette a GDF Suez energiaóriás. Pályája során fejlesztett drónokat a francia hadseregnek, intelligens közvilágítást városok és irányítási rendszereket atomerőművek számára.
A Francia Köztársaság becsületrendjével tüntették ki 2010-ben. 


 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!