Nem a lakók járnának jól -
Hiába készített a kormány 80 oldalas tanulmányt a panelek visszabontásával is számoló rehabilitációs programjáról, konkrétumok nincsenek benne azonkívül, hogy német példákra alapoznának.

 
Panelházak - Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

Ám ezek a példák eltérnek a hazai viszonyoktól, hiszen itthon lakják ezeket a magántulajdonú lakásokat, míg ott leginkább üresen, önkormányzati tulajdonban álltak. Ráadásul a panelek egy jelentős részét az elmúlt években más módszerrel már felújították, a kiköltözőknek pedig nincs elég üres lakás a piacon, építeni kellene.
 

Úgy tűnik, a magyar terv újabb ócsai lakóparkokat szülhet, de legalább jól járnak a kormány közeli építőipari cégek – már ha győznék munkaerővel, mert abból az építőiparban is hiány van. A visszabontás és a költözés költségei, valamint az új otthonhoz adott érdemi támogatás vagy az új lakás felépítésének összes költsége ugyanis 40 millió forint is lehet lakásonként.

Vagyis, ha csak minden tizedik panellakást számolnák fel (összesen 55 ezret), a költség úgy is meghaladná a kétezermilliárd forintot.


Folytatás, részletek a friss Vasárnapi Hírekben.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és következő számunk megjelenéséig kapható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!