Nem jó a kívülállás az egyháznak sem

– A közvélekedés szerint az egyházi iskolákat nem érintik azok a problémák, amelyek most felszínre kerültek az oktatásban. Igaz ez?

– Nem, a problémák fenntartótól függetlenül jelen vannak. Ez akkor derült ki számomra legnyilvánvalóbban, amikor megalakult a kicsit szerencsétlen névválasztású Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiuma (ÉGIG), amelynek tagjai állami-, egyházi- és egyetemi fenntartású intézmények igazgatói is. Bár az első találkozáskor közöttünk is volt némi bizalmatlanság, hamar kiderült, hogy egy cipőben járunk. Éppen az sarkallt a blogbejegyzés megírására, hogy sok fórumon látom: még a szakértők sincsenek mindig tisztában az egyházi intézmények helyzetével.

– Mely oktatáspolitikai intézkedések érintik önöket is hátrányosan?

– Ránk is érvényes például a pedagógusok önértékelési rendszere, ami nagy terheket ró a mi tanárainkra is. Ebben sikerült engedményeket kicsikarni a minisztériumnál, de még nem látszik pontosan, hogyan fog ez zajlani a jövőben. Mi is legfeljebb 10 százalékban térhetünk el a tantervektől, holott évtizedek alatt kiérlelt, komoly pedagógiai hagyományokra épülő helyi tanterv szerint oktattunk korábban. Ráadásul mi is csak a rendkívül szegényes tankönyvlistáról válogathatunk. A tanfelügyelők bejönnek és belenéznek a diákok füzetébe, az osztálynaplókba, vagyis az ütemtervtől eltérni nekünk sem lehet. Mindemellett a mi diákjaink is túlterheltek, az óraszámaik nekik is jelentősen nőttek, nem utolsósorban a mindennapos testnevelés bevezetése miatt.

– Hogyan tudják megoldani ezt a belváros közepén fekvő evangélikus gimnáziumban?

– Nagyon nehezen. Egyetlen nem túl nagy tornatermünk van, ezért arra biztatjuk a diákokat, hogy sportoljanak egyesületben, így nem kötelező részt venniük a testnevelés órán. Persze el lehet nyerni pályázati pénzeket tornaterem-építésre, de itt a Deák tér környékén nem nagyon tudnánk hova építkezni. Érdeklődtem a környéken, hogy hol tudnánk termet bérelni, de értelemszerűen a belvárosban ez minden iskolának problémát okoz, a gyerekek buszoztatása pedig rengeteg pénzbe kerülne. Ezért maradnak a szükségmegoldások.

– De az kétségtelen, hogy jobb pénzügyi helyzetben vannak.

– Önállóan gazdálkodhatunk, ez nagy előny. Ha kiég egy égő, leküldök egy embert, és negyed óra múlva már újra világít. Emellett tervezhetek, hogy mire mennyit költhetünk. De azt azért tudni kell, hogy az egyházi iskolai normatívánkat az állami iskolákra fordított összeg alapján számolják, vagyis ugyanannyi pénzt kapunk egy diák után. Tehát ha az állami iskolákban 26 órát kell tartania egy pedagógusnak, én viszont nem kötelezem erre a tanáraimat – mint ahogy egyelőre nem teszem, mert lehetetlenné tenné a minőségi munkát –, akkor könnyen anyagi zavarba kerülhetek. Sok szó esik a nevelő-oktató munkát segítők alacsony béréről, ez nálunk is feszültséget okoz, pedig mi egy kicsivel többet tudunk nekik fizetni, mint a közalkalmazotti bérek az állami iskolákban.

– Sok egyházi iskolában gondolkodnak önhöz hasonlóan?

– Az evangélikusok közül biztosan. Hosszú távon az egyházaknak sem jó, ha kívülállóként, kiváltságosként tekintenek az iskoláikra. Ez nem politikai mozgalom. Nagyon sok erőt fektetek abba, hogy az iskolában ne politizálódjon át az élet, hogy mindenféle szimpátiájú szülők gyermekei jól érezzék magukat. Szerintem most minden szülő, pártszimpátiától függetlenül azt érzi, hogy baj van az oktatásban.

– Meddig lenne hajlandó elmenni a tiltakozásban?

– Ez menet közben fog kiderülni. Az oktatásban borzalmasan nehéz sztrájkolni. Szerintem azért is robbant ki ez a tiltakozás, mert a tanárok nagyon nagy felelősséget éreznek a gyerekek iránt, hogy ők értelmes, hasznos időt tölthessenek az iskolában.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!