Lattmann Tamás: Nem kell félnem, ha igazat mondok

– Kinek a megbízásából próbálja legyilkolni Botka László miniszterelnök-jelöltségét?

– Senkiéből.

– Pedig az MSZP-ben azt pletykálják, nem véletlenül állt ki pont akkor a pástra miniszterelnök-jelöltként, amikor egy, a pártnál jóval népszerűbb ember elvállata a címerfigura szerepét.

– Senki nem tudna annyit fizetni, hogy egy ilyen feladatot végrehajtsak. De nem akarom elkomolytalankodni a dolgot: saját, belső elhatározás sarkallt erre a merészségre.

– Semmi külső ösztönzés?

– Sokat beszélgettem civil szervezetek és pártok képviselőivel egyaránt, és mindig arra jutottunk: egy politikán kívüli, civil jelölt lehet képes megszólítani az embereket.

– A baloldal minden pártja erről beszél 2010 óta. Miért most válna valósággá a klisé?

– Szerintem alapvetően nagyon rossz, amikor a politika adja fel saját magát, amikor politikusok mondogatják, hogy jöjjenek a civilek, ez a megoldás minden problémára.

– Most maga ellen beszél?

– Dehogy! Csak éppen a civil csodavárás egy tévedés, amivel a politikusok magukat, a civileket és a választókat egyaránt átverik. Mint mindent a világon, a civilséget is keretek között, módjával érdemes csinálni. Vannak területek, ahol a politikusok és az ideológiák nem iktathatók ki – például a választási versenyben. Amikor egy párt azt mondja, hogy minden létező közjogi és alkotmányos pozícióba civileket kell jelölni, nos, az egy komolytalan, irreális elképzelés. Gondoljunk bele: ki venné komolyan, ha egy párt összes jelöltje csillogó szemű, a hazáért tenni akaró civil lenne? Ez egy hiteltelen helyzet lenne, ráadásul azt eredményezné, hogy a politikusok lényegülnek át civillé. Azaz igazából nem változna semmi.

– Az ön fejében mi a helyes civilségarány?

– A pártpolitizálás nagyon sok területen nyomasztó túlsúlyba került a szakpolitikákkal szemben. Magyarán, a szakmai elgondolásokat már a döntés előkészítésének korai fázisában ignorálják, így a politikai döntéshozók nem is találkoznak velük. Például az oktatáspolitikának nem az a baja, hogy a különböző műhelyek nem állnak elő marha jó programokkal, hanem az, hogy ezeket már elmondani sincs kedvük, mert senki nem figyel rájuk a kormányhozatali döntéshozatal során. Tehát miközben azt soha nem mondanám, hogy „pfuj, pártok”, a végrehajtó hatalom működésében, a napi ügyek menedzselésében igenis visszaszorítanám a pártpolitikát.

– Azaz a kormányzati rendszert alakítaná át?

– Fontosnak tartanám, hogy a minisztériumi döntéshozó pozíciók jelentős részét ne pártpolitikai kinevezettek foglalják el, hanem szakmai szereplők.

– Egyfajta szakértői kormányról beszél? Bajnai Gordon megszorításai óta nem túl népszerű ez a kifejezés.

– Nem erről beszélek, mert az mást jelent. Általában azt hívjuk szakértői kormánynak, amelyik ideiglenes mandátummal, egyfajta válságkezelésre vállalkozik és működése során teljes egészében figyelmen kívül tudja hagyni a pártpolitikát. Erre nem is lehet politikai kommunikációt építeni. Nem véletlen, hogy Bajnai Gordon is kívül helyezte magát a politikán, amikor deklarálta: nem kíván 2010-ben újraindulni.

– Akkor miképp határozná meg a saját modelljét?

– Más lenne, mint ami az utóbbi évtizedekben formálódott. A kormányzati struktúra átszervezése tényleg azt célozná, hogy a különböző témákban profi civil és szakmai szervezetek organikus részei legyenek a döntés-előkészítési és -hozatali folyamatoknak. Miközben az Országgyűlésben a politikai pártok folytatnak jogalkotási vitákat. És mivel helyreállna az egészséges egyensúly, tehát nem a miniszterelnöknek lenne parlamentje, mint most, hanem épp fordítva: a miniszterelnök abban a kényelmetlen helyzetben találná magát, hogy meg kell győznie a képviselőket elképzelése helyességéről.

– Mi garantálná, hogy a civil-szakmai törekvések érvényre juthatnak? Hiszen a megrendeléseket a pártpolitikusokból álló parlamenti többség adja, a kormány pedig eleget tesz a Tisztelt Ház utasításainak.

– Fő szabály szerint a kormány terjeszti elő a jogszabályokat. Ez a rend is fejre állt 2010 óta, ipari mennyiségben szervezik ki az előterjesztéseket különböző parlamenti képviselőknek, akiknek láthatólag fogalmuk sincs az általuk tett előterjesztésekről. Ezzel a technikával a kabinet pont az előzetes hatásvizsgálatokra és kötelező egyeztetésekre vonatkozó jogszabályokat játssza ki. Ennek a már-már visszaélésnek minősülő gyakorlatnak mindenképp szeretnék véget vetni. Az én fejemben az van, hogy a kormány letesz egy javaslatot a parlament asztalára, amibe már beépítette a szakmai véleményeket, ezt az előterjesztést a pártok megvitatják, és döntenek róla.

– Mi a helyzet, ha ellenzik?

– Erről szól a demokrácia. A kormánynak hozzá kell szoknia, hogy „nem az van, amit én akarok”, hanem kompromisszumot kell kötni. Ha pedig egy ellentét feloldhatatlan és bizalmi válság alakul ki, a miniszterelnök lemondhat. Ez persze a legrosszabb forgatókönyv, de normális demokráciákban, ahol a miniszterelnök a politikai szféra bizalmából dolgozik, belefér. Az csak Magyarországon tűnik valamiféle ezoterikus dolognak, hogy a miniszterelnök megbukhat, annyira belegyógyult a gondolkodásba, hogy egy kormány csak agyoncentralizáltan működhet.

– De ha begyógyult, akkor egy átlagválasztót megmozgat ez a demokráciafelfogás? A Fidesz majdnem tíz éve szitokszóvá tette a kompromisszumot, mondván: ha nem egy erős ember vezeti az országot, lerohadnak a közszolgáltatások, és az EU mindjárt gyarmatosítja az országot, ahogy ez az egymással kormányon marakodó MSZP és SZDSZ esetében is történt.

– Erre a kérdésre egyetlen egyértelmű választ lehet adni. A választópolgárok tegyék fel maguknak a kérdést: jobb lett-e nekik és az országnak a jelenlegi uralmi rendszerben? Értem, hogy mindenki arra vágyik, hogy a kormányhozatali döntés legyen minél gyorsabb és hatékonyabb, de ez akkor is megoldható, ha a parlamenti pártokat partnernek tekinti a kormányfő és fordítva.

– Orbán Viktor szerint ez a modell életképtelen, a parlamenti purparlé gátja egy erős ország kiépülésének.

– Amikor 2010-ben Orbán Viktor a vidéki házában castingolta a képviselőjelölteket, már akkor pontosan lehetett tudni, hogy az Országgyűlés ebben a hatalmi struktúrában kiszolgáló intézmény lesz. De nem is csoda: olyan emberekkel van tele a parlament, akiknek nincs szakmai múltja és önértékelése, azaz nincs szakmai veszítenivalója sem. Minden a miniszterelnökhöz köti őket. Miután pedig egyértelmű lett, hogy 2014-től csupán 200 fős lesz az Országgyűlés, a hatalom piszkosul világossá tette, hogy aki nem szavaz meg mindent szolgai módon, annak az új ciklusban nem lesz állása sem háttérintézménynél, sem kormányhivatalnál – sehol.  Így nem is beszélhetünk arról, hogy a parlamenti képviselők hiteles munkát végeztek volna.

– A Fidesz politikusai nyilván megélhetési szempontok alapján döntöttek így. Miképp várja el a baloldali politikusoktól, hogy felülemelkedjenek a megélhetésen, és Lattmann Tamás kedvéért veszélyeztessenek egy-két tucat parlamenti mandátumot?

– Az én támogatásommal nem veszítenek semmit. A táboruk megmarad, sőt a szimpatizánsaik büszkén mondhatják, hogy pártjuk túl tudott lépni a saját árnyékán De legyünk őszinték. Ha összeadjuk az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és az LMP szavazatait, még akkor is kevés a voks – azaz semmi esély arra, hogy bármelyik ellenzéki pártpolitikus miniszterelnökké váljon. És ezt nem csak én mondom, Botka László is ezt mondta. Az ellenzéki pártoknak azt kell eldönteniük, hogy a biztonsági játékot játsszák-e. Azaz pajzsra emelik a legjobbnak ítélt politikusukat, és külön-külön nekirohannak a falnak. E stratégia eredménye nem kérdéses: együtt buknak el. És ha minden jól sikerül, egy újabb kétharmados többség is összejön Orbán Viktornak. A másik eshetőség az, hogy az ellenzék a bizonytalanokat és a Fideszből kiábrándultakat célozza meg, ám ez pártpolitikusokkal nem működik. Csak egy külső jelölt teheti hitelessé azt az mondást, hogy az ellenzék változást akar. Hiszen eddig hiába csökkent a kormánypártok népszerűsége, a baloldali pártok bázisa nem nőtt. Miközben új kezdeményezések, formációk – ha időlegesen is – nagyon nagy népszerűségre tudnak szert tenni. Ez azt jelzi: a kormányzásban csalódottak az ellenzékben is csalódottak. Úgyhogy érdemes rajtam gondolkodni.

– Van személyes vesztenivalója egy ilyen kísérlettel?

– Nem érzem úgy. Magyarországon van két állásom, Prágában egy harmadik: akkor sem halok éhen, ha kiadják rám a kilövési engedélyt. Nem kell félnem, ha igazat mondok. Ellentétben sok-sok emberrel, akik masszívan egyetértenek velem, de csak egy állásuk van, és azt féltik. Mert ha elvesztik, nem tudják például felnevelni a gyerekeiket. Ha nekem most lenne két gyerekem, valószínűleg én is kevésbé ugrálnék.

– És a családja nem aggódik önért?

– A szüleim persze egyik rémületből a másikba esnek, de negyven éve így van, hozzászoktak. És büszkék rám. Édesapámat tizennégy éves korában kidobták otthonról, el kellett kezdenie dolgozni, hogy ne haljon éhen. Esztergályos szakmunkásként dolgozott le egy életet. Mindent beletett, hogy a testvéremmel egyetemre mehessünk, szóval az, hogy mi most az én miniszterelnök-jelölti elképzeléseimről beszélgetünk, nagyon büszkévé teszi őt.

– Tegyük fel, még büszkébbek is lesznek, amikor 2018-ban a jelöltből miniszterelnök lesz. De tehet-e érdemben bármit, amikor kétharmados törvények kötik gúzsba?

– Felhívnám mindenki figyelmét, hogy a kétharmados szabályokat Orbán azért íratta magára, mert ez szolgálta kormányzati érdekét. Amint ellenzékbe szorul, azok már nem őt erősítik, hanem a helyére ülő miniszterelnököt. Szerintem Orbán és pártja minden további nélkül támogatná a kétharmados szabályok lebontását, ha ezzel nehezebbé teheti a regnáló kormányfő helyzetét.

– Mondana konkrét példát az ellenzék erősítésére?

– A Norvég Civil Alap pénzeit kezelő Ökotárs Alapítványt az Orbán Viktor által arra utasított Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) próbálta meg annak idején ellehetetleníteni. Később bíróság mondta ki, hogy a vizsgálódó Kehi túllépte hatáskörét. A szervezet ugyanis arra szolgál, hogy a kormányzat működését ellenőrizze. Komoly rendszerhibát jelent, hogy Orbán Viktor rá tudta uszítani egy külső szereplőre. De ez a hiba helyrehozható: például a mindenkori ellenzékre lehetne testálni a Kehi vezetőjének jelölési jogát, aki ezután tényleg a kormány esetleges visszás ügyeivel foglalkozna, nem pedig kesztyűbáb lenne. Hasonló kompromisszumokkal valószínűleg a kétharmados szabályok egy részét is át lehetne írni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!