– Felkészült rá, hogy elviszik vezetőszáron, kamerák kereszttüzében?

– Jól emlékszik, ez volt a 2010-es forgatókönyv. Akkor bevált. 2010-ben a Fidesz úgynevezett „amalgámos” technikával…

– …mivel?

– Ez a sztálinista időkből származó terminológia. Össze nem függő ügyeket egybegyúrtak, hogy azt lehessen mondani: az elkövetők bűnszövetségben dolgoztak. Ezt a technikát használták 2010-ben is, amikor egy tucatnyi fővárosi vezetőt és cégvezetőt vezetőszáron vittek el. Azzal gyanúsították meg néhányukat, hogy bűnszövetségben bűncselekményeket követtek el, megkárosítva a fővárost. Az ügyészség által vezényelt manőver célja az volt, hogy a városvezetés lejáratásával a Fidesz bevegye Budapestet – a fővárosiak szavazatára volt szükség kétharmados többséghez. A 2010-es vádak hamisságát azóta ítéletek sora igazolta: az ügyek többsége már az ügyészi szakban elhalt, más esetekben a bíróság mentette fel a vádlottakat. Nokiás doboz nem volt, már a vádiratban sem szerepelt, de a jogtörténetben tanítani fogják.

– Szóval akkor lélekben már edz egy hasonló procedúrára? Hiszen Lázár János nyilvánosan feljelentette önt, Atkári János és Horváth Csaba főpolgármesterhelyettesekkel együtt. A Miniszterelnökség vezetője az Európai Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) az M4-es projekt visszásságait feltáró jelentésére hivatkozva tett így.

– Az OLAF-jelentést nem fogják közzétenni. Az „igazság utáni” politika korában élünk. Az igazságszolgáltatás Magyarországon ma nem független, de én még mindig bízom a bírói függetlenségben. Mivel nincs takargatnivalóm, nincs is mitől tartanom. De az a benyomásom, az, hogy ki ellen és milyen eljárás indul, nos, ez ma Magyarországon kizárólag Orbán Viktoron múlik. A miniszterelnök a mindent eldöntő főkegyúr.

– Márpedig állítólag a miniszterelnök rábólinthat az eljárásra. Ezt valószínűsíti, hogy miközben a kormány eddig az összes uniós kritikát és az OLAF korábbi megállapításait csípőből visszautasította, az M4-es kapcsán hajlandó lenne visszafizetni (legalábbis kommunikációja alapján) majdnem 77 milliárdot az EUnak. Talán mert így tolhatja az „évszázad korrupciós ügyét” a baloldalra.

– A Bibliát idézve csak azt tudom válaszolni, hogy „Te mondád”.

– Miért hiszi, hogy a hatalom nem publikálja az OLAF-jelentést? Tarlós István azt szorgalmazza, hogy mielőbb adják közre.

– Tarlósnak ebben az ügyben sem osztottak lapot.

– Megéri titkolózni? Ha más forrásból kikerül a jelentés, besül a baloldalt amortizáló korrupciós kampány.

– Nem sokat kockáztat a hatalom. Az OLAF bizonyosan nem publikálja megállapításait – ezt egyértelművé tette a szervezet igazgatója. Így a szabályok értelmében csak a felhasználók adhatják közre a jelentést, de őket szigorú szabályok kötik. Tiszteletben kell tartaniuk a személyiségi jogokat, az alapvető szabadságjogokat, az érintett személyek jogát arra, hogy a velük kapcsolatos ügyekre reagáljanak.

– És mi a helyzet az állítólagos érintettekkel: önnel és két megnevezett politikustársával?

– A vizsgálat 2012-ben kezdődött és tavaly zárták le. A jelentés készítői sem velem, sem a helyetteseimmel nem beszéltek. Az OLAF-nak és a jelentés felhasználóinak egyaránt be kell tartania a hazai és uniós jogszabályokat. Az Európai Tanács és az Európai Parlament által elfogadott, az OLAF eljárását szabályozó rendelet szerint az érintetteknek lehetővé kell tenni, hogy az adott ügyben kinyilváníthassák véleményüket.

– Arra utal, hogy ha a neve szerepelne a jelentésben, akkor az OLAF-nak meg kellett volna hallgatnia önt?

– Így van.

– És nem hallgatta meg önt az OLAF.

– Nem. Ahogy tudomásom szerint Atkári Jánost és Horváth Csabát sem.

– Akkor tehát nem említi önt, önöket a dokumentum?

– Biztosra veszem, hogy a nevem nem szerepel a jelentésben. De hadd tegyem hozzá: az OLAF a beruházás teljes, 2006-tól 2014-ig terjedő időszakát vizsgálja, így a Tarlós-érára vonatkozóan is tartalmazhat olyan állításokat, amiknek kapcsán a jelenlegi kormány és városvezetés magyarázkodni kényszerülne. Vagyis sokkal nagyobb a hatalom mozgástere, ha a jelentés titkos marad. A helyzet kafkai: K. csak üzenetekből értesül a Kastély urainak szándékairól.

– Beszéljünk arról, ami már kiszivárgott. Lázár szerint 167 milliárdot – ami hazai és uniós forrásokból származik – használhattak fel szabálytalanul az előző városvezetés idején. Tarlós arról beszél, hogy a 2009-ig kötött tanácsadói szerződések, illetve a metrószerelvények kapcsán tüntette el ezt a pénzt az előző városvezetés. Ebből a két tételből „le lehet emelni” ennyi pénzt?

– Az eddig nyilvánosságra hozott vádakban elhangzó számokat és állításokat nem tudom értelmezni, nem ismerem a forrásukat – ezért nem is értékelem őket. De azt merem állítani, hogy amennyiben ezeknek a számoknak a töredékével kapcsolatos korrupcióról, csalásról tudtam volna, azonnal feljelentést teszek.

– Akkor miképpen kerülhettek az említett számok az OLAF jelentésébe?

– Azt feltételezem, hogy az OLAF 2012 és 2016 között vizsgálódott, azaz az információk jelentős része a Fidesz-kormány hivatalaitól származott. Egyfajta adatbrókerkedés folyik: kanyarog egy információfolyam a magyar kormánytól az OLAF-hoz, a szervezet jóhiszeműen összeállít egy dokumentumot, amire támaszkodva újabb eljárások indulnak.

– Arra céloz, hogy irányított/szűrt tényeket kapott az OLAF?

– Csak azt mondom, az OLAF abból indul ki, hogy Magyarország jogállam, ahol az igazságszolgáltatás független, ahol a törvények uralma érvényesül, és nem feltételezi, hogy azok az intézmények, amelyekkel kapcsolatba kerül, politikailag befolyásolhatók.

– Pedig igen?

– Érdemes megvizsgálni, miképpen viszonyul a magyar kormány és az igazságszolgáltatás az OLAF korábbi jelentéseihez. Az egyik vizsgálat a miniszterelnök vejének érdekeltségébe tartozó, közpénzeket elnyerő világítástechnikai cég LED-lámpás beruházásait több településen elemezve elmarasztaló megállapításokat tett. Ennek a jelentésnek az utóéletéről – ügyészségi-bírósági eljárás, felelősségre vonás – semmit nem tudunk. Fogalmazhatunk úgy, hogy az OLAF-jelentések következményei Magyarországon nem transzparensek, a szélesebb nyilvánosság nem értesül róluk.

– Az uniós vizsgálatok viszont transzparensek. A 4-es metró építése közben az unió bankja folyamatosan ellenőrizte a számlákat, a magyar ügyészség egy korábbi eljárásra alapozva azt mondta, nem érintett közszereplő az M4-es ügyében. Akkor mégis, mit tartalmazhat az önök ellen tett feljelentés?

– Nincs tudomásom erről, ezt a témát már körbejártuk.

– Igaz lehet az az állítás, hogy az OLAF azért követeli vissza a pénzt, mert nem teljesültek vállalások: többek között messze elmaradt az utasszám az ígérttől?

– Ismétlem, a jelentés nem nyilvános, nem tudjuk, mi szerepel benne. Az utasszám valóban messze elmarad a tervezettől. A második ütem megvalósulása esetén a Bosnyák térig futott volna az M4. A harmadik szakasz pedig Budaörs–virágpiacig épült volna. Éppen a fővárosi fideszes képviselők javaslatára. A második ütem megvalósításáról törvényt is hozott az Országgyűlés, vasúthatósági és környezetvédelmi engedéllyel rendelkezett, az EU is támogatta, de Orbán és Tarlós meg sem próbáltak fedezetet teremteni rá. Pedig az első szakaszra eredetileg megítélt támogatás egy részét a Bizottság a második szakasz megépítésének támogatására tartalékolta. Az M4 jelenleg torzó, nem készült el az eleje és a vége, sokan úgy fogalmaznak, hogy nem vezet sehová. A támogatás feltételeit meghatározó Európai Bizottság elvárta, hogy a metró elkészülte után a főváros csökkentse a felszíni közlekedési kapacitásait és előírta a dugódíj bevezetését is. Ebből szinte semmi nem valósult meg. Következésképpen nem teljesítettük a tervezett utasszámot. A többi feltételről nem is beszélve. Emiatt az Európai Bizottság visszakövetelheti az unibekövetkezhet, nem kell hozzá pénzügyi visszaélés, elég rámutatni azokra a mulasztásokra, amelyek a főváros jelenlegi vezetésének számlájára írhatóak.

– Az viszont nem írható a jelenlegi kormány és városvezetés rovására, hogy 2010-ig a háromszorosára hízott a metró költségvetése.

– 2014-ig pedig a négyszeresére. De vegyük végig. Az 1998-ban kalkulált 151 milliárd forint 2010-re mintegy 370 milliárdra nőtt: a drágulás elsősorban az infláció és az eredeti tervekben nem szereplő többletfejlesztés (lásd táblázatunkat), valamint a megállóknál alkalmazott műszaki megoldások következménye. Az új városvezetés az M4-es projekt összköltségét 452,5 milliárd forintra növelte.

– Milyen tételek adják ezt a 82,5 milliárdos többletet?

– Erről nem láttam semmilyen adatsort.

– Elképzelése csak van?

– 2010-ig az M4-projektnek mintegy 65 százaléka készült el. Júniusra befejeződött az alagútfúrás, szerkezetkészek voltak a megállók, természetesen „beárazva” épültek a felszíni létesítmények. 2010 utánra a beruházás 35 százaléka maradt – ennek fedezete benne volt az említett 370 milliárdban. Következésképpen a többletköltség nem adódhatott a műszaki tartalom növeléséből.

– Akkor miből?

– Csak tippelni tudok. Például azokat a többletköveteléseket, amiket a kivitelezők nyújtottak be a beruházónak – például azért, mert a szerződésben foglaltaktól eltérő körülmények merültek fel –, nagyobbrészt ebben az időszakban kellett rendezni. Ezeknek a vitáknak a rendezését az úgynevezett FIDIC „sárga könyv” szabályozza, amelynek kötelező alkalmazását a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően szerződésekbe foglaltuk. A „sárga könyv” legfontosabb szabálya az, hogyha nem sikerül rendezni a vitát a megrendelő és a kivitelező között, akkor választott bíróság dönt. Az én időmben is volt erre példa: az alagútfúrás hónapokig állt, mivel az azt végző BAMCO konzorcium több tízmilliárdos pluszpénzt követelt a BKV-tól. Jogfenntartással fizettünk ki egy jelentős összeget, azzal a feltétellel, hogy a végső döntést választott bíróságra bízzuk. Azt nem tudom, hogy 2010 után ezeknek az úgynevezett „claim”-eknek, vagyis a követeléseknek az elbírálása hogyan történt.

– Ön most a jelenlegi városvezetésre mutogat.

– Csak kérdést fogalmaztam meg. De az árdrágulással összefüggésben nézzünk meg egy kormányzati beruházást, konkrétan a vizes vb-re épített uszodát. Eredetileg 8 milliárd forintból készült volna el, de három év alatt, alacsony infláció mellett a költségei mára már meghaladják a 49 milliárd forintot. Ez több mint hatszoros drágulás – a metróé háromszoros volt. Ráadásul az elmúlt három évben minimális volt az infláció, a metróberuházás 12 éve alatt pedig erőteljes. Az uszoda épületét lecsupaszított, leegyszerűsített formában építik meg, így semmi nem indokolja a költségnövekedést. Sőt: jóval szolidabb és csúnyább lett az eredeti terveknél. A metró sokkal nagyobb volumenű műszaki tartalommal készült el, az esztétikai megítélése pedig vitán felüli. Éppen ezen a héten nyerte el a Fővám és a Gellért téri metróállomás egy neves nemzetközi építész-folyóirat „Az év közösségi épülete” díját.



+1 kérdés
– Túlélné-e Budapest az olimpiát?

– A főváros jelenleg a szmogtól fuldoklik és egy életveszélyessé vált metróvonalat sem tud felújítani. Az a főváros, amely nap mint nap ilyen bizonyítványt állít ki magáról, nem komolyan vehető tényező a nemzetközi versenyben. Sikeres olimpiát csak gazdag és erős önkormányzattal rendelkező nagyvárosok tudnak rendezni. Magyarországon 2010 óta megszűnt a szó valódi értelmében vett önkormányzatiság. És ez nemcsak azért óriási baj, mert ezt nap mint nap megszenvedjük, hanem azért, mert a politikai képviselet hiánya minden városfejlesztési ügyre kihat. Budapest vezetése nem minősítette érdemben a főváros zöldfelületeit, védve a Liget Projektet, nem foglalkozott azzal, hogy a kormány Várba költözik és ezzel kisajátítja a „res publica” közterületeit, egy szava sincs arról, hogy a rezsim különböző megaprojektekkel birtokba veszi a fővárost – az olimpia lenne a legnagyobb és legkártékonyabb megaprojekt. Aláírásommal támogattam, hogy a főváros közönsége népszavazáson döntsön az olimpiai pályázat benyújtásáról. A „vox populi” döntésig pedig vissza kell vonni a pályázat benyújtásáról szóló közgyűlési határozatot.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!