Hiába nő, nem elég – Így változtak valójában a fizetések a 'stratégiai ágazatokban'

Negyvenszázalékos béremelést vizionált Varga Mihály öt év alatt (pontosan 2017 és 2021 között), hogy a nemzetgazdasági miniszternek igaza lesz-e, azt majd az idő eldönti. Mindenesetre a terv merész, hiszen az előző ötéves ciklusban (2012 és 2016 között) mintegy 21 százalékkal nőttek a nettó reálbérek – 144 085 forintról 175 009 forintra (a KSH szíves közlése nyomán). Azaz Varga gyakorlatilag duplázni szeretne. Neki fütyül, hogy állami eszközökkel nyomhatja fel a fizetési eszközöket, meg is emelte a minimálbért és a garantált bérminimumot (lásd táblázatunkat).

Csakhogy a kormányzati statisztika és a valóság nem mindig találkozik. A felpumpált alappénzek ugyanis komoly többletterhet rónak a vállalkozásokra, nem véletlen, hogy 2017-ben megugrott – több mint 100 ezerrel – a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma. Ami annyit tesz, hogy sok ember ugyanannyi pénzt kap, mint 2016-ban, csak éppen 4-6 órára jelentik be, miközben 8 órás műszakot tol. (A statisztikában viszont a teljes munkaidős keresetet számolják.) Ráadásul a kis- és középvállalkozások (ezek alkalmazzák a munkavállalók 65-70 százalékát) hosszú távon képtelenek kigazdálkodni a magasabb bért terhelő nagyobb adó- és járulékösszeget. Márpedig arról az állam nem hajlandó lemondani, nem véletlen, hogy Varga deklarálta: további tehercsökkentés nincs, a munkaerőhiányt külhoni vendégmunkással enyhítik. Ez pedig azt jelenti, hogy a kis- és középvállalkozások vagy nem emelnek (csak a minimálbért és a garantált bérminimumot), vagy elbocsátani kényszerülnek. Azaz, ha csökken is, de nem áll meg az elvándorlás. És ennél a pontnál egy technikai megjegyzés.

A külföldön dolgozók a kormányzat számsorait szépítik: egyrészt a munkaerő-piaci adatokat, hiszen őket is foglalkoztatottként tartják számon, másrészt a bérstatisztikában is kalkulálnak velük, így javítják a fizetési átlagot.

A jogszabályi környezeten kívül a munkaerőhiány is segíti Varga álmának beteljesülését, ugyanis növelte a dolgozók zsarolópotenciálját – nem véletlen, hogy megerősödtek az érdekvédelmi szervezetek.

Példának okáért a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete sikerrel menedzselte a Tesco-sztrájkot, ahol a dolgozók 25 százalékos béremelést követeltek és emellett 15 százalékos létszámemelést, hogy ne gebedjenek bele a munkába. És igazuk van, hiszen meglehetősen alacsony bázisról indulnak (lásd Átlagfizetések táblázatunkat).

A nemzetgazdasági miniszter elképzeléseit furcsa módon az állam akadályozhatja leginkább. A közszolgák bérét ugyanis számos trükkel nyomja le a kormányzat.

Példának okáért a közszolgák bérét két tétel adja ki: egyrészt a minimálbér vagy bérminimum alapján meghatározott illetmény, illetve a munkáltatói illetmény. Csakhogy amíg az előbbit mindenképp fel kell tornázni, addig az utóbbi a minisztériumok, illetve egyéb szervek úgy kurtítják, hogy az állami munkavállaló ugyanannyit vagy csak minimálisan többet vigyen haza. Így fordulhat elő, hogy például az állami vízügyi társaságoknál mérnökök tömegével dolgoznak szakmunkás-bérminimumért. A politika csak ott emel, ahol szavazatokat veszthet a közszolgáltatás elégtelen működése okán.

A Vasárnapi Hírek azt nézte meg, mi történt a két legfontosabb közszolgálati területen, illetve a „legharcosabb” piaci ágazatban.


Ők kapták a legtöbbet

Az egészségügyben valóban jelentősen nőttek a bérek az utóbbi években, de mint arra Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (ReSzaSz) elnöke felhívja a figyelmet: nagyon alacsonyról indultak. A szakorvosok (és szakgyógyszerészek) esetében tavaly közel nettó 70 ezer forinttal emelkedtek a bérek, amit most novembertől újabb, hasonló mértékű növekedés követ. A szakvizsgával nem rendelkező orvosok és rezidensek pedig bruttó 50 ezer forinttal fognak többet keresni. A szakorvosok bére a Fidesz-kormányzat alatt így összességében a 2012–2013-as két lépcsős emeléssel együtt körülbelül nettó 200-220 ezer forinttal nőtt, vagyis megduplázódott.

„Az egészségügyi dolgozók fizetése még így is elmarad más, a piaci szférában dolgozó diplomások bérétől. Soha nem a nyugati fizetésekhez hasonlítjuk magunkat, de ez még a magyar társadalmon belül sem biztosítja azt az anyagi presztízst, amit az orvosok és az egészségügyben dolgozók teljesítménye és a rájuk nehezedő felelősség indokolna” – mondja Dénes Tamás. Így a helyzet arra kényszeríti az orvosokat, hogy elfogadják a hálapénzt, és ez az érdekvédő szerint nem az adott kolléga kritikája, hanem a rendszeré.

Az egészségügyben továbbra is nagy problémát jelent a külföldre vándorlás – tavaly körülbelül 900 olyan igazolást állított ki a Magyar Orvosi Kamara, amellyel Magyarországon kívül is vállalhatnak munkát az orvosok, de arról vita van, hogy közülük valójában mennyien hagyhatták el a hazai egészségügyet. „Többször kezdeményeztük, hogy inkább azt nézzük meg, hányan vagyunk itthon, és mennyire elég ez a biztonságos ellátáshoz. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ júniusban publikált MÉRTÉK tanulmánya, amely a magyar egészségügy helyzetét mérte fel, megállapította, hogy évente közel 30 ezer ember lenne megmenthető, ha jobban működne a rendszer” – teszi hozzá Dénes Tamás. Bár az elmúlt évek béremelését az érdekvédő is jelentős eredménynek tartja, úgy gondolja, hogy a nemzetgazdasági teljesítmény tükrében fordíthattak volna több anyagi forrást is az ágazatra.

Az orvosok mellett az ápolók bére is emelkedik: 2016-tól 2019-ig összesen 65 százalékkal nő több lépcsőben – a hiányterületen dolgozóknak így körülbelül 103, a többieknek pedig mintegy 88 ezer forinttal nő a fizetése négy év alatt. A mentőápolók 2016-tól 2018-ig 67 százalékos bérkorrekciót kapnak, így átlagosan bruttó 190 ezer forint helyett 305 ezer forintot vihetnek haza, míg a mentőorvosok keresete bruttó 404 ezer forintról 626 ezer forintra nő majd. Ez azonban az ő esetükben sem jelent olyan jelentős fizetésnövekedést, ami érdemben javítana az életszínvonalukon. Mint arra Dénes Tamás rámutat: a háttérszemélyzet nem kapott béremelést, pedig egy villanyszerelő vagy rendszergazda jelentősége és felelőssége is igen nagy az egészségügyben.

„Ők azok, akik gyakorlatilag láthatatlanok, akkor vesszük észre a fontosságukat, ha valami baj van, pedig nélkülük sem működhet az egészségügy” – mondja a ReSzaSz elnöke. Dénes Tamás szerint az egészségügyi dolgozók érdekérvényesítő képessége tízes skálán körülbelül „kettő és feles”, mivel az orvosok nagy része arra vár, hogy valaki helyettük kiharcolja az eredményeket. Jellemző történet, hogy a ReSzaSz éppen azért jött létre 2015 őszén (amikor a legutóbbi béremelésekről még szó sem volt), mert egyetlen olyan szakszervezet sem volt az ágazatban, amely hajlandó lett volna sztrájkot szervezni. „Az itthon dolgozó orvosok körében nincs nagy sztrájkhangulat, de valójában mindenki sztrájkol, aki külföldön dolgozik, tulajdonképpen a távollétével.

Egy szakorvos nettó órabére még az emelésekkel együtt is bőven kétezer forint alatt van, ez pedig nem biztosít olyan életszínvonalat és -minőséget, ami mellett még sok idő vagy energia maradna önmagunk képzésére, regenerációra vagy például az érdekképviseletre” – teszi hozzá Dénes Tamás.


Több pénz jóval több munkáért

A kormányzati kommunikáció visszatérő eleme a pedagógus-béremelés, mint az oktatási rendszer fejlesztésének egyik legfontosabb eredménye. A tanárok esetében a helyzet viszont sokkal Janus-arcúbb, mint például az egészségügyi dolgozók ügyében.

A bérfejlesztést a kormány 2013-ban kezdte meg, ezzel párhuzamosan viszont bevezette a pedagóguséletpálya-modellt is, amely a kötelező óraszámok növelésével is együtt  járt (22-ről 26-ra nőtt a megtartandó óraszám, összesen 32 órát kell hetente az iskolában tölteni), és a helyettesítésért járó pótlékokat is elvették. Vagyis a több pénz valójában több munkáért jár – emlékeztet Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Ráadásul a több lépcsőben megvalósított, összesen körülbelül 42 százalékos béremelés mára kezdi elveszíteni az értékét, mivel az eredeti ígéretekkel szemben az elmúlt három évben a pedagógusok fizetése már nem követi a minimálbér emelkedését.

„Így még mindig a 2014-es minimálbérhez viszonyítják a tanárok bérét, pedig eredetileg nem erről volt szó. A keserű szájízünket az is tovább rontja, hogy az elmúlt négy évben minden érintett kormányzati képviselő Hoffmann Rózsától Palkovics Lászlóig azt kommunikálja, hogy a pedagógusok bére folyamatosan nő. Miközben valójában az öt évvel ezelőtt bejelentett emelést valósítják meg, csak éppen lépcsőzetesen, és nem az eredeti ígéreteknek megfelelően” – mondja a szakszervezeti elnök. A PDSZ számításai szerint egy kezdő pedagógus jelenleg évente nettó 70 ezer forintot bukik azon, hogy a béreiket nem rögzítették a minimálbérhez, egy két-három évtizede a pályán dolgozó tanár pedig 140–170 ezer forinttól esik el.

A legnagyobb pofont a béremeléssel kapcsolatban idén nyáron kapták a tanárok, amikor kiderült: a mostanra ígért 3,5 százalékos béremelés esetében az iskolaigazgatóknak lehetőségük van differenciálni, vagyis maguk dönthetik el, kinek mennyit adnak a keretből. A kormányzat arra hivatkozik, a pedagógus-szakszervezetek maguk is kérték, hogy a különböző pótlékok hiányában az intézményvezetők valamilyen módon jutalmazhassák azokat a tanárokat, akik többet vállalnak magukra, mint a többiek.

Azt azonban Mendrey László vérlázítónak tartja, hogy ezt a béremelésre szánt keretből teszik. „Ez mérhetetlenül etikátlan, mert bár támogatjuk, hogy legyen erre kerete az igazgatóknak, de ne az évek óta beígért béremelés kárára. Ez csak arra alkalmas, hogy egymásnak ugrassza az embereket a tantestületeken belül. Nem véletlen, hogy nagyon sok igazgató megfogadta a tanácsunkat, és idén nem differenciált, mindenkinek megadta a 3,5 százalékot. De ez most csak egy évre szól, jövőre akár el is vehetik, így lesznek, akiknek csökkenni fog a bére” – mondja az érdekvédő.

Egy gimnáziumban tanító pályakezdő ma bruttó 190 ezer forintot kereshet a közoktatásban, az általános iskolai tanárok esetében ez 170-180 ezer forint.

„Én támogatom, hogy nő a minimálbér és a szakmai bérminimum, de ez oda vezet, hogy a következő tanévben, ha egy egyetemet végzett fiatal elkezd tanítani, kevesebbet fog keresni, mint egy érettségizett szakmunkás” – mondja Mendrey László, aki szerint mindez a pedagóguspálya kiürüléséhez vezet.

További probléma, hogy az iskolákban dolgozó oktatást-nevelést segítő dolgozók (például iskolatitkár vagy rendszergazda) bére alig emelkedett, márpedig az ő munkájuk is nélkülözhetetlen.

Az OECD friss Oktatási körkép 2017 című kiadványa is rávilágított, hogy nagy Magyarország lemaradása a tanári bérek tekintetében. Bár az alap- és középfokú oktatás területén elköltött pénzek 61, illetve 65 százaléka a dolgozói bérekre megy, az OECD-országokban ez átlagosan 78 százalék.

Így a magyar pedagógusfizetések az ötödik legalacsonyabbak ebben a körben, miközben jóval többet – összességében 1624 órát – dolgoznak egy évben az átlagnál.


Kereskedelmi háború

„Imádom, amikor a kancelláriaminiszter szolidáris a Tesco-dolgozókkal. Ilyenkor én azt kérdezem, hogy miért nem akkor írt levelet, amikor a pedagógusok követeltek béremelést? Talán, mert nekik ő a munkáltatójuk? De ugyanilyen »édes« volt, amikor az ellenzéki pártok biztosították szolidaritásukról a Tesco-dolgozókat. Hagyni kéne az ágazatban az érdekelteket, hogy oldják meg a problémát” – mondta ironikusan Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke szerint, ami a Tescónál zajlik, az ma vállalati kérdés, holnap ágazati. Már csak azért is, mert a magyar kereskedelmi láncok (Coop, Reál, CBA) jelentősen kevesebbet fizetnek, mint bármelyik multi. Innentől kezdve kérdés, hogy mikor szakad el a cérna, mondjuk, egy Coopnál, ahol elég jó a szakszervezeti beágyazottság.

A kereskedelem élőmunka-igényes ágazat. A megtermelt árrésnek 70 százaléka bérre megy, így tradicionálisan alacsonyak a bérek. Az egész ágazatot nagyon megviselte az idei 15 százalékos minimálbér-emelés és a 25 százalékos garantált bérminimumemelés.

Ráadásul jövőre újabb 8, illetve 12 százalék plusz jöhet, ami tovább nehezíti a munkaadók helyzetét. Úgyhogy miközben Dávid megérti a munkavállalókat, arra azért kíváncsi lenne, hogy az érdekvédelmi szervezetek komolyan gondolják-e, hogy 10-20 százalékkal lehet emelni a béreket?

Méghozzá úgy, hogy közben a kiskereskedelmi forgalom csak 3-4 százalékkal emelkedik?
(A Tescóban egyébként idén már volt egy 18 százalékos béremelés.)

„Azt gondolom, hogy itt mindenkinek hideg vizes borogatást kell tenni a homlokára.
Mert mindenkinek igaza van, aki a hagyományosan alacsony fizetését szeretné megemeltetni, de ne felejtsük el azt az ellentmondást, hogy a nettó bérek az ágazatban valóban gyalázatosan gyengék, ám a bruttó bérek hallatlanul megterhelik a munkáltatókat” – magyarázza Dávid.

Százezer forint bruttó bérből mindössze 66 és felet kap kézhez a munkavállaló és 122 ezerbe kerül a munkáltatónak. Sokáig nem lehet ezt büntetlenül csinálni, ha a dolgozó a bruttó bért követeli, az állam meg elvonja a pénzt, akkor ebből nemcsak a kereskedelemben, hanem a többi ágazatban is botrány lesz.


AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST KÉSZÍTETTE:
F. SZABÓ KATA, KÖVESDI PÉTER,
NAGY B. GYÖRGY

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!